Műanyagmentes július
GundelTakácsGábor 2019. július 03.

Műanyagmentes július

180 éve még műanyagmentes volt a világ. Most egyetlen hónapot próbáljunk meg azzá tenni!

plasztik1.jpg

1838-ban Henri Victor Regnault francia fizikus és kémikus, – egyike annak a 72 tudósnak, akinek neve szerepel az Eiffel torony oldalán – laboratóriumában PVC-t állított elő. Egy évvel később Charles Goodyear felfedezte, hogy a gumifa tejszerű nedvét nyers kaucsuk kénnel keverve és melegítve vulkanizált kaucsuk, vagyis gumi lesz. Fia 1851-ben jött rá arra, hogy nagyobb kénmennyiséggel keménygumi (ebonit) állítható elő. 1844-ben lett ismert a linóleum, nem sokkal később a műbőr, majd a vulkánfíber. 1865 óta ismerjük a celluloidot, 1897 óta a galalitot, a század végén megjelentek az első műselymek. A folyamatot még hosszan lehetne folytatni. Most elég annyi, hog

manapság évente 300 millió tonna műanyagot állít elő az emberiség, ennek fele – 150.000.000, azaz százötven millió tonna – egyszer használatos műanyag.

Nem szokásom, de néha rávisz az éhség és az idő szűke, a minap beugrottam egy gyorsétterembe. Habár a fast food helyett egyértelműen a slow food híve vagyok, olykor az ember nem étkezik, hanem egyszerűen táplálkozik. Ami megdöbbentett, az a műanyag kupac volt, amit a végén kidobtam. A tálcán kívül minden ment a szemétbe. Elgondolkodtam azon, hogy miképp lehetne helyettesíteni ezeket. Szép feladvány.

Pár napra rá a kezembe akadt egy cikk, ami arról szólt, hogy ugyanez a gyorséttermi lánc az egyik berlini éttermében 10 napig kipróbálta a műanyagmentes életet. Az eredmény az volt, hogy sokkal könnyebb volt kiváltani a műanyagokat, mint gondolták és sokkal elégedettebbek voltak a vásárlók, mint remélték. A tesztre azért volt szükség, mert az Európai Unió ki akarja vezetni az egyszer használatos műanyagokat, és tudni akarták, hogy mivel állnak szemben.

Egyértelmű volt, hogy a poharakat kartonok, a csomagolást zöldhulladék-alapú papírok váltják fel. A szívószálnak teljesen el kell tűnnie. Probléma az evőeszköz, de aki még volt katona, az tudja, hogy mi az a hadtáp készlet. Utóbbi azért is fontos, mert a teszt során egyedül a fa fagyis kanalak váltottak ki ellenérzést.

Persze az élet minden területén találkozunk műanyaggal, manapság nehezen megoldható a kiváltásuk. De például a közértekben az a vékony kis műanyag zacskó, amibe a kifli, vagy a paradicsom kerül, elhagyható akár. És még sorolhatnánk, lelemény kérdése.

Nem hiszem, hogy teljesen műanyagmentesen ki tudjuk húzni egy hónapig. De azt az évi 300/150 millió tonnát biztosan lehetne jelentősen csökkenteni. És ha ezt tartjuk augusztusban, szeptemberben, októberben...

Szóval, legalább próbáljuk meg!

(Illusztráció forrása: foodnavigator.com)