Dráguló albérletek, lakhatással küzdő családok
SZEMlélek 2019. augusztus 01.

Dráguló albérletek, lakhatással küzdő családok

Egyre több család küzd azzal, hogy összehozza a havidíjra valót, nem beszélve a több százezres kauciókról.

atmeneti-otthonba-kenyszerulnek-a-lakhatasi-valsag-aldozatai-kell-jovahagyas-1024x683.jpg

Akik amúgy is nehéz helyzetben vannak, és kapcsolati hálójuk sincs, egyre többször kényszerülnek családok átmeneti otthonába. Itt a szociális és pszichés segítség mellett még spórolni is segítenek nekik, de előbb-utóbb muszáj kiköltözniük, hogy aztán megint hónapról hónapra éljenek, akár másik intézménybe költözzenek. Közben akiknek tényleg gyors, átmeneti segítségre lenne szükségük, hogy egyenesbe jöjjenek, hónapokat várhatnak a várólistán. Megoldást csak az állam hozhatna, ha akarna.

“A hozzánk bekerülő emberek jelentős része, nagyjából 80-90 százaléka biztosan küzd valamilyen lakhatási nehézséggel” – mondta Kelemen Gábor, aki a budapesti Családok Átmeneti Otthonai (csáo) nevű integrált intézmény vezetőjeként pontosan látja, hogy az elszabaduló lakásárak mennyire érzékenyen érintik azokat a családokat, akik amúgy is komoly bajban vannak.

A csáók ügyfelei tehát egyszerre sokféle problémával szembesülnek: eladósodás, a lakás elvesztése, munkanélküliség, gyereknevelési és párkapcsolati gondok. Nem mindig könnyű eldönteni, melyik volt előbb, de Kelemen Gábor szerint az utóbbi években egyre több család került be hozzájuk elsősorban azért, mert egyszerűen képtelenek kigazdálkodni egy albérleti díjat, pláne két-három havi kauciót.

Amikor kitalálták ezt a koncepciót, még átmeneti nehézségekről volt szó, amelyek mára egye kevésbé átmenetiek. “Huszonkét év alatt olyan problémák csúsztak rá a rendszerre, amiket mi a gyermekjóléti alapellátásban nem tudunk megoldani. Ilyen a szociális bérlakáspolitika és a lakhatás fenntartását segítő támogatások, például a lakásfenntartási támogatás hiánya is”.

 “Amikor bekerül hozzánk egy család, először is közösen felállítunk egy gondozási tervet, amiben lefektetjük, hogy milyen nehézségekre kellene másfél év alatt megoldást találni”.

Leginkább azoknak tudnak segíteni, akik párkapcsolati problémákkal küzdenek, hiányosak a szülői kompetenciáik, meggyűlik a bajuk az időbeosztással, a pénzgazdálkodással és a jövőtervezéssel, esetleg nehézségekbe ütköznek a speciális nevelési igényű gyerekeikkel.

“Ugyanakkor nem tudunk albérleti támogatást adni, és az albérletkeresést sem tudjuk megkönnyíteni például egy 3-4 gyerekes roma család tagjainak, akiknek nem szívesen adnak ki lakást”.

A probléma súlyossága abból is leszűrhető, hová kerülnek az ügyfeleik, miután már nem maradhatnak a csáóban. “A kétezres évek elején a nálunk lakók 30-40 százaléka költözött ki albérletbe. Mostanra ez az arány 5-10 százalék” – mondta. Sokan ehelyett bent ragadnak az ellátórendszerben, egyik csáóról a másikra vándorolnak, ami “rossz hatással lehet a család működésére nézve. Folyton új helyre költözni, új szociális munkást, új iskolát, új óvodát megszokni. Ráadásul így kisebb esélyük van bekerülni azoknak, akiknek rövid ideig lenne szükségük segítségre. Ez óriási pazarlás az állam részéről is” – mondta.

Mindez már nemcsak a legszegényebbeket érinti, Kelemen az utóbbi években többször találkozott alsó középosztálybeli, vagy akár felsőfokú végzettségű, értelmiségi munkát végző emberekkel, köztük óvónővel és mérnökkel is.

"Sokan a bedőlt devizahiteleik miatt kerülnek ide, miután elárverezték a lakásukat. Jó esetben ezután nem marad tartozásuk, de előfordul, hogy még így is ott marad a nyakukon több millió forint hitel. Ilyenkor beláthatatlan ideig ragadnak intézményi keretek között."

A csáók viszont nem tudnak a végtelenségig fogadni embereket. Az országban 161 ilyen intézmény működik, összesen négyezer férőhellyel. Ezekbe gyakran sokszoros a túljelentkezés, és előfordul, hogy hónapokat kell várni, mire felszabadul egy hely.

2018-ban a kormány lehetővé tette, hogy a csáók külső férőhelyeket hozzanak létre, ami egy plusz lépcsőt iktat a rendszerbe. Azok a csáók, akik képesek élni ezzel, összesen három évig nyújthatnak ellátást az ügyfeleiknek, az utolsó időszakban már az intézményen kívül, kevesebb szociális munkával, több önállósággal. Az erről szóló szakmai ajánlást a már említett Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány készítette, a mosonmagyaróvári önkormányzat segítségével létre is hoztak két külső férőhelyet. 

Közben az elmúlt évtizedekben az önkormányzati szociális bérlakásrendszer a kihasználatlanság, az állomány folyamatos csökkenése és a lakások rossz állapota miatt szinte teljesen elsorvadt.

A lakhatási válság áldozatai kényszermegoldásokra szorulnak. A csáók mellett ilyenek a munkásszállók is, amik már nemcsak a vidéki melósoknak, hanem buszsofőröknek és tanároknak is otthont, vagy legalábbis fekvőhelyet nyújtanak.

Bővebben a témáról ide kattintva olvashatnak.

(Forrás és kép: abcug.hu)