Kiemelték a Hableányt
SZEMlélek 2019. június 11.

Kiemelték a Hableányt

Hétórás mentés után a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A hajót egy uszályra helyezték, amely várhatóan a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet.

 hableany.jpg

A Hableányt kedden kora reggel kezdték kiemelni a Duna mélyéről, közben többször megálltak. A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén.

Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, ez alkalmakkor akadálymentessé tették a hajótestet a holttestek megtalálása érdekében.

A mentés során négy holttestet emeltek ki, azonosításuk folyamatban van, de vélelmezhetően az egyik halott a hajó magyar kapitánya, egy másik pedig az egyetlen gyermek utas - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy még négy embert keresnek.

A keresésben részt vevő rendőrök számáta a belügyminiszter kérésére megduplázták .

A helyszínen a szakemberek ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy lehetnek még holttestek a hajótestben, ugyanis különösen a tati teremben rengeteg hordalék halmozódott fel.

A hajót a csepeli kikötőbe szállítják, ott pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hajózási, nautikai és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlétében szemlének veti alá a járművet - mondta az MTI-nek Gál Kristóf.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, Csepelen már napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják.

A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.

A szóvivő emlékeztetett, hogy a balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást

Jelenleg egy gyanúsított van, a Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, akit vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

Gál Kristóf elmondta azt is, hogy hétfőn a Viking Sigyn szállodahajó - egyéb okok miatt - ismét Magyarországra érkezett, és mivel szükségessé vált új bizonyítékok beszerzése, valamint a tényállás teljes körű tisztázása, a rendőrség új szemlét tartott a hajón. A szemle során olyan bizonyítékot szereztek, amely vélhetően teljesebb képet ad a történtekről.

(Forrás:MTI)