Egy magyar vendéglőben is lehet találkozni Ferenc pápával
Madocsai Bea 2019. június 01.

Egy magyar vendéglőben is lehet találkozni Ferenc pápával

A budapesti székely étterem vezetője különleges kezdeményezésről nyilatkozott a SZEMléleknek.

bujdoso_szekely_terem.jpg

– Ha értenék a médiához, és nagyobb hírverést tudtam volna csapni, akkor most nem a vendéglőbe, hanem a Tündérkertbe hívtam volna az embereket, ott nagyobb hely lett volna, háromszáz ember is elfér, van nagy színpad, nagy kivetítő – mondja Bacsó András, aki székely éttermet működtet Kőbánya-Kispesten.

Korábban világbajnokságon játszott a román válogatottal, majd több mint három évtizede jött az Újpesti Dózsához jégkorongozni. Amikor befejezte a sportolást, 1997-ben megnyitotta a vendéglőjét, ami egyre csak bővült. De nem csak az étkezésre szánt helyiségekkel, hanem a fent említett Tündérkerttel. Erről most csak annyit, hogy az étterem szomszédságában a székelység múltját, jelenét és jövőjét bemutató területről van szó.

Persze mindebből nem lett volna semmi, vallja Bacsó András, ha nem állt volna mellette a felesége, akit már Magyarországon ismert meg, de ő is „igazi székely asszony”.

– Mások focimeccsre hívják a nagy képernyők elé a vendégeket, Ön most a pápai szentmise közvetítésére.
– Igen. Ez onnan jön, hogy én Csíkszeredán, Csíkszögödben születtem, és gyerekkoromban nagyon-nagyon sokat ministráltam Csíksomlyón. Pákozdi István atyát is ott ismertem meg a csíksomlyói búcsún. Ezért megkértem, jöjjön el a vendéglőmbe ő is, és mondjon majd egy pár szót.

bujdoso_szekely_bacso.jpgBacsó András

– Gondolja, jönnek majd emberek, akik együtt akarják nézni a pápalátogatás közvetítését?
– Nem tudom, mennyien jönnek, mert nincs nagyon meghirdetve, ezért tartjuk bent, az étteremben. Én arra gondoltam, hátha érdekli az embereket és eljönnek. Ezt én találtam ki.

Itt máskor is vannak rendezvények, amik közösséget teremtenek. Böjte Csaba is eljön hozzám évente egyszer-kétszer, gyűjtést is szervezek a gyerekeinek.

Különben is templomba járó ember vagyok, minden vasárnap ott a helyem, a feleségem hétköznap is elmegy a reggeli misére, úgy kezdi a napot, aztán jön vissza dolgozni.

– Érzik Isten áldását a munkájukon?
– Csak azt! Más segítségünk nincs ebben a világban! Csak az Isten áldása! Ha az nem lenne, a székelykapu már be lenne zárva, ami a Tündérkert és az étterem felé vezet.

bujdoso_szekely_kapu.jpg

– A "Bujdosó székely"-be bárki bejöhet a miseközvetítés alatt?
– Bárki, persze! Most nem tudom, jönnek-e majd, vagy hányan jönnek, de süttetek egy kis székely pogácsát a vendégek számára…

– Nem furcsa gondolat egy pohár ital mellett nézni a pápai szentmisét?
– Akinek ez furcsa, az nem jön oda.

Találkozásunk végén Bacsó András kedvesen invitál, hogy nézzem meg a Tündérkertet, arról is beszélgethetünk, de majd csak Pünkösd után, mert a csíksomlyói búcsúra, mint minden évben, ismét hazautazik.

(Fotók: kispestinfo és youtube)