Megújult a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona
SZEMlélek 2019. június 21.

Megújult a Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona

Nyolcvanötmillió forintos fejlesztés segíti az alulról jövő kezdeményezésként alapított jótékony intézmény további működését.

bakonyszucs.jpg

A 2018 decemberében elhunyt alapítóra, Bakos-Tóth Mártára is emlékeztek a bakonyszűcsi intézmény felújítás befejezésekor. Jelen volt az eseményen Kövér László, az Országgyűlés elnöke is, aki szerint a kilencvenes évek elején, amikor rátört a szegénység a magyar társadalomra, alulról jövő kezdeményezésként alapítani egy jótékony intézményt különös bátorságra vallott. A házelnök fontosnak nevezte az egyházak részéről a cselekvő szolidaritás megnyilvánulását és úttörő kezdeményezésnek azt, hogy a magán, az egyházi és az állami szféra egy jó cél érdekében össze tudott fogni.

Az intézmény alapítójának és Rajczi Pál plébánosnak emléket állító emléktábla leleplezése előtt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke úgy fogalmazott: bizakodhatunk abban, hogy a segítő, gyógyító szakemberek segítségével sok lelkileg kiegyensúlyozott, küzdésre és jó eredményre képes gyermek mehet haza Bakonyszűcsről.

A nyolcvanötmillió forintból kialakított otthon létrejöttét Forsthoffer Erzsébet intézményvezető tájékoztatása szerint a Nemzeti Alapítvány ötvenmillió, a Magyar Nemzeti Bank húszmillió, a Magyar Villamos Művek pedig tizenöt millió forinttal támogatta. A felújított és újonnan épített épületekben hét négyágyas, fürdőszobás szobában 28 embert fogadhatnak egyszerre az egész ország területéről.

(Forrás: MTI)