Akik emberek maradtak a földi pokolban
SZEMlélek 2019. június 26.

Akik emberek maradtak a földi pokolban

Auschwitz táborrendszerét úgy alkották meg, hogy a fogvatartottak teljesen megfeledkezzenek emberi mivoltukról. Néhány történet azt igazolja, hogy ennek ellenére az ember a pokol kapujában is képes ember maradni.

ember_a_pokolban_1.jpg

Jövőre nyolcvan éve, 1940. június 14-én érkezett meg az első tömeges transzport az auschwitzi I-es táborba – a borzalmas évfordulóról hősies sorsok felidézésével emlékezett meg a 24.hu. A teljes cikk ide kattintva olvasható, az alábbiakban tömörített, szemlézett formában idézzük fel a bátrak történetét.

Önként sétált be a pokolba

Witold Pilecki alighanem a lengyel bátorság egyik legismertebb példája. Amikor 1939. szeptember 17-én a Szovjetunió is benyomult Lengyelország területére, az ország összeomlott, tíz nappal később pedig megadta magát a Harmadik Birodalomnak. Pilecki azonban sok társával együtt partizánként folytatta a harcot, belépett a Titkos Lengyel Hadseregbe (Tajna Armia Polska, azaz TAP), az ország egyik első földalatti szervezetébe.

Az 1940 májusában Oświęcim közelében kialakított tábor (Auschwitz I.) hamar kiemelten fontossá vált az ellenállók számára, hiszen ekkoriban nagyrészt lengyeleket tartottak fogva ott. Mivel a földalatti mozgalom keveset tudott Auschwitz működéséről, Pilecki kidolgozott egy tervet: úgy döntött, bejut a táborba, segít információkat kijuttatni társainak, és a belső ellenállást is megszervezi.

Felettesei elfogadták a férfi tervét, így Pilecki lett az egyetlen ismert fogoly, aki önként vonult be Auschwitzba.

ember_a_pokolban_2.jpg© Witold Pilecki Fotó: T.Bór Komorowski “Armia podziemna” Warsaw 1990 / Wikipedia

Elfogatta magát, Auschwitzban aztán megszervezte a belső ellenállás fő szervét, amelybe több korábbi, kisebb csoport is beépült.

A Katonai Szervezetek Szövetségének (Związek Organizacji Wojskowej, ZOW) célja az volt, hogy növelje a fogvatartottak morálját, híreket juttasson ki és be, segítse a plusz élelem és ruha kiosztását, illetve felkészítse a foglyokat egy esetleges felkelésre, amennyiben felszabadítók érkeznének a környékre. 1940 októberétől kezdődően Pilecki közvetítésével rengeteg felbecsülhetetlen értékű információ került ki Auschwitzból, amelyek 1941 márciusában Nagy-Britanniába is eljutottak.

A ZOW tevékenységére az SS is felfigyelt, több tagot is kivégeztek. Pilecki végül a szökés mellett döntött, 1943. április 26-27-ének éjszakáján két társával lefegyverzett egy őrt, és több dokumentumot is magával vitt. A szökést követően Pilecki sokáig bujdosott.

Elcserélte az életét

Maximilian Maria Kolbe története sokak számára ismerős lehet. Külföldi tanulmányai után Lengyelországban a katolikusellenesség ellen küzdött, saját havilapot is alapított, hogy nézeteit népszerűsítse. Az 1930-as években kelet-ázsiai missziókon vett részt, Nagaszaki mellett egy monostort hozott létre, 1936-ban Lengyelországba visszatérve pedig rádióállomást indított.

A német megszállás alatt visszautasította, hogy német származása alapján plusz jogokat kapjon. Ehelyett rendházában folytatta a munkát, ahol több menekültnek, többek közt zsidóknak is segített. 1941 februárjában tartóztatták le, május végén pedig Auschwitzba szállították.

Auschwitzban rengeteg papot és szerzetest tartottak fogva, akiket válogatott kínzások alá vetettek. Kolbét is többször megverték, ennek ellenére mentálisan sosem omlott össze, sőt társaiban is tartotta a lelket.

1941 júliusának végén, augusztusának elején egy fogoly megszökött Kolbe barakkjából. Az SS úgy döntött, a barakk tíz véletlenszerűen kiválasztott lakójának kivégzésével torolja meg a szökést. A foglyokat a hírhedt 11-es, vagyis a börtönblokkba akarták elzárni, ahol a lassú éhhalál várt rájuk.

ember_a_pokolban_3.jpg© Marian Kolbe. Fotó: Wikipedia

A kiválasztás után az egyik férfi, egy lengyel tiszt, Franciszek Gajowniczek felesége és gyermekei miatt kezdett könyörögni.

Kolbe ekkor állt elő, és felajánlotta életét Gajowniczekéért cserébe. A tábor parancsnoka elfogadta az alkut.

A visszaemlékezések szerint a szerzetes a 11. blokkban énekkel és imával igyekezett enyhíteni társai szenvedéseit. Nagyjából két héttel később már csak ő volt életben, szervezete rendi évei alatt hozzászokott az éhezéshez és a szomjazáshoz. Végül halálos injekciót adtak be neki.

Szerelem a haláltáborban

Malka Zimetbaum egy belgiumi lengyel zsidó családból származott, Edward Galiński egész életét Lengyelországban élte le, ahol részt vett a náci Németország elleni harcokban. A nő 1942 szeptemberében, míg a férfi 1940 júniusában, az első tömeges transzporttal érkezett meg Auschwitzba. Előbbi a többség által Auschwitzként ismert II. táborba (Birkenau) került, míg utóbbit az I-es táborban is őrizték.

Zimetbaum művelt nő volt, aki több nyelvet is beszélt, ezért a táborban fordítói és futárfeladatokat kapott. Viszonylagos kivételezett helyzetét arra használta fel, hogy segítse rabtársait, fotókat, üzeneteket, élelmet, ruhát, gyógyszereket csempészett. Galińskinek szintén különleges munkát adtak: szerelőként dolgozott, így a táborrendszer több részére is bejutott, többek közt a birkenaui női táborba is. Az öt évvel fiatalabb férfi így találkozott Zimetbaummal.

Galiński eredetileg barátjával, Wieslaw Kielarral akart elmenekülni, végül azonban úgy döntöttek, hogy a férfi szerelmével szökik meg, majd kintről barátját is kiszabadítja. Zimetbaum ekkorra állítólag már az ellenállás egyik feje volt, és azért is akart kijutni, hogy híreket vigyen a szövetségeseknek, és kintről segítse a foglyokat.

ember_a_pokolban_4.jpg© Fotó: Wikipedia

A páros 1944 júniusának végén szökött meg, a férfi őrnek öltözött, és igazolványt is sikerült hamisítaniuk. Galiński úgy tett, mintha épp munkára kísérné a férfinek álcázott nőt. Bár a terv bevált, és Zimetbaum lett az első nő, aki elmenekült Auschwitzból, néhány nappal később, július 6-án a nőt egy német őrjárat elfogta. Galiński végignézte a jelenetet, majd úgy döntött, feladja magát, korábban ugyanis ígéretet tettek arra, hogy nem válnak külön.

Galiński a nevüket a 11. blokk több falába is belevéste, a feliratok még ma is olvashatóak.

(Forrás: 24.hu; kiemelt kép: Leeimage/AFP)