A vendéglátós, aki krónikus betegeket istápol
SzőkeTibor 2019. augusztus 06.

A vendéglátós, aki krónikus betegeket istápol

Öllés Krisztián háromgyermekes családapa, étteremvezető és több szolgálatot is végez a közösségében. Súlyos betegekhez jár, élelmiszert ment, önkéntes a Karitásznál  és minden vasárnap az oltárnál segédkezik. Megtérésről, kegyelemről és a betegek szolgálatáról beszélgettünk.

 20190806_120909.jpg

– Milyen út vezetett idáig?
– 
A nagyanyám mélyen vallásos volt, meg lettem keresztelve, első áldoztam is. Ott már majdnem elsiklottam, mert kimaradoztam a hittanról. Egész életem során minden vasárnap ott ültem a templomban, de 31 évig üresen. Ismertem a liturgiát, tudtam miután mi következik, de nem mentem el áldozni, mivel sok bűnt elkövettem. 2012 végére már egy nagyon nagy lelki mélységben voltam, s ennek voltak testi tünetei. Jött egy szembetegség, szivárványhártya gyulladásom lett. Nagyon megijedtem, hogy megvakulhatok.

Akkoriban az alkohol is komoly gondot okozott, heti több alkalommal is durván lerészegedtem. Semmi nem volt a helyén az életemben, buliztam, drága ruhákat vettem. Eleinte a New Age-be kapaszkodtam, amiről azt sem tudtam akkor, hogy rossz.

A betegség idején a Jóisten lehajolt hozzám, az atyákon keresztül szólított meg minket. A feleségemmel együtt tértünk meg. Cseh Péter atya meghívott minket egy karizmatikus találkozóra. Megvolt bennünk vágy, az istenkeresés, de ott tapasztaltuk meg Isten jelenlétét. Úgy mentünk oda, mint két kakukktojás. Ott már volt egy összeszokott csapat. Odafelé nagy csendben szemlélődtünk. Mindkettőnket az érintette meg, mikor az Oltáriszentséget felmutatták és körbevitték. Úgy jöttünk haza, hogy élő közösségbe akarunk tartozni.

A Jóisten kegyelme, hogy mindig mindent a legjobbkor ad. Pont akkor indult egy új kis közösség, ahová becsatlakoztunk. Innen indultunk a feleségemmel. 2013 júniusában volt a házasságunk és októberben tértünk meg, friss házasként. Folyamatosan éreztük, hogy új ajtók nyílnak meg. Gyónás által jött, hogy menjek el a karitászba önkéntesnek, majd később az Irgalmasok kórházba, ahol már 5 éve szolgálok minden héten. Az első 2 évben szigorúan kitűztem magamnak, hogy minden kedden ott leszek. Ebben is sokat formált a Jóisten, mert eleinte az etetésben, sétáltatásban segítettem, de mostanra már kialakult, hogy valódi lelki táplálékot tudok adni a betegeknek.

Mindig vannak az osztályon néhányan, akik igénylik a komolyabb beszélgetéseket és akik örömmel nyílnak meg. Ha bemegyek egy kórterembe, ha mást nem is, imádkozni mindig tudok értük.

img_20190722_093704.jpg

– Hogyan képzeljük ezt el? Milyen betegek vannak ott, milyen állapotban?
– Változó. A krónikus osztályon teljesítek szolgálatot. Egy-egy beteg fél évig van itt, innen vagy egy otthonba kerülnek, vagy haza, vagy a Jóistenhez.  Vannak demensek, néhányukkal beszélgetni is lehet.

Ami a legcsodálatosabb, hogy ha valaki öntudatlanul is mászkál fel-alá, amikor elkezdünk imádkozni, becsatlakozik hozzánk. Nagyon sokszor előfordult már. Csodálatos dolog ezt megélni.

Minden esetben meg szoktam kérdezni, ha szellemileg ép a beteg, hogy imádkozhatom-e érte? Volt olyan hölgy, aki az első alkalommal elküldött és megkért, hogy ne tegyem, ne mondjak imát érte. Ebből az lett, hogy két alkalom után maga kérte a beszélgetéseket és már mindketten örömmel vártuk a következő találkozást.  Úgy látom, sokkal fontosabb nekik a lelki táplálék, amiből én is sokat kapok tőlük.

 img_20190722_093646.jpg

– És a vendéglátásban mióta dolgozol?
– 2001 óta, hat éve pedig a pécsváradi várban. Ott is kaptam egy szolgálatot, a megmaradt ételeket rendszeresen elviszem egy egyesülethez, akik szétosztják a velük kapcsolatban álló rászorulók között. Ez igazi csapatmunka, a kollégáim nagyon sokat segítenek ebben. Lelkesen gyűjtik, dobozolják, heti több alkalommal. Nagyon megható volt, hogy ezekből a családokból a gyerekek írtak köszönőlevelet.

– Tudjuk, hogy a keresztény értékrend az jó "vendéglátó", de a vendéglátás világszerte nem annyira keresztény. A kollégáid hogy viszonyulnak a te hitedhez?
– 
Mindenhol lehet a Jóistent szolgálni. Itt is együtt kaptuk ezt a szolgálatot és ők is csinálják vallási meggyőződés nélkül. A közösségi oldalamon is aktív vagyok, rengeteg Igét osztok meg. Az ismerőseim tehát mind tudnak arról, mi a hitem. Volt, aki megkérdezte, hogy beteg vagyok-e? Mondtam, hogy igen, éppen gyógyulok Krisztusban.

– Hogy tesz tanúságot egy étteremvezető?
– 
Mikor a legnehezebb helyzetben voltunk, mi akkor is próbáltunk adni és mindig kaptunk is. Nem szűkölködünk.  A  Jóisten százszorosan adja vissza azt, amit adunk. Sokaknak talán nem egyértelmű, hogy keresztény életet élek. Sokszor jönnek a Szentlélek által olyan sugallatok, hogy mondjuk menjek oda egy vendéghez. Nemrégiben egy nagyon nehéz napon voltam túl, amikor megjelent egy srác, aki kérdezte, hogyan tudna-e ott vacsorázni, szállást venni. Nem tudta volna kifizetni, el is ment. Éreztem, hogy utána kell mennem. Kiderült, hogy zarándok. Segítettünk neki, hogy maradjon egy kicsit.

Mielőtt a karitászhoz mentem, egy általános iskolás osztálytársam meghívott magukhoz. Szerény körülmények közt, egy  présházban laktak és ez engem nagyon megérintett. Segítségként az jött, hogy szereztünk nekik egy kályhát és a Jóisten kegyelméből megkapták, hogy be tudtak költözni egy 8 éve nem lakott házba a faluba. Kimentem a közösségvezetővel imádkozni értük és az úr meghallgatott. Hatalmas nagy tanúság volt ez, a közösségünkből a legszerényebben élők is rögtön felajánlották az anyagi segítségüket.

Karácsonykor a karitász vitte ki nekik a kályhát és be tudtunk vásárolni is, aminek nagyon örültek. Életem egyik legmeghatározóbb karácsonya volt . Azóta teljesen rendbe jöttek és már a harmadik gyermekük is megszületett. Mostanra ők is segítenek másoknak. Nagy vágyam az, hogy főállásban segíthessek a rászorulókon.

– A sok munka és szolgálat mellett, mennyit kap belőled a család?
– 
Nagyon kedves feleségem van, ő soha nem szólt bele a szolgálataimba. Próbálok minél tartalmasabban és minél többet együtt lenni velük.

A Jóisten megmutatta azt, hogy az első és legfontosabb szolgálat a családom.

o3imgp3817sm.jpg