Szeretnek, vagy használnak?
SzőkeTibor 2019. július 18.

Szeretnek, vagy használnak?

Egyik leginkább megerőszakolt szavunk a szeretet. Mondjuk mindenre, mindenkire, bármikor, bármiért, bárkinek. 

bird-855222_1920.jpg

Mindent "szeretünk". Szeretjük a hasunkat és ebbe belefér az, ha plusz tíz kilóval megterheljük s azt cipeltetjük magunkkal, akinek ez jár. Már ha menni tud. Szeretjük a kutyákat és egyéb kis kedvenceinket. Ezért bezárjuk őket magunk mellé, műanyag tápszerekkel túlsúlyosra tömjük, szeretetből kasztráltatjuk és odáig nemesítettük, hogy több fajtát kell életük nagy részében gyógyszeres kezelésre vinni.

A szaporítók legkedveltebb „terméke” a miniatürizált kutya, ami kicsi és cuki ugyan, de egészségügyi és genetikai problémái annál hatalmasabbak. A légzési nehézségek mellett csontjai annyira törékenyek, hogy akár attól eltörnek, ha hozzáérünk.” (kutyabarat.hu)

Úgy „szeretjük” a gyermekeinket, hogy rájuk hagyunk mindent, nem tanítjuk meg őket a határaik tiszteletére. „Szeretetből” igyekszünk minden vágyukat a lehető leghamarabb kielégíteni, hogy ne okozzunk senkinek feszültséget. Csupaszív töltéssel adakozunk boldog-boldogtalannak, mit sem törődve, hogy esetleg a kiszolgáltatottságukat – ezáltal a nyomorukat – hosszabbítjuk vele.

Egyik skizofrén mondásunk, hogy az ember azt bántja, akit a legjobban szeret, és ezzel sokan egyet is  értenek. Az együttélés, a szeretett személy közelsége számtalan módot kínál a feszültségünk levezetésérére, de a bántás az sosem lesz szeretés. A szeretetbe ugyanis nem fér bele a bántás, és itt nem arról van szó, ha véletlen ráejtek valami kemény tárgyat valakimre. Sokkal inkább a szándékos, meg nem állított nyílmérgekre, amiket célzottan lövünk társunk, vagy akárkink felé.

Vágyaink célba kívánkoznak, és ha két akarat találkozik, akkor valamit kezdeniük kell egymással. Vagy közös akaratra jutnak, vagy az egyik maga alá gyűri a másikat. Amíg a másik ember csak énünk meghosszabbítása, egy végtag,  addig mindig idegesíteni fog, ha nem úgy mozog, ahogy szeretnénk. Ha nem tudjuk ráerőltetni az akaratunkat „szeretettel”, akkor mérgesek leszünk. Elvégre ne mozogjon úgy egyik végtagunk se, ahogy nem akarjuk.

Sokféle módon élhetünk valakivel – ez mindig egy izgalmas dolog, ha kellő nyitottsággal állunk, ülünk és fekszünk neki. Mindig előjön valami belőle, belőlünk, ami meglepetést okozhat. Fontos, hogy próbáljunk együtt élni ezekkel, hiszen a társunk újdonságai a számára is azok lehetnek.Egészséges, érett visszajelzésekkel, elfogadással, szigorúan megszégyenítés nélkül, egymás és az egész világ szeretetbeli épüléséhez járulhatunk hozzá.

Hogy az ember szereti vagy használja a környezetét, az nem mindig olyan egyértelmű. Általában önmagunkat is csak használjuk, ez akkor szokott kiderülni, ha lerobbanunk és sok-sok évnyi pörgés, használat után meg kell pihennünk egy egészségügyi intézmény karjaiban, ágyba kényszerülünk vagy meg kell vonnunk magunktól néhány hasztalan dolgot, amihez ragaszkodtunk.

Az ember nem használati tárgy, ehhez képest a legtöbb helyen csak olyan eszköz, amit nem tisztogatnak. Rendelkeznek a szabadságunkkal, a pénzünkkel, az ízlésünkkel. Megmondják, mi a szép és mi a jó, és ehhez kell alkalmazkodnunk kimondva, kimondatlanul.  Trendje és módja van mindennek. A gond akkor van, ha ezt erőltetni akarják és manipulálni próbálnak. Valakik, akiknek hatalmuk van felettünk.

Van, aki felhív hogy elmondja, hogy van – majd leteszi a telefont. A főnökünk kedveskedik, majd túlóráztat.  A legtöbb értékesítő cégnél ingyen ajándékokat  kapunk, hogy aztán elvehessék, amink van. A hatalom önfenntartásra használ minket, hogy mindig valaki más dolgozzon helyette. (A minister szó jelentése szolga, inas, asszisztens. (Ki érzi úgy, hogy a mindenkori kormány bármelyik tagja is őszintén szolgálja/szolgálta a Népet?)

A használni akarás – mint minden rossz, vagy jó szokás – gyermekkorban alakul ki. Nevelési környezetünk, akik remélhetőleg gondoskodni kívánnak rólunk, folyamatosan reagál az ingereinkre. Minél rövidebb idő alatt elégülnek ki szükségleteink, annál jobban rögzül a gyermekben, hogy működik a világ. Ha éhes vagyok és üvöltök, és a cici az enyém egy pillanat alatt, akkor azt tanulom meg, hogy anyám egyetlen hanghatásra használható.

Csecsemőkorban ez normálisnak tekinthető, de az idő előre haladtával ha a kisbaba harap és rúg és egy, kettő, majd három éves kisgyermekként az anya mindannyiszor nulla visszajelzéssel kiszolgálja igényeit, akkor hatalmas öngólt rúg nemcsak a magának, hanem az egész közösségének. Teszi ezt azért, mert ő is ezt tanulta. Használták s most hagyja, hogy használják.

A csöpp kinyújtja a kezét s máris odaadnak neki bármit, ami elérhető és ha éhes, mindig azonnal ehet, később válogathat többféle étel közül és amit csak akar, mindig azt csinálja az egész család. Anya és apa az étkezéseknél csak pincér, papa és mama minden sikolyra nyalókával válaszol, akkor a gyermek azt tanulja meg nagyon hamisan a világról, hogy igen kis erőfeszítés árán bármit megkaphat – a világ az ő érdeke szerint használható, csak a hangot kell emelni.

Eltelik egy pár év, és ahogy tágul a kis ember számára minden, döbbenten – és nagyon ingerülten azt fogja tapasztalni, hogy szűk környezetén kívül nem úgy reagál a világ, ahogy ő akarja. Hogy sorok vannak, amiknek csak a végén kapja meg, amit szeretne és van egy csomó dolog (ha nem az összes), amit izommunka nélkül nem fog elérni sosem. A „mostazonnal” démona fogva tartja, amit a saját erőfeszítései helyett a „majdholnappal” próbál elűzni.

A használat célja mindig az önkielégítés. Most akarom, nekem és ha lehet, még. És ennek vége nincsen, míg valaki szeretettel azt nem mondja: szia, ez így nem lesz jó, mert...

Bántasz vele engem és másokat. Ezt ne csináld így, gondoljuk végig, hogyan lehetne jobb Neked úgy, hogy közben másnak se legyen rossz. Ezt első körben a gondoskodó szülőnek kell megtennie úgy, hogy visszajelez a kicsinek és mindig elmondja, miért nem jó, ha így közelít a világ felé. Miért nem jó, ha mikor dühös vagy, megrúgsz vagy éktelen ordítozol a buszon. Miért nem jó, ha nem jó, hogy nem eszed meg, amit eléd raknak.(a tökfőzelék lehet kivétel, na jó, a gomba is).

Ha az ember szeretési útmutató helyett használati utasításokkal növekszik, akkor nagy valószínűség szerint folyton elégedetlen, panaszkodó és számos önpusztító szokása van, hiszen csalódott a világban,ami nem úgy működik, ahogy használni akarja és mérges a szüleire, minden elnyomó hatalomra, amelyik nem tanította meg felelősen élni – nem tanította meg szeretni.

Ennél rosszabb csak az lehet, ha ezt nem ismeri fel (nem akarja felismerni) és nem kér segítséget. Tele van a gyermekvédelem ilyen viselkedésű gyerekekkel, akik jogosan nem is értik, mi a gond velük. Hiszen ők is csak akarnak valamit, élvezni az életet, a lehető legkevesebb erőfeszítés nélkül. Ezért könnyen használatba vesznek bármilyen számukra elérhető eszközt, amivel vágyaikat kielégíthetik. Hiszen a szüleik is ezt tették velük és mikor a fejükre nőttek, – a szívükbe helyett – hirtelen valamely gyermekvédelmi intézményben találták magukat, mert a szülő „feladta”.

Mit is tett volna, ha neki sem tanították meg. Számon kérni valakitől azt, amit nem tanulhatott meg, balgaság és sehova nem vezető út.