Megszentelt csatatér az életünk
Böjte Csaba 2019. június 28.

Megszentelt csatatér az életünk

Bármerre is nézünk a természetben, bármennyire is szép egy kép, tudnunk kell, hogy az, amit látunk, nem más, mint harc az életért!

kocsagok.jpg

Világunkban annak, mi él, a létét fenn kell tartania. Semmi nem jár ingyen, hisz maga a létezés nem más, mint a létért való szakadatlan küzdelem! Győzöl vagy legyőznek, zsákmányolsz vagy te magad leszel a zsákmány – választhatsz!

A történelmet ha olvassuk, láthatjuk, hogy ez így volt az emberek világában is, sokfelé még ma is így van! Egy kegyetlen világban élünk. A mi reményünk, hogy a megváltónk, Jézus Krisztus eljött közénk, hogy ezt a csatateret szentséges szívének szeretetével megszentelje!

Isten azt akarja, hogy ne egymást győzzük le, hanem összefogva szárnyaljunk, a poros földön való totyogásra kényszerítő nehézségek fölött együtt diadalmaskodjunk!

Nekünk nem egymást kell legyőznünk, hanem együtt kell Isten országát, az általunk lerombolt, elvesztett Édenkertet felépítsük!

Testvérek vagyunk: ne a mindennapi betevő falatokért, a kócként ellobbanó hatalomért, a porladó anyagi javakért marakodjunk, hanem egymást megbecsülve, összefogva építsük azt az országot, melynek királyi termében, a lelkiismeretünk szentélyében trónoló Krisztus az Úr! Külön-külön elveszünk, de együtt, közösen erősek vagyunk, ezért bizalommal összefogva az elveszett századik testvérünket is keressük fel! Az elsodródott, leszakadó, magányos testvérünket jó szóval, szeretettel, őszinte párbeszéddel győzzük meg, hogy szükségünk van rá! Örvendjünk a legkisebb testvérünknek is, annak, hogy ő megszületett, hisz benne olyan értékeket, kincseket ajándékoz világunknak az Isten, melyek létéről lehet, hogy még ő sem tud, de melyeknek ő az őrzője, ezért egyedül ő oszthatja szét!

Jézus szentséges, dobogó, szerető szívének élő sejtjei vagyunk, összetartozunk! Egymásba marva önmagunkat bántjuk – testvéremet megszólva, elítélve, kirekesztve önmagamtól veszem el a levegőt, a fényt, a kibontakozás lehetőségét, hisz mi csak csapatban, együtt létezhetünk! Krisztus dobogó, lángoló szíve az én szívem is, hisz benne élek, általa, vele emelkedhetek az állatok szintjéről a természetfölötti világba, a szeretet országába! A kereszténység nem egy lecsengő múlt fáradt tanítása, hanem az egyetlen – Mesterünk szerint is – keskeny, meredek ösvény, mely a holnapba vezet!

Minden más, rőzselángként ellobbanó tanítás – legyen az kommunizmus, fasizmus vagy az éppen áldozatait most szedő liberalizmus – zsákutca, vakvágány, mely az embert önmagával, de a testvérével is szembefordította, pusztítja!

Jézus Szentséges szíve, mely nagypéntekeken átdöfve is dobog, szeret, olyan csodálatos szimbólum, melynek zászlaja alatt mi, az Isten országát építő jó szándékú kisiparosok gyülekezhetünk! Jézus Krisztus mennybemenetele által megdicsőült, töviskoronával ékesített szíve – mely mellett ott ragyog Mária hét tőr által sebzett és mégis bennünket szerető szíve – olyan szentély, melyben mi magunk is újjászülethetünk! Igen, mert mi nem gyilkos, rákos daganatok akarunk lenni népünk életért küzdő, ziháló testében, hanem Jézus szentséges szívének példájára, akár a kereszten is életet osztó, irgalomért esdő, őszinte Szeretet! Mindaz, miben hiszek, s amit mint keresztény szerzetespap zászlóként az emberiség előtt magasba akarok emelni, az nem más, mint Jézus Krisztus elutasított, majd átdöfött szíve, mely harmadnap feltámadt, hogy mintha mi sem történt volna, tovább szeressen, bizalommal utat mutasson a szentháromságos egy Isten szeretetközösségének lakodalmas asztalához!

Kisebb testvéri szeretettel,

Csaba testvér

(Kép forrása: Avantgardens Facebook oldal)

Abban az időben: Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Lk 15,3-7)