Nagy István: Sokan nem tudják, mennyi munka van egy-egy család története mögött
SzőkeTibor 2019. június 11.

Nagy István: Sokan nem tudják, mennyi munka van egy-egy család története mögött

A Pécsi Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ igazgatójával a gyermekvédelem nehézségeiről, jövőképéről beszélgettünk.

 lumii_20190606_114404857.jpg

– Hogyan kerültél ennek az intézménynek az élére?
– 1999 óta dolgozom a gyermekvédelmi rendszerben. A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központban kezdtem családgondozóként, ami akkor még Lakásotthonok Igazgatósága volt. Sok minden voltam ott... Mielőtt eljöttem, szakmai vezető voltam, illetve állami gondozott gyermekek gyámja. Ezt nagyon szerettem, hihetetlen jó időszak volt az életemben. 2012-ben kezdtem a gyermekjóléti alapellátásban dolgozni, 2014 óta vagyok ennek az intézménynek az igazgatója.

– Miért volt olyan jó gyámnak lenni?
A felnőttekkel nem könnyű dolgozni. A  gyerekkel sem feltétlenül, de ők más impulzust hoznak az ember életébe. Elég fiatalon lettem gyám, ezért az a fajta gondolkodás, amit a gyerekek képviseltek, nem állt tőlem távol. Igen jól értettem a megnyilvánulásaikat, csínytevéseiket, az életkoromból kifolyólag ezeket könnyebben kezeltem. Jó volt köztük lenni. Gyerekekkel lenni nagyon jó dolog.

– Mennyiben más a mostani munkahely?
Amikor ebbe az intézménybe jöttem dolgozni, egy jól felépített, kiszámítható intézménybe érkeztem, egész jó feltételrendszer mellett. A kollégák újak voltak, be kellett illeszkednem. A tevékenységet ugyan ismertem, de nem azzal a mélységgel és tartalommal, ami ehhez a munkához szükséges. Az elején még úgy voltam vele, hogy nem biztos, hogy ez a váltás annyira jó döntés volt. Kellett fél év, mire megszoktam. A kollégák talán jobban is fogadtak, mint én magam az új helyzetemet. Nagy mértékben segítették a beilleszkedésemet. Fél év után elkezdtem egész otthonosan működni és meggyőződtem arról, hogy ez a váltás egy jó döntés volt.

– Mennyire volt terhelve akkor az intézmény a klientúra által?
Akkor még voltak olyan szolgáltatások, amik azóta eltűntek, mint adósságkezelés, a rendszeres szociális segélyezettekkel folytatott munka... Időközben indultak új szolgáltatások – folyamatosan változó, bővülő szolgáltatási palettával dolgozunk. A szakma igyekszik az elvárások felé elmozdulni. Markánsan látszik, hogy a család- és gyermekjóléti központokba a születéstől a halálig kísérő szolgáltatásokat próbál a minisztérium is beépíteni, ami komplex segítségnyújtást jelent az emberek számára. A szolgáltatási kör bővülésével folyamatosan szükség van a tájékoztató tevékenységre, mely során a szolgáltatásainkat ismertetjük.

– Az emberek nagy része tele van előítélettel a család-és gyermekjóléti szolgálatok és központok felé. Hogyan látod, mennyire változott ez az elmúlt években?
Ez így van most is. Nem hálás feladat olyan családok életébe belépni, ahol rosszul működik a modell és felhívni a figyelmüket kívülről, hogy ez így nem elfogadható. Vannak sikereink, vannak kudarcaink, de még mindig sokkal inkább negatívabb a kép a tevékenységről, azért, mert nem tudják, mi az, amit csinálunk.

A társadalomnak van egy olyanfajta elképzelése a segítségnyújtásról, ami azonnali, természetbeni juttatást jelent. Sokszor kérdezik tőlünk,hogy maguk mit tudnak segíteni, ha pénzt nem tudnak adni? Mi egy sokkal komplexebb segítségnyújtást szeretnénk nyújtani, ennek a sikeres megvalósulásában sok múlik azon, hogy van-e a másik oldalon befogadókészség.

Erre próbálok több erőforrást biztosítani, igyekszünk minél több rendezvényen jelen lenni és elmondani az embereknek, hogy miben tudunk segíteni. A rászorulók zöme nehezen kér segítséget, nehezen nyit az intézményi rendszer felé. Sok olyan család van, akikhez el sem jutunk – mert ők nem mernek, nem akarnak rászorulóként megjelenni, szégyellik az élethelyzetüket.

– Országosan hogyan lehetne javítani a helyzeten?
A szemléletformálásnak első körben az oktatási intézményekben kellene megjelennie. Azt látom a saját és az állami gondoskodásban élő gyermekeken is, hogy amikor kikerülnek az iskolákból, praktikus, életszerű tapasztalattal nem rendelkeznek. Sokkal több olyan tudásra tehetnének szert, ami az önállósodáshoz elengedhetetlen. A gyakorlati életre történő neveléssel sokkal jobban megállnák a helyüket, akár egy ügyintézés során, valamint a társas érintkezés alapszabályait tekintve. Mondhatjuk, hogy ezt a családnak kéne megtanítani. Azt látjuk, hogy ahány család, annyiféle nevelési elv. De létezhetne egy olyan általános ismeretátadás, amit a későbbiekben kézzel foghatóan hasznosítani tudnak az emberek. Több szakember bevonásával lehetne ilyenfajta ismereteket tanítani. A szülők motiválása jóval nehezebb, hogy olyan hasznos információkat tudjunk átadni, amikre a nevelés során szükségük van. Ezért kell sok olyan rendezvényre eljutni, ahol az emberek megismerkedhetnek a szolgáltatásainkkal. Volt önszervező csoport kezdeményezésünk is, de ha nincsenek állandó résztvevők, akkor ezek a kezdeményezések elhalnak, ezt tapasztaltam a szakellátásban élő gyermekek esetében is. Addig lehetett tartani a programokat, amíg személyesen jelen voltam. Például amíg én elmentem velük focizni, addig ment a dolog, ha véletlenül egyszer nem tudtam elmenni, onnantól kezdve nem működött a közös program.

– Nagy sportrajongó hírében állsz, játékvezetőként is dolgozol. Hogyan segíti ez az itteni munkádat?
Ha nem lenne a sport, akkor nem is lennék normális személyiségű ember. Ez a kettő nagyon jól kiegészíti egymást. Ha nem lenne a mozgás, akkor az a fajta stressz, ami egy ilyen munkakörben éri az embert, feldolgozhatatlan lenne. Féllábú emberként tudnék működni. Ha vége van a munkaidőmnek, általában 1 órás mozgásra van szükségem. Előfordul, hogy erre csak este 11 körül kerül sor, de akkor is. Ez azzal jár, hogy fél kettőig el sem alszom, de azt gondolom, a szervezetemnek szüksége van erre a mozgásra.

Arra biztatok mindenkit, hogy ha nem is a mozgást, de találja meg az életében azt a tevékenységet, ami őt a másik oldalon kikapcsolja és feltölti.

Ennek vagyok a legnagyobb híve és szószólója. Mert ha ezt megtalálja, akkor a munkahelyén is egy egészséges személyiség tud maradni és hatékonyabbá tud válni. Ebben hiszek.

jatekvezeto.jpg

– Hogyan fejlődött a gyermekvédelem az elmúlt évek során?
Ez egy komplex szolgáltatás: az egyik része a gyermekjólét, a másik a családsegítés. Mondják, hogy folyamatosan csökkenő népesség a magyar, de szerintem ez egész Európáról elmondható. Ugyanúgy, mint az, hogy elöregszik Európa és így Magyarország társadalma is. Megnövekedett az időskorú lakosság száma, az egyre inkább kitolódó élettartam miatt, akikre a nyugdíj után hosszabb időszak vár akár aktív, akár passzív módon. Az idősek életmódjára jellemző az elmagányosodás, ezért ők lesznek a következő célcsoport, akiket nekünk is el kell érni és velük foglalkozni. Ez lesz a következő olyan feladat, ami vár ránk. Reményeim szerint a szakmai irányítás is felismeri ennek fontosságát. Nekünk mindig van valami innovatív ötletünk, tevékenységünk, amit csinálunk, vagy szeretnénk csinálni. Ezért hoztuk létre azt a családi projektet, ami egy intenzív családsegítés kevesebb klienssel és több ráfordított minőségi idővel. A programban a családok képességeit, készségeit fejlesztjük, szinte napi rendszerességgel történő segítségnyújtással. A segítségnyújtás az élet minden területét felöleli.

– Jelenleg van ilyen innovatív ötlet, ami megvalósításra vár?
Szeretnénk a háziorvosokkal, gyermekorvosokkal való együttműködést erősebbé tenni, szociális munkások megjelenésével a rendelőkben. Ez egy emberközelibb segítséget szeretne nyújtani a rendelőben megforduló embereknek, családoknak, időseknek. Jelenleg úgy tűnik, van olyan orvos, aki hajlandóságot mutat ennek a programnak a kipróbálására. Reménykedem benne, ha sikereket tudunk elérni, akkor ennek a szolgáltatásnak hosszú távon létjogosultsága lenne a rendszerben.

– Ez segíthetne azokon, akik „figyelemért” járnak többször a rendelőkbe?
Az ötlet onnan jött, hogy a saját háziorvosomnak sok olyan páciense van, aki szerinte segítségre szorulna valamilyen módon. Lehetne az első lépcső, hogy ott lenne egy szakember, akihez tudná a betegeit irányítani. Kéz a kézben szolgáltatásnak neveztem el. Ha valaki beszél is más jellegű problémáiról a háziorvosnak, nem szívesen fog megjelenni még egy másik intézményben segítségkérés céljából.

Ha lenne szakember, aki „kézen fogja” és elvezeti hozzánk, talán többen kaphatnának érdemi segítséget, ezáltal kevesebb teher jutna a háziorvosokra.

– Hogyan tudjátok ezt megvalósítani?
Először saját belső erőforrásaink felhasználásával szeretnénk megvalósítani, és ha bebizonyítjuk, hogy jól működik, nagyobb eséllyel szerzünk támogatót a program bővítésére. A fenntartónk segítőkészen áll a szakmai munkánkhoz és szolgáltatásfejlesztési terveinkhez, ezért reményeim szerint, ha működik az új program, akkor lesz lehetőség arra, hogy kiépítsük ezt a fajta szolgáltatást. Ennek a programnak a kipróbálására adunk egy évet, és meglátjuk, hogyan működik a gyakorlatban. Egy év múlva áttekintjük, megbeszéljük és értékeljük a tapasztalatokat. Megkérdezzük a háziorvosokat, hogy ők mit gondolnak ezzel kapcsolatosan. Ezzel párhuzamosan kidolgozzuk a program szakmai részét, megfontolásra eljuttatjuk a szakmai irányításnak további fejlesztési irányok meghatározásának céljából, tekintettel arra, hogy ez nem csak helyi probléma. Reménykedünk abban, hogy ezzel az aktív fizikai jelenléttel a háziorvosi rendelőkben elindul majd egy szorosabb együttműködés. Az iskolákban már működik, tavaly szeptembertől az összes nagy oktatási intézményben jelen vannak a szakembereink.

– A jelzőrendszer működése ezek szerint nem kielégítő?
Alapvetően jól működik, ám személyfüggő. Ha egy jelzőrendszeri tag kicserélődik, nem biztos, hogy a következő fel tudja venni elődje munkaritmusát. Más a személyisége, másképp kommunikál és időbe telik, mire el tudja látni jól a feladatát. Addig viszont okozhat fennakadásokat. Nagyon rossz, hogy a médiában csak a negatív hírek jelennek meg erről, ami miatt azt gondolja az emberek többsége, hogy nem működik megfelelően.

Arról nem írnak, hány családot tudtunk „megmenteni”, jobb körülményeket biztosítani számukra, vagy hány gyermek tud továbbra is saját családjában nevelkedni jobban működő modell alapján. Sokan nem tudják, mennyi munka van egy-egy család története mögött.

Sok olyan család van, akit sikerült egyben tartani és akik jobban élnek azért, mert elfogadták az általunk kínált segítségnyújtási formákat.

– A hétköznapi ember mit tud tenni azért, hogy jobban működjön a gyermekvédelem?
– Aki nincs jól önmagával, az nincs jól az egész világgal. Ha megtalálja az ember azt a tevékenységet, amiben megleli a nyugalmát, sokkal szerencsésebb lesz. A magyarokat jellemzi a pesszimista hozzáállás. Nagyon sokan hibáztatnak rendszereket, politikát, független attól, ki van hatalmon, ám soha nem gondolnak arra, hogy ők vajon mit tehetnének azért, hogy minden jobban működjön. Azt gondolom, egy jó szó, egy mosoly, egy odafigyelés, a szomszédokkal való kapcsolat minősége nem pénzfüggő. Ezek apróságoknak tűnnek, de nagyon sokat lehet tenni általuk saját magunkért, a környezetünkért, a gyermekeinkért. Mindenkinek saját magának kéne elgondolkodnia azon, hogy vajon úgy élem-e az életem, ahogy jó nekem? Az anyagi helyzet mögé sem lehet mindig bújni. Ha ezt néznénk, hogy mennyit rakunk bele emberileg, energiában és ehhez képest mekkora megbecsülésben van része azoknak, akik ezen a területen dolgoznak, akkor alig lenne valaki, aki ezt a munkát végezné. Én semmi pénzért nem dolgoznék más területen.

Beszélgetőtárs: Szőke Tibor