Káromkodásmentes augusztus
Madocsai Bea 2019. július 22.

Káromkodásmentes augusztus

A környezetünk óvása érdekében meghirdetett nemzetközi kihíváshoz, a műanyagmentes július törekvéseihez bizonyára itthon is sokan csatlakoztak. Mert mindenki egyetért azzal, hogy valamit, ha kicsit is, tehet azért, hogy ne fulladjunk bele a plasztikszemétbe.

karomkodas.jpg

Ebben a hónapban talán figyelt arra, hogy vigyen magával szatyrot a boltba vagy külön szólt a gyorsétkezdében, hogy szívószálat és fedelet nem kér az üdítőhöz. Talán amikor a tejfölt, joghurtot leemelte a polcról, megfordult a fejében, hogy ha lehetne, inkább kimérve venné.

Bár az egyszer használatos műanyag kiiktatásában lépten-nyomon el is bukunk, legalább egyre többen próbálkoznak, próbálkozunk. És persze az is nyilvánvaló, hogy a környezetünk megtisztításához a műanyagmentes júliusnak januártól decemberig kellene tartania. A nyári hónap kampánya mégis figyelemfelhívó: törődjünk a világunkkal!

Ehhez kapcsolódik kezdeményezésünk: a káromkodásmentes augusztus.

A blaszfémia a külső világunkat is szennyezi, hiszen általában meglehetős hangerővel hangzanak el a szitkozódó szavak, másrészt a saját belső világunkat is károsítja. Ezért

javasoljuk a káromkodásmentes augusztus meghirdetését.

Miről is van szó? Tágabb értelemben a káromkodás indulatos kifakadást jelent, mellyel az ember tárgyat, személyt, szenteket, Istent szidalmaz, amivel a másik ember kárát kívánja; szoros értelemben Isten nevének, a szenteknek és szent tárgyaknak gyalázása, átkozása.

Hogy miért folyik egyik-másik embertársunk szájából a káromkodás akkor is, amikor nem dühös, nem érte hirtelen csalódás, nem léptek a lábára és nem ütött kalapáccsal a saját ujjára? Talán egyszerűen csak nyomatékot akar adni a szavainak a nemi szervek és szexuális aktus céltalan emlegetésével, vagy a mondatát továbbgördítő töltelékszóként csak ez jön a szájára.

Mondhatjuk, hogy a káromkodásnak (az igazinak, nem pedig annak, amikor már a beszélő maga sem veszi észre, hogy minden második szava funkciótlan durvaság) haszna, hogy levezeti a feszültséget. Valamikor a rendszerváltás környékén mutatott be a tévé egy lelkes civil csapatot, amelyik a futballszurkolói szókincset – és ezzel a lelkületet is – meg akarta változtatni, méghozzá jó példa mutatásával. A néhány fős lelkes drukker-csoport be is mutatta, hogyan szidják teli torokból a nekik nem tetsző helyzetet, játékot vagy ítéletet a lelátóról: „Ejnye-bejnye, ejnye-bejnye!” „A macska rúgja meg! A macska rúgja meg!” Ez utóbbi volt egyébként édesanyám legcsúnyább kifakadása fél évszázaddal ezelőtt, csak ő még cifrázta is: „A macska kaparja meg!” Édesapám sokkal csúnyábbat mondott, talán szégyellte is, hogy kicsúszott a száján: „A rosseb egye meg!” Hát igen, ők még az elejtett villamosjegyet, a teljesen lebomlót, a papírból lévőt sem hagyták a földön.

Mert minden kicsiben kezdődik. A káromkodás észrevétlenül szennyezi lelkünket.

Ahogy az óceán vize nem kiabál segítségért, úgy a lelkünk segélykiáltását sem szoktuk meghallani. Az én lelkem az én dolgom – mondhatják, pedig az elszívott cigaretta sem csupán a dohányzó tüdejét károsítja; a kifújt füstjétől szenvednek a közelében lévők is. A káromkodást hallgatni kényszerülők, főleg a gyerekek, az alárendelt helyzetben lévők, a vitát kerülők, a testi épségüket féltők, a bármi okból szólni nem bátorkodók vagy nem tudók jelezni sem merik, hogy a durva szavak sértik őket.

Milyen világot hagyunk hátra a következő generációnak? – hangzik az aggódó kérdés, hiszen évente háromszáz millió tonna műanyag szennyezi a környezetünket. Vajon mennyi lehet átlagosan a világra zúduló káromkodás/nap/fő? A „macska rúgja meg”-től eljutottunk oda, hogy sokak szájából önkontroll nélkül csak úgy ömlik az obszcén káromkodás, és talán már fel sem tűnik. Ahogy az eggyel több eldobott szívószál, Dunában úszó petpalack is „nem oszt, nem szoroz”. Valóban? Milyen világot hagyunk hátra a gyerekeinknek?

A káromkodás, akár ha mondják, akár ha hallják (mint a passzív dohányzás) károsítja a lelküket.

Azt akarjuk, hogy számukra ez legyen a természetes?

A káromkodásmentes augusztus során ha csak a mondatainkba funkciótlanul beleszőtt töltelék-trágárságot gyomlálnánk ki, vagy a valódi, indulatból mondott blaszfémia szavait váltanánk fel „a nemjóját!”-típusú „lebomló” káromkodással, már tettünk valamit világunk védelmében. A saját lelki világunk védelmében is.

Aztán pedig a káromkodásmentes augusztus után miért ne jöhetne a panaszmentes szeptember, beszólásmentes október…?