Kik azok a homofóbok?
SZEMlélek 2019. május 22.

Kik azok a homofóbok?

Egyre gyakrabban halljuk ezt a kifejezést, mégsem igazán tisztázott, mit jelent a homofóbia. Létezik-e egyáltalán homofób ember? És kik lennének a homofóbfóbok?

homofobia.jpg

Az alábbi írás nem napjainkban született, mégis aktuális. Szabados Ádám 2015. február 15-én tette közzé gondolatait a Divinity blogon – amelyek az akkori Házasság Hete rendezvénysorozat kapcsán fogalmazódtak meg –, az eredeti megjelenési helyén ide kattintva érhető el. Az ő hozzájárulásával azt követően közöljük újra a teljes írást, miután Gundel Takács Gábor legutóbbi bejegyzése arra világított rá, hogy amíg a homoszexualitást egyfajta szabadságjogként értelmezik a világ számos pontján, addig az ezzel szembeni álláspont nem élvez ugyanilyen szabadságot, azt hamar homofóbiának bélyegzik sokan. Kik tehát azok a bizonyos homofóbok?

Egy közlemény pár napja homofóbnak minősítette azokat, akik támogatják a házasság hetéről szóló rendezvénysorozatot. Most nem a házasság hetéről akarok írni, nem is a házasságról, hanem egy sokkal kevésbé fontos dologról, magáról a homofóbia szóról, amire felkaptam a fejem. A valóság leírására nem nagyon lehetett volna semmitmondóbb, alkalmatlanabb és idétlenebb kifejezést találni ennél. Kutatok az emlékeim között, de azt hiszem, még életemben nem találkoztam homofób emberrel. Olyat sokat ismerek, aki viszolyog a férfiak (vagy nők) közötti szerelemtől, a homoszexuális életmódtól, attól, hogy egy férfi szájon csókoljon egy másik férfit, és a többi homoszexuális viselkedésformától, amit most nem részleteznék. Sajnos olyanokat is ismerek, akik megvetik, sőt, akár gyűlölik is azokat, akik ilyeneket csinálnak. Olyan embert még többet ismerek (erre nem mondom, hogy sajnos), mint a házasság hete szervezői, akik egyszerűen csak megkülönböztetett és védendő értéknek tartják a férfi és nő közötti életre szóló házasságot. De kik azok a homofóbok?

A fenti ismerőseim tudtommal soha nem féltek a homoszexuális hajlamú emberektől. Még extrémebb helyzetekben sem. Egyik barátomat egyszer egy aluljáróban megkörnyékezte egy idegen férfi, nemi szervét mutogatva, de nem a félelem volt az ismerősöm reakciója, hanem inkább a megalázottság és a harag érzése. Egy másik ismerősömre a Facebookon írt rá egy férfi, hogy tetszik neki, mire ő megrökönyödve egyszerűen lepattintotta, de félelmet ő sem érzett, inkább csak zavarodottságot és undort. Van olyan nem homoszexuális hajlamú ismerősöm is, akiben közöny vagy akár lelkes elfogadás is van a homoszexualitás felé, de akikre nem ez jellemző, tapasztalatom szerint azok esetében sem félelemről van szó, hanem a természetellenesnek tartott viselkedésre adott zsigeri reakcióról. Hogy jó vagy rossz-e ez a reakció, az más kérdés, de félelmet még senkiben nem láttam. De kik akkor a homofóbok?

A homofóbia szó a xenofóbia (az idegenektől való félelem) mintájára született. A xenofóbia fogalma érthető, mert az emberek jelentős része valóban fél az idegenektől. Kisgyermek korunktól azt tanítják nekünk: idegentől ne fogadj el semmit, idegent ne engedj be az ajtón, idegennel ne menj el sehová. Az idegen az ismeretlent jelenti, akinek nem ismerjük a motivációit, szándékait, nem értjük a viselkedését. Az idegen kiszámíthatatlan, ezért félünk tőle. Vagy nem. De mi a csuda az a homofóbia? Van a homoszexualitásban is ismeretlen elem, a másság mássága, de ez a másság az általam ismert emberekben nem fenyegetettség-érzést vált ki, a homoszexualitásra adott zsigeri reakciójuk sokkal inkább a közöny, az elfogadás, az undor vagy a gyűlölet. A közöny és az elfogadás most nem érdekes, azt senki nem nevezi homofóbiának, az undor és a gyűlölet érdekes a mi szempontunkból. Homofóbia-e az undor és a gyűlölet?

Nem látom be, miért lenne az undor homofóbia. Attól, hogy egy viselkedéstől valaki viszolyog, még nem kell, hogy féljen attól, akinek a viselkedése a rossz érzéseket kiváltja belőle. Furcsa is ez a gondolattársítás.

A homoszexualitás nem új jelenség, tudjuk, hogy Spártában is elfogadott volt, és búvópatakként át- meg átjárta az emberi kultúrákat. A társadalmak többsége (ha nem is mind) azonban kortól és földrajztól függetlenül ezt ugyanúgy természetellenesnek tekintette, ahogyan a keresztény etika.

Pál apostol is természetellenesnek nevezi a homoszexuális viselkedést, mert amikor férfiak vagy nők a saját nemükhöz tartozók felé éreznek gerjedelmet, szerinte a természetes érintkezést cserélik fel arra, ami ellenkezik a természet rendjével. Ha ez a viselkedés tényleg természetellenes (persze, tudom, a vita éppen erről szól), akkor talán az undor is jogos. De ha esetleg nem is lenne az (szerintem az), semmi köze a félelemhez.

És a gyűlölet? Az elmúlt hetekben sok brutális felvétel járta be a sajtót, voltak köztük horrorisztikus képek keresztre feszített, lefejezett, elevenen megégetett emberekről, engem valamiért mégis az a fénykép rázott meg legjobban (még a lefejezett kislányok képénél is jobban), amely azt mutatja, ahogy az IS hóhérai egy magas toronyból löknek a mélybe két homoszexuális fiút. Jézus azt tanította, hogy a gyilkosság a haragból fejlődik ki, ezért a harag gyilkosság. A harag veszélyes, mert szeretet helyett gyűlöletet táplál. Azt hiszem, eredetileg erre a gyűlöletre találhatták ki a homofób jelzőt. Arra, amit az IS csinál, arra, amit a nácik csináltak a második világháború alatt, no meg arra, amit a melegfelvonulásokon az ellentüntetők szoktak csinálni. De a gyűlölet egészen más, mint az undor. Az undor a cselekedetnek szól, a gyűlölet a személynek. Jézus a bűn gyűlöletére és a bűnös szeretetére tanított, maga is példát adva erre. Aki undorodik a homoszexualitástól, még irgalommal fordulhat a homoszexuális emberhez. A kettőt élesen válasszuk el egymástól.

És még egy dolog. Senkinek nem jutna eszébe az a képtelenség, hogy azt állítsa: aki elveti a rasszizmust, az szükségképpen fél a rasszistáktól vagy gyűlöli őket. Nyilvánvaló, hogy lehet egyszerre szeretni a rasszista fiatalokat és gyűlölni a rasszizmusukat. A kereszténységben ez a különbségtétel biztosan létezik. Miért ne lehetne szeretni a homoszexuális hajlamú embereket, és közben helyteleníteni azt, amit tesznek? Vagy akkor a homofóbiát (akármit is jelent) elítélők meg homofóbfóbok? Akik meg ezt helytelenítik, azok a homofóbfóbfóbok? Miért ne lehetne irgalommal fordulni azokhoz, akik – keresztény szemszögből beszélek – beleragadtak ebbe a bűnbe, ugyanúgy, ahogy irgalommal szeretnénk fordulni a nimfománhoz, a házasságtörőhöz, a kapzsihoz, a tolvajhoz, a feleségverőhöz, a pornófüggőhöz, a pedofilhoz, a rágalmazóhoz, a sértődőshöz, a lustához, a manipulátorhoz, az indulatain uralkodni képtelen emberhez? Hozzánk is így fordult Isten, miközben undorodott a bűneinktől, de szeretett bennünket.

Mi, keresztények nem szerethetjük a homoszexualitást, de szeretnünk kell azokat, akik ezt cselekszik. Nem szerethetjük a bűnt, de szeretnünk kell a bűnösöket, mert minket is bűnösként szeretett Isten.

Attól, hogy nem helyeseljük a homoszexualitást, nem vagyunk homofóbok. (Mekkora marhaság!) Attól meg pláne nem, hogy kiállunk a házasság értéke mellett! Nem abszolutizáljuk a házasságot, de értéknek tekintjük.

Miért ne tehetnénk jó lelkiismerettel? Miért gondolja bárki, hogy félnénk azoktól, akik máshogy élnek, mint amit helyesnek tartunk? Nem félünk tőlük. Éppen ilyen emberekhez küld bennünket Krisztus! Ő is ilyenekért jött. Mi is ilyenek voltunk. És időnként vagyunk. A keresztény misszió nem az igazaknak hirdet megbocsátást és szabadságot, hanem a bűnösöknek. Ha a bűnös elfogadja tőlünk, segítő kezet nyújtunk neki, ahogy nekünk is segítő kezet nyújtottak mások.

Pár éve jártam egy evangéliumi anglikán gyülekezetben, ahol megtudtam, rendkívül erőteljes szolgálatot végeznek szexuálisan bántalmazott és homoszexuális hajlamú emberek felé. Ez a gyülekezet néhány éve kivált az episzkopális egyházból és formálisan egy afrikai érsekség alá tagozódott be, mert Amerikában a melegházasságot támogató püspököt helyeztek föléjük. A gyülekezet vezetői – más anglikán gyülekezetekkel együtt – úgy érezték, saját felekezetük elárulta irgalomszolgálatuk alapjait. Ebben a gyülekezetben Krisztus szeretetével és a feltámadás reménységében szerették a homoszexuális hajlamú embereket, ezért gyűlölték magát a homoszexualitást, amely tönkreteszi őket. A két attitűd – a bűn gyűlölete és a bűnös iránti szeretet – megfér egymással. Aki a szexuális orientációjában sérült emberekhez szeretettel, irgalommal, segítő szándékkal közeledik, az nem homofób. Lehet, hogy valakit ez is irritál, de a homofóbia ebben a kontextusban akkor is buta szóválasztás. A házasság hete kapcsán meg egyenesen bizarr.

Szabados Ádám

(Illusztráció: spreadshirt.com)