Imádkozzál és kondizzál!
Gégény István 2019. július 22.

Imádkozzál és kondizzál!

Fitnesz lelkigyakorlatot tartottak Pannonhalmán – helyszíni beszámolónk résztvevői vallomásokkal és videóval.

fit2.jpg

Vannak időszakok, amikor nem könnyű észrevenni, hogy folyamatosan fejlődik, megújul a katolikus egyház. Manapság azonban, amikor egy budapesti templomban bankkártyás perselyezést vezetnek be, Amazóniában pedig arra készülnek, hogy komolyan megfontolják nős férfiak pappá szentelését, nem olyan nehéz felfedezni a haladás jeleit. Ebbe a sormintába illeszkedik a hazai bencés központban második éve meghirdetett fitnesz lelkigyakorlat, amely kifejezés kapcsán a megmosolygástól a meghökkenésig sokféle reakciót el lehet képzelni. Én azonban nem elképzelni akartam, hanem megnézni, miről is van szó, ezért elmentem a helyszínre, ahol a szervezők és a résztvevők is szívesen nyilatkoztak a "fura szerzetről".

– Fiatal koromban aktívan mozogtam, ám egy időre abbahagytam a rendszeres testnevelést, észre is vettem ennek hatását magamon. Emiatt teljesen természetes számomra, hogy szükségem van edzésre, fitneszre – indokolta Szilveszter atya, a program egyik lelki kísérője, miért nem áll távol a vallásos élettől a kondizás. Még ma sem a rangidős szerzetesek körébe tartozik, de máris némiképp "paposodik" az alkata. Amikor arról kérdezem, a fitnesz lelkigyakorlat délelőtti edzéseit követő délutáni lelki programokon való részvétel nem fárasztó-e a résztvevőknek, talán nem is olyan meglepő válasz érkezik.

– A mozgás nem kikapcsol, hanem bekapcsol. Saját tapasztalatom szerint sokkal tudatosabban, frissebben tudok részt venni egy lelki programon, ha előtte megmozgattam a testemet is – mutat rá a mosolygós bencés.

fit3.jpg

Ugyanezzel a "bekapcsolással", tudatos, teljes életmóddal indokolta a sajátos lelkigyakorlat létjogosultságát és az érdeklődés növekedését az ötletgazda, Konrád testvér (ő látható a nyitóképen). A Pannonhalmi Főapátság kulturális főigazgatója szabadidejét rendszeresen vívással, futással tölti. Sportos alkat, az "ép testben ép lélek" nagykövete – innen már nem nehéz megérteni, honnan jött az ötlet, hogy másokkal is megossza a testi és lelki edzés kombinációjának módszerét. Azt is megtudtam tőle, hogy a nyár közepén tartott, nyilvánosan meghirdetett fitnesz lelkigyakorlatnak van egy nem publikus párja, amit szerzeteseknek, klerikusoknak tartanak. A laikusok programjának különlegessége, hogy nem csupán hívők, keresztények vehetnek részt rajta – idén is volt "érdeklődő" a csapatban.

fit1.jpg

Az alábbi videó némi ízelítőt ad a program testedzős részéről:

Az esemény lelki oldalába épp csak bepillanthattam, hiszen minden lelkigyakorlat az ott jelenlévőknek és róluk szól, a megosztások intim körülménye nem a nyilvánosságra tartozik. Egy közös ebéd alkalmával azonban lehetőség nyílt megszólaltatni néhány résztvevőt, akik a jelek szerint rendszeresen követik a SZEMlélek munkásságát, ugyanis "bemelegítésként" kérdések özönével lepték meg a faggatandók a kérdezőt.

fit4.jpg

Jó lett volna még hosszabban velük maradni, de a program haladt előre, így az alábbi rövid asztali vallomások feljegyezésével próbálom visszaadni, mit éltek át azok, akik az "imádkozzál és kondizzál" jegyében töltöttek együtt pár napot a nyár közepén Pannonhalmán.

Krisztián: Egyrészt szerettem volna közelebbről megismerni a bencések életét, mert eddig kívülállóként főleg kulturális programokon vettem részt. Másrészt egyfajta útkeresés közepén vagyok, s úgy gondoltam, segíthet, ha lecsendesítem magamat.

Csabi: Azért jöttem, mert szerintem jó párosítás az edzés csendessége és az imádság csendje.

Krisztina: Nagyon megtetszett a fitnesz lelkigyakorlat alapötlete, az ép testben ép lélek megközelítés.

Ildikó: Azzal a szándékkal jöttem, hogy a csendet párosítsam a mozgással.

Miklós: Szerettem volna megtapasztalni a csendet, elmélyedni benne. A tavalyi hasonló fitnesz lelkigyakorlaton is részt vettem, s már akkor megfogadtam, hogy újra eljövök, mert megtetszett a program filozófiája, mondanivalója.

Balázs: 2017-ben egy Facebook posztban találtam rá a főapátság egyik programára, azóta "itt ragadtam". Ha máskor nem, a vasárnapi konventmiséken itt vagyok. Tavaly is részt vettem a fitnesz lelkigyakorlaton, tetszett, így nem volt kérdés, hogy idén is jövök.

Donát: A tavalyi lelkigyakorlaton nagy élményt jelentett számomra, hogy kialakíthattam egy akadálypályát a résztvevőknek, ezt fejlesztett tovább az idei alkalomra.

Ági: Az eddig Pannonhalmán eltöltött napok során megtapasztaltam, mennyire jó lelassulni, a nyugalmat megtalálni. Most azt is átélhetjük, hogy ez a nyugalom milyen jól összekapcsolható a fitnesszel. Az edzések is jók, erősek, de ugyanilyen fontos, hogy szépen összeállt a társaság.

Zsuzsi: Azért jöttem, hogy testileg és lelkileg is fejlődjek. Hálás vagyok, hogy a szerzetesek minket, világiakat is maguk közé engednek, ezáltal egy kicsit jobban megismerhetjük az életüket.