Lángokban állt egy hétemeletes ház teteje Ferencvárosban
SZEMlélek 2019. augusztus 19.

Lángokban állt egy hétemeletes ház teteje Ferencvárosban

Tűz ütött ki egy hétemeletes lakóépület tetején, a főváros IX. kerületében hétfőn, a tüzet délutánra körülhatárolták, terjedését megállították - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

tuz_1.jpg

Kisdi Máté tájékoztatása szerint 2400 négyzetmétert érintett a tűz, amely a hétemeletes épület tetőszerkezeténél keletkezett, 75 tűzoltó 23 tűzoltó gépjárművel, köztük 5 magasból mentő gépjárművel dolgozott a helyszínen.

Ferencváros önkormányzata szükségszállást nyitott a kerület polgármesteri hivatalában azok számára, akik a Soroksári úti tűz miatt nem tudják megoldani lakhatásukat.

Az önkormányzat közleménye szerint az érintett Ipar utca 2A és 2B, valamint a Soroksári út 16 alatti házakban összesen mintegy 220 bejelentett lakót tartanak nyilván.

A kerület vezetése minden érintettel felveszi a kapcsolatot és mindenkinek megoldják a lakhatását, elhelyezését.

A polgármester és önkormányzati képviselők is a helyszínen vannak, szendvicset, vizet osztanak.

A Soroksári út és az Ipari utca kereszteződésénél forgalomkorlátozásra is készülni kell.

(Forrás: MTI)