Kanizsai Péter: A betegek jelentős része semmit nem tesz érte, hogy ne legyen beteg
SzőkeTibor 2019. május 24.

Kanizsai Péter: A betegek jelentős része semmit nem tesz érte, hogy ne legyen beteg

A betegellátás kihívásairól beszélgettünk a Pécsi Tudományegyetem Sürgősségi Orvostani Tanszékének vezetőjével.

k1_2.jpg

– Mióta dolgozik a sürgősségi ellátásban?
– Itt, Pécsett, január elseje óta dolgozom, előtte a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályát vezettem 6 és fél évig.

Mennyiben hasonló a két munkahely?
– Ugyanazokat az elveket követjük az összes sürgősségin, mint a világon bárhol. A beteghez van rendelve az ellátás. Ez az ellátási forma az Egyesült Államokból indult 1961-ben, az Alexandriai tervvel. Túl sok volt a bolyongó beteg a rendszerben, elégedetlenek voltak, nem volt megfelelő a háziorvosi ellátás sem, ezért létrehoztak egy olyan egységet, ahol

megpróbálták a beérkező betegek számára megtalálni a legmegfelelőbb utat a gyógyuláshoz, a lehető legrövidebb időn belül. Ez volt az első sürgősségi.

– Most miként zajlik az ellátás a beteg beérkezésétől kezdve?
– Besétál a beteg, vagy mentővel érkezik, felvételre kerül, ott történik egy előosztályozás, aztán maga a triázs következik. Rövid időn belül döntés születik arról, hogy hány percen belül kell megkezdeni a beteg ellátását. Ez nem kötelező érvényű, az esettől és az osztály leterheltségtől függően változhat, de igyekszünk nem túllépni az időkeretet. Ha a körülmények engedik, akár hamarabb is sorra kerülhet a beteg.

Az úgynevezett triázs-rendszer részeként az ápolók alaposan kikérdezik a kórházba érkező betegeket: mikor kezdődtek a panaszok, milyen korábbi betegségei voltak a páciensnek, majd vérnyomást és pulzusszámot is mérnek. Az eredmények és a korábbi információk alapján sorolják be a betegeket különböző sürgősségi kategóriákba.

A betegek papírján 1-től 5-ig terjedő skálán tüntetik fel, hogy mennyire sürgős az ellátásuk. Ha valaki 1-es besorolást kap, akkor azonnal el kell látni, ha 5-ös szerepel a lapon, akkor a leterheltségtől függően akár több órát is várakozhat az ellátásra.

– Mikor nagyobb a betegforgalom?
– Általában délelőtt 10 és este 10 között jönnek a legtöbben. A beteg felébred, észleli, hogy nincs jól, elmegy a háziorvoshoz, vagy rögtön idejön. Előfordul, hogy a háziorvos ideküldi, mert megfelelő eszköz hiányában nem tudja kielégítően megvizsgálni. Ez olyan ellátás, ahol mindent megteszünk annak érdekében, hogy kizárjunk életet veszélyeztető, végtagot veszélyeztető állapotokat. Hamar megtörténik a röntgen-, ultrahang- vagy CT-vizsgálat. Sajnos vannak, akik ezt kihasználják, és a rendszert ilyen módon terhelik.

– Bármilyen panasszal érkezik valaki, fogadniuk kell?
– Ezzel nem vitatkozhatunk. Ha valaki bejön ide egy 8-as erősségű mellkasi fájdalommal, ami alapján azonnal kell foglalkozni vele, akkor azt én nem vonhatom kétségbe, mert mindenkinek a sajátja a fájdalma. Nem mondhatom, hogy magának nincsen ekkora fájdalma. Nekem őt teljes egészében meg kell vizsgálnom, minden szükséges vizsgálatot el kell végeznem.

– Mi a helyzet akkor, ha egyértelműen kiderül, hogy ezzel a panasszal nem ide kellett volna jönnie?
– A betegek kis százaléka azért nagyon jó rálátással van az egész rendszerre, s nekik meg lehet mondani, hogy erre nincsen kapacitásunk, nem is szükséges további vizsgálat. Nyilván, ha az ellenkezője igaz, akkor mindent megteszünk, hogy a beteget tetőtől talpig megvizsgáljuk és a megfelelő ellátást megadjuk, de

a betegek zöme úgy jön ide, hogy csak a jogait ismeri.

Mondok egy érdekes példát: van, aki cukorbeteg, magas vérnyomásos, egy stroke-ja is volt esetleg, de dohányzik, mert ahhoz joga van. Alkoholt is fogyaszt, mert ahhoz is joga van és amikor bejön, akkor joga van azonnali ellátást követelni, annak ellenére, hogy semmit nem tesz meg annak érdekében, hogy az egészsége megmaradjon. Sajnos a betegek jelentős része semmit nem tesz annak érdekében, hogy ne legyen beteg.

– Hogyan lehetne tenni ez ellen?
– Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a sürgősségi osztály nyitott kapu legyen mindenki számára. Ehhez nagyon fontos egy hatékony és jól működő triázs, aminek joga van azt mondani, hogy márpedig uram/hölgyem, önnek nem sürgősségi ellátásra van szüksége. Tessék elmenni a háziorvosi ügyeletre vagy átsétálni a patikába, és ha a 3 napja tartó fejfájása nem erősebb, nem hasogatóbb, pont olyan, amilyen szokott lenni, akkor vegyen már egy doboz fájdalomcsillapítót, vegye be. Ha nem múlik el, menjen el a háziorvoshoz, vagy jöjjön be ismét hozzánk.

– Jelenleg nincs meg ez a jog?
– Nincs.

k2_2.jpg

– Más országokban sem?
– Nem ismerem az összes ország triázs jogkörét. Kevés helyen van rá lehetőség, hogy a triázs-ápoló elküldje a beteget. Magyarországon az a gyakorlat, hogy csak szakorvosi engedéllyel lehet a beteget elirányítani bárhova. Még a rezidens sem dönthet arról, hogy nézzük-e meg a beteget, vagy ne nézzük. Azt gondolom, minden beteget meg kell nézni. Gyorsan meg kell vizsgálni, ez nem tarthat tovább 15 percnél. Mindenkinek, aki ide beérkezik, joga van elmondani, hogy mi a problémája, viszont nekünk meg jogunkban áll kimondani, hogy ezzel nem a sürgősségnek kell foglalkoznia.

Alternatívákat kell adni a betegnek. Ezek nagyrészt adottak is, csak a betegek kényelmi szempontból, vagy mert az addig bejárt úton többször elakadtak, nem fogják azt követni. A döntés az ő kezükben van.

– Mennyire terhelt most a rendszer?
– Nagyon erősen, országosan is, de vannak a pécsinél sokkal rosszabb helyzetben lévő sürgősségek. A humán erőforráshiány nagyon komoly probléma. Itt, Pécsett a túl nagy ellátási terület és a nem megfelelő betegutak okoznak inkább gondot.

– Külsőre itt az látszik, hogy az infrastruktúra, az eszközök rendben vannak. Mégis rendszeresen halljuk a különböző híradásokban, hogy jobban kéne csinálni.
– Az egyik fő probléma, hogy rosszul kommunikálunk mi is, meg a betegek is.

– Talán nincs is elég idő?
– Arra mindig kell, hogy legyen idő. Mindig kell legyen ideje az embernek arra, hogy a beteg szemszögéből nézve meghallgassa a panaszait. És jó lenne, ha a betegnek lenne késztetése arra, hogy megfogadja azt, amit az orvos mond. Ez nem idő kérdése, hogy bemutatkozom a betegnek, megfogom a kezét, a szemébe nézek... Már csak azért sem, mert én ebből rengeteg információt le tudok szűrni. Ha bemutatkozom a betegnek, hogy "Jó napot, Kanizsai doktor vagyok!", a beteg pedig megszorítja a kezem és a szemembe néz, akkor ő egy ABCD stabil állapotú beteg – ami azt jelenti, hogy van átjárható légútja, lélegzik, a keringése rendben van és az idegrendszer is rendben van. Egy kézfogásnak így sokkal nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk.

– Régebben több idejük volt?
– 27 éve dolgozom az akut betegek ellátásában:

minden más volt régen. Nem volt dr. Google, hanem bejöttek a betegek és amit az orvos mondott, az volt.

Nem mondom, hogy az jobb volt, mert most is jönnek hozzám betegek és azt mondják, hogy a Google által ők ezt nézték, meg azt nézték, és vannak, akik egész pontos diagnózist tudnak felállítani, ami akár még segítség is lehet nekem. Van ilyen, ezt nem lehet félvállról venni, ahogy a mesterséges intelligenciát sem. Vannak algoritmusok, amik jobban ismernek fel betegségeket, mint a legjobb sürgősségi orvos.

– Ezeket használják is?
– Természetesen.

– Hogyan oldják meg a túlterhelés mellett, ha beesik egy súlyosabb eset?
– A sürgősségi ellátók közössége nagyon összetartó társadalom: aki elérhető, megpróbáljuk behívni. Nem gondolnám, hogy ez csak az orvosokon múlik. Rengeteg múlik az ápolókon, az akut ellátásban résztvevő összes dolgozón is.

Nagyon emberségesek a kollégák, hiszen hajlandóak arra, hogy a saját érdeküket háttérbe szorítsák. Ezért nem vár senki sem külön vállveregetést, ebben az a jutalom, hogy hála nekik, működik a rendszer.

Itt egy nagyon jó csapat van.

– Mit tehet a beteg, hogy ne terhelje feleslegesen az osztályt?
– Nehéz kérdés. Kell egy jól működő alapellátás, mert ahol megfelelő háziorvosi rendszer működik, kevesebb az a beteg, aki nem megfelelő helyen kezdi a segítségkérést. Hiszek benne, hogy mindenki bejöhet a sürgősségire, akinek baja van, de ahol ismertek a tünetek és azok okai, érdemes felkeresni a szakrendelést, ahol megoldhatják a problémát. A legfontosabb esetekben azonnal mentőt kell hívni, ezek a sürgősségi ellátás körébe tartoznak. Ha valakinél akut állapotrosszabbodás lép fel – erős fájdalom, magas láz, tudatzavar, stroke tünetei jelentkeznek, erős mellkasi fájdalom, profúz, nagy vérzés, görcsállapotok –, nem szabad várni. Viszont azon betegeknek, akik stipulatív módon azt remélik, hogy a vizsgálatukhoz szükséges várakozási időt lerövidíthetik egy kitalált fájdalommal, amit semmilyen pozitív laboreredmény nem támaszt alá, nem kérünk azonnali vizsgálatot. Ezekből szokott aztán kerekedni a legnagyobb felháborodás és méltatlankodás. Sajnos vannak háziorvosok is, szerencsére kevesen, akik ezt a rendszerlehetőséget felismerték, és próbálnak visszaélni vele. Szükség volna betegedukációra is, nevelési célzattal. Elindult az egészségnevelés, vannak már tantárgyak, szaktanárok. Ezeket a dolgokat addig kell sulykolni, amíg az emberek számára automatikussá nem válik a sürgősségi állapotok felismerése.

k3_1.jpg

– Egy nap alatt a betegek mekkora része nem sürgősségi eset?
– Körülbelül az egyharmaduk. Ők mind a valós betegek kezelésének rovására vannak jelen. Ebből adódnak a média által előszeretettel felkapott hírek a várakozási idővel kapcsolatosan. De szerintem a sürgősségi nem a legmegfelelőbb név az osztály számára, mert ennek hallatán a betegek azt kívánják, hogy azonnal lássák el őket. Pedig ez csak azok számára lehet sürgősségi, akik triázs 1-2 kategóriába tartoznak, azaz azonnali, illetve 15 percen belüli ellátást igényelnek. Nehogy azt gondoljuk, hogy csak Magyarországon kell sokat várakozni a sürgősségin! Amikor Angliában dolgoztam, ugyanezt láttam. A sürgősségi rendszer egy nagyon igazságos ellátási forma. Nincs még egy olyan szelekciós bázis, mint a triázs, ami kiemeli a legfontosabb eseteket és prioritást ad nekik.

– Ez vezérlőelv is lehetne?
– Igen, ha nem a Kelet-Európában honos paraszolvencia-orientált egészségügyről beszélnénk. Ezért, mondhatni,

ez az igazságosság kissé rendszeridegen eleme a magyar egészségügynek.

– Ön mivel töltekezik, mivel védekezik a kiégés ellen?
– Én a családommal töltekezem, a természettel, sporttal, zenével. Próbálom az apró dolgokban meglátni a szépet. Ez egy nagyon jó filozófia. Manapság divatos fogalom lett a kiégés, pedig itt nem is erről van szó, inkább morális sérülésről. Ez alatt azt értem, hogy rengeteg rendszerabúzus éri a dolgozókat. Akadozó alapellátás, rossz betegutak, elégtelen finanszírozás, nem oda való vagy követelőző betegek, és sorolhatnám ezeket az Európában mindenhol ismert problémákat. Nem a kiégést kell kezelni, hanem a rendszert megváltoztatni.

– Hívő embernek tartja magát?
– Templomba nem járó katolikus vagyok. Hiszek a Gondviselésben és a szeretetben, ezt próbálom átadni a környezetemnek is. Ebből a nézőpontból mindennek megláthatjuk egy teljesen más oldalát. Első üzenetem az volt az itteni kollégáimnak, hogy „hidd el, a beteg nem azért jön, hogy téged idegesítsen, hanem mert baja van. És mindenkinek a maga baja a legnagyobb.”

Beszélgetőtárs: Szőke Tibor

(Fotók: Firling Attila)