Elítélendő visszaélés a gyerek-munkaerővel, vagy emberré avatás?
Madocsai Bea 2019. július 02.

Elítélendő visszaélés a gyerek-munkaerővel, vagy emberré avatás?

A légkondis szoba hűvösében könnyen beszélgetünk a betakarítás napjairól, amikor kaszával aratták a megdőlt gabonát. Nem is volt olyan rég, a hatvanas évek végén, hogy Szepesi Ferenc arató lett, méghozzá saját marokszedő lánnyal. Váratlanul történt, hogy a véletlen „emberré avatta”.

aratas_videk.jpg

Ki tanította meg kaszálni?
 – Tíz se voltam talán, mikor apám egy könnyített öreg kaszát adott a kezembe. Megmutatta, hogyan kalapáljam borotvaélesre, hogyan fenjem, ha lassulna az éle. Így mondta, lassulna. Ez a szó kicsit tompát jelentett, amit még nem kalapálni kell, csak fenni, aztán újra munkára kész a szerszám.

Mit kaszált először?
– Lucernát, még tavasszal. A lucernát nem könnyű rendre vágni, mert vastag erős szára van, ugyanakkor mégis könnyű, mert súlya van, és könnyen dől az erős kar alatt.

Erős kar? Tíz évesen erős volt?
– Ugyan, inkább vézna voltam. Aztán ahogy az évek egybefolyva teltek, ha nem is lettem izmos legény, de csak-csak megerősödtem. A tél persze vissza-visszavett magának, de júniusra, péterpálra, az aratás kezdetére ugyancsak megszíjasodtam.

Más gyerekek akkor már javában vakációztak, táborokba mentek vagy a szüleikkel üdültek. Önnek hogy telt egy nyári napja?
– Úgy kezdődött, hogy apámmal éjjel háromkor indultunk borsót vágni. Ami kaszálást jelentett, de inkább erőlködő kaszahúzogatás volt, míg tartott a harmat, hogy az érett borsó ne kezdjen kicsattogni. Reggel hét körül vége lett, mert a június végi nap ugyancsak melegen perzselt. Akkor pihenés gyanánt megreggeliztünk. Foszló, puha, otthon sütött kenyér volt, semmi színezék, meg ízpótló, semmi furfangok, amik akárkik zsebét sunyin dagasztották volna. Na meg szalonna a karácsonyi vágásból. Hozzá hagyma, úgy parasztosan.

aratas_ebed.jpg

Az emberek összeverődtek a fasorra, ami árnyékot adott. Beültek az akác alá, mindenki kiterítette a kék- meg piroskockás ételes kendőt, azon ettek. Ha egy-egy légy, vagy szálldosó bogár jött, csak úgy a bicska pengéjével ellegyintették. Nem beszéltek, ha mégis, akkor csak pár szót muszájból, halkan. A demizsonban ilyenkor még hűs volt a víz, a vesszőfonás is harmatos volt az üvegen. Végül a dohányosok rágyújtottak. Ki cigarettát sodort, ki meg nem bajlódott vele, inkább a kész paklisat szívta. Az én apám pipázott ez időben. Még az éjjel megtömte vágott dohánnyal. Erről tudvalevő, hogy olyan büdös volt még a füstje is, hogy az éppen ébredező szúnyogok menekültek a környékéről is.

Ez egyáltalán nem úgy hangzik, mint ma a fizetett diákmunka... 
– A nap úgy folytatódott, a kombájn-aratta árpamagot zetoros vontatóval behordták a faluszéli magtárhoz egy nagy betonplaccra. Azt kellett egy régifajta cséplőgéppel megtisztítani, majd a magszárító raktárba behordani. Százötven-kétszáz mázsa magot tisztítottak meg naponta. Ebben nekem, és egy másik, hasonló ívású fiúnak az volt munkánk, hogy a cséplőgép kürtőjébe – egymásnak adogatva – vödörrel beöntögettük ezt az irdatlan mennyiséget, mert gyerkőclegényeknek irdatlan sok ez.

aratas_cseplogep.jpg

Mikor volt pihenőjük?
– Délben volt csak megállás. Akkor, aki közel lakott, és főztek is rá, hazament ebédre, aki meg nem, folytatta a reggel elkezdett szalonnáját, hagymáját. Friss víz akadt az artézi kútról. Mindenki árnyékba húzódott, elhevertek az emberek. Kétórányi pihenő volt ilyenkor. Aki tudott, aludt valamennyit. Ha a szél feltámadt egy kicsit, akár csak szellő is, örültünk neki. Beszéd annyi se volt, mint reggel. Ilyenkor persze megjelent néhány fehéringes vezető a téesz irodáról. Nézték a bemázsált termény számait a kockás füzetben. Aztán ahogy jöttek a főnökök, hangos köszönéssel távoztak is.

Nem tudom, a mai gyerekek közül eddig is kitartott volna valaki: talán ennyi elég is lehetett egy napra…
– Mi még nem mehettünk haza, maradtunk a felnőttekkel, de a délután már rövidebb volt. A kiporciózott napi adaggal ötre, félhatra végeztünk. Még összerámoltunk együtt a férfiakkal, szerszámot, zsákokat, minden kelléket fedett helyre vittük, hátha eső lesz. Összelapátoltuk a maradék gabonát, letakartuk ponyvával, úgy lett vége a napnak.

Azt mondta, az egyik évben az aratás tette „emberré”. Mi köze volt ehhez annak, hogy tudott kaszálni, hiszen abban az időben már kombájn aratott?
– Az úgy is volt egészen július derekáig, mikor nagy vihar vonult át a határon. Az érett búza úgy megdőlt, hogy a kombájn sehogy sem tudott nekiállni, mondta a fehér inges „felsőbbbség”, hogy muszáj lesz kézzel aratni. Még jó, hogy az árpa elfogyott. Ami lábon maradt, az a tavaszi árpa, amit a búza után szoktak learatni. Nekifogtak a kaszásokat begyűjteni, hogy reggel kezdhessenek. Én akkor, tizenöt évesen persze kicsit félre állva néztem a szervezkedőket, nem gondoltam, hogy nekem nagyobb szerep jutna, mint apám után a marokszedés.

Marokszedés? Nem a nők dolga volt ez?
– A marokszedő az, aki sarlóval, vagy egy rövid ágas bottal ölbe szedi a levágott gabonát. Aztán mikor kévényi összegyűlik az ölében, „manillával” egybeköti. Nem volt ám ez gyerekjáték! Többnyire a parasztok asszonyai voltak a marokszedők, de az én anyám az iker öcséim szülésében megnyomorodott a csípőjére, így nem maradt más az apám nyári segítségéül, mint én.

aratas_regi.jpg

A búzát úgy kaszálják, hogy a még álló gabona felé sodorják. Így a szalma félig állva marad, a marokszedőnek mégse kelljen mindig a földig hajolnia. De azért mégiscsak többször megindul az orra vére annak, aki nincs szokva hozzá. Meg vigyázni és iparkodnia is kell, mert lépcsőzetesen a következő rendvágó már ott suhint a bokája környékén. Megállás csak akkor van, ha a kaszások felegyenesednek pengét fenni.

Ott tartottunk, hogy összeírták másnapra a kaszásokat…
– Igen, aznap, mivel a borsó már elfogyott, ki is ment az idényből, nem kellet olyan embertelen módon korán kelni. Azért alig bújt elő a nap, ötkor már minden belajstromozott arató felsorakozott a megbeszélt búzatáblánál. Azaz mégse mindenki, mert a Szalai bácsit éjjel a mentő vitte el vakbélgyulladással. Helyette a két lánya jött ki, hátha találnak nekik kaszást, sose lehet tudni.

Ekkor mondta apám: innye fiam, milyen jó hogy az esti szénakaszálás után nem kötöztem le a bicikliről a tiedet. Most aztán kaszálhatsz, mint a férfiak. Arató lehetsz! Aztán saját marokszedőd lesz, mint az embereknek. Így történt, hogy a véletlen emberré avatott engem. 

Még ma is, több mint ötven év után látom magam előtt a Szalai bácsi kipirult, szöszke lányát, ahogy az arcán porosan csorgó izzadságán át felém mosolyog, ahogy iparkodik utánam a renden. Én is biztatón visszanevettem.

aratas_marokszedo.jpg

Milyen érzés volt hirtelen a felnőtt férfiak sorába lépni?
– Aznap egészen másképp álltam a feladathoz. Embert próbáló munka volt, de nem bántam, ha meg is szakadok bele, feszített a büszkeség. Az aratásnak rendje volt, hogy a kaszás a marokszedőjével ebédel. Akkor is ha a rokona, akkor is ha csak a falubelije. A kaszás dolga megvendégelni őt. Én is megosztottam hát vele az ebédemet. Próbáltam a kolbászkát pontosan félbeszelni, a lány mégis a kisebbet vette el. A kenyeret meg csak úgy törtük. Boldog zsibogás volt az az ebéd!

Aztán, míg az öregek próbáltak pihenni, aludni a kiserdő árnyékában, mi bevettük magukat a kiserdőbe, hiszen szinte gyerekek voltunk még! Szarkafészekkel, seregélyekkel lakta, szénagombócokkal megtűzdelt akácos volt az az erdő, tele csalánnal és sűrűszövésű pókhálóval. A nyár forrósága is megállt benne, csak lángra nem lobbant éppen. De én tudtam egy forrást a túloldalán. Átvágtuk magukat, de csalódottan láttuk, hogy ki van száradva. A nyomai még látszottak, mert a többihez képest friss zöld volt a fű az alig gödörben. Mi azért a szélére ültünk, mint valami megszentelt helynek, kiválasztottnak éreztük magukat.

Kis idő után hallottuk, hogy az aratók készülődtek a délutáni menethez, elindultunk az erdő melletti földúton vissza. Emlékszem, ahogy rugdostuk a liszt finomságú port. Ez a nap az miénk volt, a délelőttel, az izzasztó munkával, a közös ebéddel, az erdei sétával, a még ránk váró délutánnal.

(Fotó: vaskarika.hu, wikipedia, sulinet.hu, tokanno.hu, )