Célegyenesbe fordult a hazai katolikus világtalálkozó előkészítése
SZEMlélek 2019. augusztus 06.

Célegyenesbe fordult a hazai katolikus világtalálkozó előkészítése

2020 szeptemberében az egész világegyház figyelme Budapestre irányul majd. Vajon sikerül-e élnünk ezzel az óriási lehetőséggel?

nek2_1.jpg

Különleges roadshow zajlik Magyarországban: rocksztárok, celebek helyett maga Jézus járja az országot, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) munkatársai viszik el őt fesztiválokra, közösségi programokra, hogy közvetlen formában invitáljanak meg minél több embert az egy év múlva sorra kerülő "nagy találkozásra".

– Azt az üzenetet szeretnénk eljuttatni a társadalom tagjaihoz, hogy ez a kongresszus nem kizárólag papok találkozója, nem valamiféle tudományos rendezvény, hanem egy hatalmas ünnepségsorozat lesz. A katolikus hívők mellett más felekezetek tagjai, sőt, minden jóakaratú ember találhat majd számára érdekes, megszólító programot a színes, változatos kínálatból. Az egy egész hetet átölelő időszakban egymást fogják érni a könnyű- és komolyzenei koncertek, tanúságtételek, kiállítások, ifjúsági és családi rendezvények. Örülnénk, ha felismernék a magyar emberek, mekkora óriási lehetőséget jelent számunkra, hogy hazánk láthatóbbá válhat a világtérképen, megmutathatjuk, kik is azok a magyarok, milyenek vagyunk, mik a gyökereink – fogalmazott Zsuffa Tünde, a kongresszus sajtófőnöke azt követően, hogy augusztus első napjaiban éppen a mezőkövesdi Matyó Fesztivál színpadán válaszolt Süveges Gergő kérdéseire.

nek2_2.jpg

Hogy pontosan mi is lesz ez a kongresszus, nem könnyű röviden megfogalmazni (ebben a cikkünkben már adtunk némi támpontot olvasóinknak), talán azért sem, mert ritkán szerveznek ilyen programot hazánkban – a legutóbbi hasonló eseménynek a Fülöp-szigetek adott otthont. De egyszer, 1938-ban már betöltötte Budapest a házigazda szerepét, s akkor két olyan egyházi vezető is a magyar fővárosba látogatott, akiből később pápa lett. Ami még érdekesebb, hogy a bő nyolc évtizede tartott kongresszuson nagy hangsúlyt kaptak a hazai népi hagyományok, történelmi kincseink felmutatása, nem lesz ez másként 2020-ban sem.

A most zajló NEK-roadshow épp ezért nem csupán az esemény üzenetét viszi, hanem aktív részvételre, bekapcsolódásra is hív. Rengeteg kincs lapul a társadalom különböző közösségeinek "pincéjében", a jövő évi kongresszus pedig nagyszerű alkalom arra is, hogy ezeket az értékeket megismerhetővé tegyük, egyben megajándékozottságunkat megünnepeljük.

A NEK tehát az egyház, egyszersmind a magyarság láthatóvá tételének ünnepi eseménye lesz, ahol lehetőség nyílik az őszinte párbeszédre, lesznek komoly és vidám programok egyaránt – minden korosztály megtalálhatja a saját érdeklődésének megfelelő programot.

A képre kattintva galéria nyílik:

Még van egy évünk – már csak egy év maradt hátra a kezdésig. Folyamatosan növekszik az esemény hírnökeinek száma, köztük számos művész, sportoló vesz részt az említett üzenet közvetítésében. Ilyen hírvivői szerepet töltött be például a debreceni Hajdú Táncegyüttes, amelynek tagjai egy nemzetközi fesztiválon a NEK logójával ellátott ruházatot viselték.

A NEK-roadshow Sümeg, Vác, Mezőkövesd, Kapolcs után Eger, Debrecen, Szombathely felé veszi az irányt – ott például a Savaria Történelmi Fesztiválon találkozhatnak majd a jelenlévők a kongresszus munkatársaival –, de a Várpalotai Napokra is ellátogatnak a hírvivők. Az egyes helyszíneken a NEK-sátorban fotósarok, gospel éneklés, interaktív játékok várják az érdeklődőket.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lehetőség, ajándék, ünnep. Érdemes bekapcsolódni, átélni, gazdagodni általa. Írjuk fel a naptárba: 2020. szeptember 13-20.!