A holt-tengeri tekercsek újabb titkát fedezték fel
SZEMlélek 2019. szeptember 12.

A holt-tengeri tekercsek újabb titkát fedezték fel

A 20. század közepén felfedezett tekercsek nemcsak kulturális, hanem technikai tudást rejtő kincset is jelentenek.

holt_tengeri_tek.jpg

A sivatagi körülmények közt jó, de egymástól eltérő állapotban megőrzött közel 900 tekercs közt a több mint 8 méter hosszú Templomtekercs maradt fenn a legkiválóbb minőségben. Ez a legjobban olvasható, ám érdekes módon ennek az alapanyaga a legvékonyabb, és ez a legvilágosabb színű pergamen. Egy, a Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) kutatói vezetésével alakult nemzetközi csoport e tekercs anyagtechnikai vizsgálatával az egykori pergamenkészítés rejtelmeiről szerzett információkat, az eredményeiket a Science Advances folyóiratban közölték.

A tekercs alig egytized milliméter vékony, ez keltette fel a kutatók figyelmét, s a rendelkezésre álló roncsolásmentes ultramodern technológiának köszönhetően kiderült, hogy egészen szokatlan módon készült a pergamen. A mikronos nagyságrendi összetétel-elemzésre képes röntgenfluoreszcencia és spektroszkópia révén feltárultak a pergamenkészítéskor használt egykori anyagok maradványai.

A pergamenek készítésének állati bőr az alapanyaga, amelyet megszabadítanak a szőrtől és a hájtól, ezt a középkor óta meszes oldattal végezték, azonban az ókor idején még más módszerrel készítették elő a bőröket, a szőrtelenítéshez valószínűleg erjesztett gabonaszemekből kinyert enzimeket használtak, s a készítés végső fázisában gyakran növényi cseranyag (tannin) segítségét vették igénybe. A bőr száradás utáni finomításához valamilyen porított anyagot használtak, amellyel dörzsölve a végső vékonyságú, ám ellenálló írófelület megszületett. A Templomtekercs esetében, a szokásoktól eltérően a bőröknek a „hús” felőli oldalát használták írásra, a „szőr” felőli oldalán felfedezhetőek a szűrtüszők nyomai, s ennek a színe is sötétebb az írásfelületnél.

A Templomtekercs esetében a vizsgálatok több réteget tártak fel, a „hús” felőli oldal legkülső rétege, vagyis az, amelyen az írás is található, szervetlen anyagokból áll. Az elemzésekből kiderült, hogy különböző sók porított változatával dörzsölték végig az írófelületet, a sók ugyan evaporit (párolgás útján keletkező) ásványokból származnak, ilyen például a gipsz vagy a glauberit, de ezek elemi összetétele nem egyezik meg a Holt-tenger evaporit ásványaival, sem a barlangi környezetben fellelhetőkével. A konyhasóhoz köthető maradványokon túl többek közt pl. alumínium, kén, magnézium, foszfor, kálium, vas is előfordultak e szervetlen rétegben, a leggyakoribbak az egész pergamen teljes felületén nagyjából egyenletes eloszlásban vannak jelen. Azt sajnos egyelőre nem sikerült kiderítenie a kutatócsoportnak, hogy honnan származnak ezek a szulfátos sók, de az feltárult a vizsgálatokból, hogy a jelenlétük nagyban segítette a tekercs kiváló állapotának megőrzését. Kiderült az is, hogy az ókorban többféle technológiát is használtak a pergamenkészítés során, s ez sokkal sokszínűbb pergameneket eredményezett, mint a középkor során használt egyféle technológia.

A részletes vizsgálati adatok a régészek-restaurátorok munkáját is segíthetik, a pergamenek állagmegóvásához szükséges feladataik során.

A holt-tengeri tekercsek első darabjait 1947-ben egy beduin kecskepásztor találta meg (állítása szerint 1945-ben, azután két évig a sátrában rejtegette) a Kumráni-hegység egyik barlangjában. A későbbiekben további barlangokat fedeztek fel, összesen tizenkettőt. A tekercsek közül az Ézsaiás tekercsnek van van a legnagyobb jelentősége - ezt a 4-es barlangban találták, hossza 7,34 méter, és egészen jó állapotban maradt ránk. A leghosszabb tekercset (amely szintén jó állapotú) templomtekercsnek hívják. Az alapjául szolgáló borjúbőr kikészítéséhez a Holt-tenger vízét használták, tehát a bőr helyi eredetű. A többi tekercs kevésbé jó állapotban került elő, jórészt széttöredezett pergamendarabok formájában. Összesen kb. 900 tekercs került elő a több ezer darabból. A tekercseket hosszúkás (60 cm magas) agyagkorsók őrizték, melyeket viasszal légmentesen lezártak, ez garantálta azt, hogy ilyen hosszú időn át fennmaradhattak. A 12. barlangot 2017-ben fedezték fel a kutatók.

A tekercsek több témában íródtak, az Eszter könyve kivételével a teljes Ótestamentumot tartalmazza héber nyelven. Mivel az Ótestamentumot a tekercsek felfedezése előtt csak a középkori (9–10. századi) másolatokból ismertük, a felfedezés nagy fontosságú. A bibliai kéziratokon kívül apokrif vallásos szövegek és pszeudepigrafikus iratok is előkerültek, mint az Újszövetségben is idézett Énok könyve, - Józseffel, Amrámmal és Mózessel kapcsolatos fiktív történetek, és néhány apokrif zsoltár is.

(Forrás: ng.hu)