Fogaskerekek, érzésekkel
Rab Krisztina 2019. szeptember 05.

Fogaskerekek, érzésekkel

"Postás, rendőr, vasutas,..." - aki ismeri a folytatást, az megtanulta a melléknévfokozást, és remélhetőleg azt is tudja, hogy az általánosítás nem szép dolog, viszont a "fejétől bűzlik..." kezdetű mondásnak van némi alapja.

fogaskerek1.jpg

A gondolat, hogy "nem jó ez így", nyár közepén ette be magát a fejembe. A Balatonról hazafelé, 37 gyerekkel, eleve közel egy órás késéssel indult a vonatunk, a Délibe érve pedig 144 perc lett belőle.

Ami közben történt, az alapján szidhatnám a MÁV-ot, megszokásból, zsigerből, és nem is fogom dicsérni.

Ugyanis belefutottunk (futottunk? gurultunk, tizenöttel...) egy biztosítóberendezés-meghibásodásos napba. Szóval, néha gurultunk, néha álltunk. Álltunk nyílt pályán, álltunk lepukkant állomáson, és álltunk Székesfehérváron, ahol még a mozdonyunkat is lekapcsolták, és azt mondták, hogy másik mozdony még csak-csak, de mozdonyvezető nincs, aki felvinne minket Pestre.

Szóval szidhatnám a MÁV-ot, megszokásból, zsigerből, és nem is fogom dicsérni, viszont emelem kalapom a vasutasok előtt, kettő előtt biztosan.

Volt az az idétlen reklám, hogy "munkám során gyakran találkozom emberekkel" - na, aki ezt elmondhatja magáról, annak szerintem munkaköri kötelessége kedvesnek lenni.

A kedvességet kalauzunk ugyan nem vitte túlzásba, de egész utunk alatt azon igyekezett, hogy a teljes bizonytalanságban is megkapjuk a lehető legtöbb információt, amit mi továbbadhattunk a szülőknek, nem éreztette, hogy terhére lennénk kérdéseinkkel, és amikor elkeseredetten megjegyeztük, hogy fogytán a gyerekek ivóvize (lévén a tartalék tartaléka is elfogyott), egyszercsak - éppen a lepukkant állomáson dekkolva - megjelent egy zsugor ásványvízzel, kedvesen.

Közben a mozdonyvezető is leszállt, a vonat mellett sétálva szólt, hogy ha a gyerekek egy kicsit mozogni szeretnének, most nyugodtan leengedhetjük őket is, mert ez a vonat őnélküle innen ugyan el nem indul...

Szóval hogy milyen a "MÁV", azt tudjuk, és ehhez nem kell a Balatonig menni: elég Göd és a főváros között ingázni.

Késik, kimarad, koszos - hogy csak az alliteráló, amúgy leggyakoribb panaszokat említsem. A pénztár zárva, mert nincs pénztáros, az automata rossz, mert nincs karbantartó. Ilyenkor az utas jegy helyett gyomorgörccsel, de felszáll, mert időre kell mennie, és imádkozik, hogy ne legyen kalauz a vonaton, és a vonaton egyre gyakrabban nincs kalauz. Van viszont közösségi élmény: reggelente test a testhez simul, egy lábon ketten állnak, Dunakeszin rendszeresen az állomáson marad jónéhány utas, akkora a zsúfoltság. És néha van túlélőgyakorlat is: amikor a vonat lerobban, vagy a felsővezeték leszakad, netán a falevél a sínre hullik, az patthelyzet, olyankor nincs se pótlóbusz, se mentesítő vonat, se kompetens személy, aki a menetrendet felülírva megállásra bírná a másik vágányon félig üresen elrobogó zónázót.

Ilyenkor csak dühöngés van, és a dühös utas az első vasutasnak látszó személyre zúdítja minden - amúgy teljesen jogos - dühét.

Mert ha a kalauz, a mozdonyvezető, vagy a pályamunkás van kéznél, akkor ő képviseli és jelképezi a MÁV-ot, akkor ő kénytelen elviselni a megjegyzéseket, a beszólásokat, az atrocitásokat.

De ettől a kalauz minden nap egyre frusztráltabb lesz. Nem érti, miért nem értik, hogy ő nem tehet, nem ő tehet a késésről, sem a kimaradásról, sem a koszról, de mégis neki mondják, mert ő van itt, ő van kéznél.

Szapulják őt, pedig ő csak a munkáját végzi, optimális esetben ahogyan az elő van írva, ideális esetben ásványvizet osztva.

De szapulják a rendőrt, aki számtalan poén céltáblája, a postást, aki hónapok óta két ember helyett dolgozik, mégis beszólogatnak neki a türelmetlenül sorban állók, szapulják az ápolónőt, aki órák óta mosdóba sem jutott ki, mégis felhánytorgatják neki, hogy első csengőszóra nem terem az ágy mellett, és szapulják a pénztárost, a tanárt, a hivatalnokot is...

Fogaskerekek mindannyian egy-egy szerkezetben, de emberek, érzésekkel és értékekkel, gondokkal és gondolatokkal.

Fogaskerekek, olyanok mint mi, te meg én - bánjunk hát egymással úgy, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak!  Kicsit több megértést, kicsit több türelmet egymáshoz, mert ha feladja a postás, a rendőr és a vasutas is, akkor nem a melléknév fokozása lesz a legnagyobb bajunk.