Félszáz közparkban tiltják meg a dohányzást Párizsban
SZEMlélek 2019. május 31.

Félszáz közparkban tiltják meg a dohányzást Párizsban

Eddig 6 parkban volt érvényben a tilalom, amit június 8-tól további 46 területre terjesztenek ki.

sanstabac.jpg

Az intézkedés kísérleti jelleggel már egy éve érvényben van, ennek köszönhetően az önkormányzat szerint csökkent a dohányzók száma az érintett hat közparkban és azok környékén, a földön is kevesebb a cigarettacsikk. Az újabb helyszíneket a kerületi polgármesterek választották ki.

A tilalom kezdetét követő hetekben az önkormányzat munkatársai fogják figyelmeztetni a dohányzókat tájékoztató táblákkal és olyan játékos hamutartókkal, amelyeken cigarettacsikkel kitöltendő kérdőívek lesznek. Ilyen hamutartókat állítanak fel mind az 52 dohányzásmentes park bejáratánál.

A felvilágosító időszak végétől, várhatóan augusztus elejétől viszont 38 eurós pénzbírság sújtja a tilalmat megszegőket, úgy, ahogy a játszótereken már érvényben van. Párizsban 2015 óta tilos dohányozni a mintegy ötszáz játszótéren.

A párizsi önkormányzat február végétől 19 csikkmentes utcát is kijelölt, ahol pénzbírsággal sújthatók azok, akik a földre dobják az elszívott cigaretta csikkjét.

A dél-franciaországi Marseille is hasonló intézkedéseket készül bevezetni.

(Forrás: MTI, fotó: liberation.fr)