Marton Zsolt: Öröm és drukk van bennem, de az öröm erősebb
Gégény István 2019. július 13.

Marton Zsolt: Öröm és drukk van bennem, de az öröm erősebb

Ferenc pápa július 12-én kinevezte a Váci Egyházmegye új katolikus főpásztorát, aki püspökké szentelése előtt, a bejelentés után nyilatkozott a SZEMléleknek.

mzs.jpg

– A kinevezés bejelentésének estéjén édesanyádnál jártál. Mit szólt hozzá, hogy a fiából püspök lesz?
– Nagyon boldog volt. Szinte föl sem tudta fogni: kellett egy fél nap, hogy ez a tény realizálódjon benne. Örül és büszke rám édesanyám.

– Mit szóltál te magad Ferenc pápa döntéséhez – amiről nyilván egy kicsit hamarabb értesültél, mint a közvélemény?
– Nem sokkal hamarabb tudtam meg én sem. Behívtak a nunciatúrára, ott közölték velem a kinevezés tényét. Ekkor még püspökjelölt voltam, a kinevezésre lehet ugyanis igent vagy nemet is mondani. Utóbbit nem szokás és nem is illik, hiszen amikor valakit kinevez püspökké a Szentatya, az nem a véletlen, nem a spontaneitás alapján történik. Van bennem ezzel kapcsolatban öröm és drukk is – öröm, mert nagy ajándékot kaptam, különösen azért, mert a Váci Egyházmegyében szolgálhatok tovább, amit nagyon szeretek, ugyanakkor drukk is, mert ez óriási feladat, s ott van bennem az érzés, hogy miként fogok tudni megbirkózni vele.

Nagy kihívás a püspökség. De az öröm azért erősebb, mint a drukk.

– Tegnap beszéltem Beer Miklóssal. Azt mondta, épp akkor jártál nála, és ő is az öröm kifejezést használta a kinevezésed kapcsán. Nagy örömmel fogadta Ferenc pápa döntését, hiszen közvetlenül ismer, az ő egyházmegyéjéből érkezel. Mit szólsz hozzá, hogy egy ilyen nagy hatású szolgálatot végző főpásztor utódja leszel?
– Ajándéknak tekintem Püspök Atyát, akivel már azelőtt megismerkedtünk, hogy váci püspök lett volna. Dányban voltam plébániai kormányzó, amikor meghívtam az egyházközségünkbe – akkor még esztergom-budapesti segédpüspök volt. Ő volt az, aki püspökömként elengedett, sőt, bátorított, amikor megbíztak, hogy prefektus legyek a budapesti Központi Papnevelő Intézetben, ugyanő hívott vissza, amikor nagy szükség volt rám a Váci Egyházmegyében. Ismét ő engedett el, hogy szemináriumi rektor legyek. Nagyon jó, szeretettel teljes személyes kapcsolatom van vele. Az a bizonyos drukk azért is van bennem, mert

egy ilyen nagy fényű főpásztor után nem könnyű püspöknek lenni.

Nagyon komoly szociális érzékenysége van; olyan testvéri tud lenni, hogy akár utolsó ruhadarabját is odaadja a másikért. Próbálom ezt valamiképpen én is követni, miközben nyilvánvaló, hogy más karakterek vagyunk. Várható, hogy mérni fognak az elődhöz, de új kihívások jönnek, Isten mindig újat mutat. Nincs két egyforma feladat, nincs két egyforma személyiség. Sokféle módon lehet jól végezni egy szolgálatot – él bennem a remény, hogy legjobb lelkiismeretem és tudásom szerint fogom elvégezni a rám váró feladatokat. Püspök Atya maximális jóindulatát, segítőkészségét, szeretetét mindig megtapasztaltam. Ebben most különösen bízhatok.

– Nem felszentelt püspökként kaptál kinevezést egy egyházmegye vezetésére, hanem előbb kineveztek, ezt fogja követni a püspökké szentelés. Azon olvasóink kedvéért, akik akár személyesen is részt szeretnének venni ezen az ünnepségen, kérlek, oszd meg velünk, mikor, hol és kik fognak felszentelni!
– Szeretettel hívok minden érdeklődőt erre az eseményre, amely augusztus 24-én, szombaton 10 órakor kezdődik a Váci Székesegyházban! Ilyenkor három püspök szokott hagyományosan szentelni: ebben az esetben Erdő Péter bíboros, Michael Blume apostoli nuncius és Beer Miklós püspök végzi majd a szertartást.

Beszélgetőtárs: Gégény István

(Kép forrása: Fábián Attila/vaciegyhazmegye.hu)