Lehet rosszul imádkozni?
Dr. Fekete Ágnes 2019. augusztus 31.

Lehet rosszul imádkozni?

Kevés olyan dolog van, amivel annyira visszaélnénk, mint az imádsággal.

bandeau-prieres-3.jpg

Talán ezért is mondja Jézus, hogy először vigyázzunk, és aztán imádkozzunk. ("Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek..." Máté 26,41)

Vigyázni, azt jelenti, hogy a szemet nyitva tartani. Látni, késznek lenni arra, hogy valamit megértsünk. Figyelni, szemlélni valamit.

Ez azt is jelenti, hogy bizonyos távolságból és bizonyos nézőpontból, kicsit kívülről kell magamat nézni ahhoz, hogy imádkozhassak.

Ezzel szemben mi legtöbbször az indulataink, hirtelen érzéseink vezérlete alatt kezdünk el imádkozni. Egy közösség például úgy dönt, hogy nincs szüksége valakire. Miután meghozta ezt a döntést, szembesül a következményekkel, és elkezd imádkozni. Itt valami nem stimmel. Az imádkozás a vigyázással kezdődik. Az imádkozás úgy kezdődik, hogy tekintetemet ráfüggesztem Istenre. 
A Bibliában nem is egyszer előfordul az a felkiáltás: Segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg. (Példaveszédek 1,23; Jeremiás 11,11)

Nem mindig van meg azonnal a helye az imádságnak. Lehet, hogy életünknek van olyan időszaka, amikor a vigyázás pillanatai jöttek el.

Mert rendezetlenségeinkből először a rendeződés felé kell elindulnunk. Először fel kell ismernünk, hogy rossz válaszokat adunk, és el kell engednünk saját válaszainkat. 
Az imádságban van egy bizonyos hierarchia. Először jó irányba kell állnunk. Először ki kell várnunk Istent. És ha ez nem sikerült, akkor először talán zsákruhába kell öltöznünk, hamut szórnunk a fejünkre, elnémulni, és majd azután megmutatja Isten a maga útját. Nem véletlenül szerepelnek ezek a jelképes cselekedetek például Ninive megtérésekor. De az csak a mai fogyasztói gondolkodásunkban van úgy, hogy: Gondod van? Mi azonnal megoldjuk. Gyere be, fizesd ki, vedd be, és kész! De Istennél az első lépés a vak tapogatózása. Az első lépés a megfigyelés. Mi történt? Ki vagyok? Hol vagyok? Mit tettem?

És mindezt nem önváddal kell megvizsgálnunk, nem morális kényszerben, hanem Isten szabad szeretetében! Azzal a Lélekkel, hogy még nyelvemen sincs a szó, Isten egészen érti azt! 

Nagyon sokszor hallom a templomokban, egyházi közösségekben, hogy az imádság egyfajta sablon szerint megy. Az ima nem lehet séma. Inkább az történik, ha megtörténik, hogy Isten beszélgetésében részt vehetünk. Ha úgy imádkozunk, mint egy gép, akkor azt gondoljuk, hogy nekünk járnak a dolgok. Jár a jó idő, jár az áldás, és az egész életünket alapvetően megoldjuk, persze hozzátesszük - Isten segítségével. Ez a gondolkodás elválaszt, kirekeszt, magányossá tesz. Pontosan úgy, ahogyan sok ember magányosan, zajban él, és nem hall semmit Isten dolgaiból. 

De lehetséges az, hogy leboruljunk Isten előtt, hogy először is vigyázzunk, először is csak legyünk előtte. Először meglássuk a Magvetőt, és majd utána foglalkozzunk a magokkal. Istent és az ember tettét nem szabad összekevernünk, mert ez az imádsággal való visszaélés. Csak az tud imádkozni, aki először is külön tudja látni Isten hatalmát, és külön a saját történetét, azaz megtalálja azt a távolságot, ahonnan képes önmagára rálátni.