Új selyemmajomfajt fedeztek fel Brazíliában
SZEMlélek 2019. augusztus 09.

Új selyemmajomfajt fedeztek fel Brazíliában

Egy új selyemmajomfajt azonosítottak a kutatók az észak-brazíliai Pará államban, ám a felfedezés örömét beárnyékolja, hogy az apró főemlős hosszú távú túlélésére nagy fenyegetést jelent az élőhelyén zajló erdőirtás.

brasil.jpg

A Mico mundurukura keresztelt új faj, amely a térségben élő munduruku törzsről kapta a nevét, az Amazonas-medence azon területén él, ahol nagymértékű illegális fakitermelés és mezőgazdasági terjeszkedés folyik.

A kutatók szerint az állatok az infrastrukturális beruházások, úgy mint az út- és erőműépítések miatt is egyre inkább kiszorulnak a természetes élőhelyükről.

A majom felfedezésének helyszíne alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a faj egy nagyjából 55 ezer négyzetkilométernyi területen él Pará állam délnyugati részén.

Az amazóniai selyemmajmok többségétől eltérően a Mico mundurukunak nem fekete, hanem fehér farka van, amely egyből szemet szúrt a brazíliai Nemzeti Amazóniai Kutatóközpontnál dolgozó Rodrigo Costa Araújónak.

majom.jpg

- Csaknem hét napon át hajóztunk a Tapajós folyón, mire elértünk arra a helyre, ahol felfedeztem az új fajt - idézte fel a szakember. - Amikor először megláttam a távcsövön keresztül a selyemmajmokat, nagyon izgatott lettem, mivel a fehér farok nagyon szokatlan tulajdonság az újvilági trópusok főemlőseinek körében.

A Mico mundurukunak fehér lába, keze és alkarja van, a hátrésze és a könyöke bézses-sárgás színű.

(Forrás: MTI, fotó: planetexperts.com, qubit.hu)