Miért nincsen szeretet tantárgy az iskolákban?
SzőkeTibor 2019. május 28.

Miért nincsen szeretet tantárgy az iskolákban?

Az ember komoly, befolyásos lény. Találmányai vannak, konferenciákat szervez és részletes beszámolói vannak nagyon-nagyon fontos dolgokról. Órákon keresztül képes beszélni (vagy dadogni?) mindenféle tudományos bármiről.

back-to-school-2629361_1920.jpg

Kutat, piszkál, elemez, magyaráz, elmélkedik, stílusa van, nagy házai és gyárai és autói. Megállapítja, mit csinál rosszul, néha elismeri a felelősségét, majd felelőtlenül folytatja. Végig analizálja önnön bukását s közben prédikál a jóról. Mégis, komoly nehézséget okoz, hogyan bánjon jól embertársával.

Sok problémát megoldana, ha a szeretetet tanítanák az iskolákban. Mert aki megtanulja, az nem akar hatalmat gyakorolni mások felett, nem fog  túlfogyasztani, nem akar leöldösni senkit, vigyáz az élővilágra, a másik emberre s annak mindenére. Ugyan kevesebb profitot termel, de a javára ez válna csak igazán.

Életkorának megfelelően minden gyermeknek tanítható lenne a szeretet tudománya.

Játékosan, komolyan, ülve, állva, fekve – plakátokkal, kampányokkal, iskolákban, óvodákban, egyetemeken. A teljesség igénye nélkül néhány ötlet, ami javunkra válna:

Testszeretés órán a gyerekek megismernék testük felépítését, funkcióit. Kezüket, lábukat, törzsüket különféle mozgástartományokban ki is próbálhatnák. Nem pusztán testet nevelnénk parancssorokkal, hanem a testünk, mint templom tisztelete lenne tanítva. Rendszeresen táncra perdülnének egyedül, párban és akár jógázhatnának is. Nem kell hozzá plusz pénz, sem külön terem. Az órákon megtanulják a testápolás helyes és helytelen formáit. Tanulnának arról is, hogyan szereti az ember igazán a hasát (pl. nem zabálja tele magát, de nem gyötri óránként ezer felüléssel sem), hogyan szereti a fogait(rendszeresen megmossa, tisztogatja, rendezett állapotban nyilvános helyeken megmutatja - mosolyog).

Ételszeretet óra keretében a reggelit és tízórait együtt készítik el. Megtanulják az étel tiszteletét, a különféle ételek útját a termesztéstől, termeléstől a tányérig. Ezeket a lehetőség szerint gyakorlatilag is végig járva és dolgozva. Igen, tanítási időben. Írnának dolgozatokat abból, hogyan készül a kenyér, kivonulnak egy termőföld- tanmezőre, ahol irányítottan az évszaknak megfelelően földmunkát végeznek. Ásóznak, vetnek, kapálnak, közben énekelnek, időnként táncolnak is. Ezeken a napokon együtt, közösen a földön ülve esznek. Tanáruk közben zenét kever nekik. Tanév végén kötelező betakarítási gyakorlat, majd közös terményhordás, kenyérsütés, tartósítás, befőttek főzése.

Megismerkednének az állattartással, szaporítással, gondozással, itt is kötelező gyakorlatokkal. Az ólak felépítésétől a pucolásáig, az állatok élelemként feldolgozásáig. Vegán gyerekek felmentést kaphatnak, ők ezen órák ideje alatt vetnek, művelnek, metszenek, betakarítanak szomszéd földeken.

Háztartástanórán megtanulnák, milyen eszközök a legfontosabbak, hogyan kell egy lakást rendben tartani. Hogyan kell mosni, mosogatni kézzel. Fontos, hogy érezze a súlyát annak, mit nyertünk a gépekkel.

Megtanulnák a helyes felmosás, WC-takarítás, seprés, porszívózás, törölgetés szabályait. Mindezeket az iskola épületében élesben ki is próbálhatják.

Matematika órákon azt számolják, mennyi pénz kell egy háztartás fenntartásához, mire érdemes költeni és mire nem, miért és hogyan kell takarékoskodni. Két embert hogyan lehet jól összeadni. Miért ne vonja ki magát senki a közösség életéből, hogyan ossza meg a benne lévő szeretetet és természetesen hogyan szorozhatja meg örömét mások derűjével.

Minden fiatalnak kötelezően meg kellene tanulnia az egyes szakmákat alapszinten, hogy legyen rálátásuk, mikor mások munkáját megítélik. Kötelező, közös utcaseprés, iskola takarítása csoportonként, együtt. Igen, a mellékhelyiségeket is.

A szakmák szeretete órákon megismerhetik pl. egy sofőr, egy ápoló, pincér, takarító, fodrász, hentes, földműves, stb. szakmáját, egy-egy órára ki is próbálhatják. Ez nagyban segítené a másik munkájának elismerését, a másik ember tiszteletét. Videóblogban be is számolhatnának róla. Lehetne ez a dolgozat.

Földszeretet órán a környezetvédelem és klímavédelem kihangsúlyozása előtt meg kellene tanulni a gyermeknek önmagát tisztelni és szeretni, ugyanis csak ennek teljes tudatában lesz képes felismerni élőhelyének valódi értékét.

Országszeretet órán hazánk történelméről, kiemelkedő személyeiről, azok felemelkedésének okairól, szeretethez való viszonyulásuk elemzéséről beszélnénk, közösen vonnánk le a tanulságokat és megoldási javaslatokat együtt adhatnának.

Fizika órán a másokhoz és önmagukhoz való közeledést, közelítést tanulnák. Milyen sebességgel és energiával érdemes ezt megtenni, hogyan térülnek meg a szeretetbe fektetett energiák. A Szeretet törvényeinek ismertetése, bemutatása a gyakorlatban. Ebből gyakori számonkérés.

Kémián a különböző reakciókat elemeznénk és a világegyetem lételemeit sorra vennénk. Úgy, mint a lételem, figyelem, fegyelem, szerelem, félelem, élelem,türelem, hiedelem, s persze a veled-velem molekula tulajdonságait.

Megismernék azt, hogy az érzelmek hogyan lépnek egymással reakcióba, hogyan okozhat a lobbanékonyság égési sérüléseket, hogyan oldódik fel a szeretetben minden. Miért nem jó, ha pl. alkoholban próbálják meg ugyanezt.

Kultúra és vallás órán más nemzetségek kulturális szokásait ismernénk meg, kezdve az országban élőkével, folyamatosan meghívott vendégekkel. Megtanulnánk a különböző népek szokásait, ünnepségeit, vallásait. A különböző vallások lényegének megértését, templomok, imahelyek látogatásával. Hívők mutatnák be, nekik miért jó, amiben hisznek.

Emberi kapcsolatok órán azt tanulnák, hogyan kell szeretni egy emberi lényt. Mik azok a dolgok, amik rombolják, mik azok, amelyek építik a kapcsolatokat. Hogyan kell hozzáérni egymáshoz és hogyan ne tegyük ezt meg. Miért fontos az, hogy ne engedjük magunkat kihasználni és miért fontos az, hogy mi se használjunk másokat, mi a valódi önzés, s mi nem az. Hogyan kell szeresse a szülő a gyermekét. Mi van a mögött, hogy anyu meg apu mindig akarnak valamit és miért nem engednek meg mindent. Hogyan lehet, hogy apu szeret, mégsincs otthon.

Szeret-e anyu akkor is, ha kiabál? Jó vagyok akkor is, mikor mérges vagyok?

Beszéd és figyelem órán megtanulnának értelmesen, artikulálva beszélni, érzéseiket jól kommunikálni és kifejezni magukat tisztán és érthetően. Gyakorolnák az egymásra figyelést, ezáltal önfegyelmet is tanulva.

Hogy mindezek megvalósuljanak, már csak akarat kell. El kell jutnunk odáig, hogy ez legyen az első és legfontosabb tudomány, hiszen megtanulni szeretni = megtanulni élni.

(Kép: pixabay.com/stux)