Kell-e szeretnünk ellenségünket?
Dr. Fekete Ágnes 2019. szeptember 26.

Kell-e szeretnünk ellenségünket?

A Biblia egyik legnehezebb mondata ez: Szeressétek ellenségeiteket! (Máté 5,38-48) Nagyon félreérthető: Szeretem azt, akire mosolygok, és nem bántom?  

images_2.jpg

A szeretet mindenképpen valami, ami jólesik. Anyák napján megrajzoltatják a tanító nénik a szívecskés lapokat a gyerekekkel: "Szeretlek Anya!", és akkor a gyerek is, az anyuka is és az tanító néni is örül, win-win projekt. Vagy elmegyünk, ételt osztunk a hajléktalanoknak, mi örülünk, mert jót tettünk, ők örülnek, mert ingyen van az ebéd, win-win, hiszen szeretjük egymást. Mindenképpen az a vége, hogy a szívünkben valami melegség, jó érzés lesz. És ezek tényleg jó dolgok, és nincs is ezzel önmagában semmi baj. Így képzeljük el a szeretetet. Ilyen módon a szeretet mindenképpen összefüggésbe kerül a látszattal, a békével, a felszínnel.

De Jézusnál nem ez a helyzet. Folytonos konfliktus és vita volt az élete. Jézus szeretett, mégis kemény volt a tanítványokkal. Szeretett, de szabad is volt, és végül annyira nem hagyta magát, hogy kivégezték. Ő azt mondta Heródesnek: kutya! Azt mondta a tanítványoknak: Meddig tűrlek még titeket!? Azt mondta a pogány asszonynak: Nem jó elvenni a fiak kenyerét. Azt mondta a farizeusoknak: Meszelt sírok vagytok. Így beszélt Ő. Hol szeretet ez? Jézus szeretetről való gondolkodása gyökeresen más, mint a mienk. 

A különbség lényege, hogy déltől északig, kelettől nyugatig arra egyszerűsödik a világ, hogy mindent kettéosztunk. A politikát is: jobbra vagy balra! Mintha ezzel le lehetne írni, meg lehetne oldani bármit is. Két világ van: Vannak a jók és a rosszak. Van, aki mellettem van, és van, aki ellenem. Van, aki pártol, és van aki nem. Van felebarátom, akit úgy látok, hogy ő a felem, ő velem van, támogat, szeret, neki mindent elhiszek, bízom benne, és van az ellenség, aki gyanús, akit méregetek, akitől félek, aki esetleg megront, ki tudja mit tesz, vigyázni kell.

A gyűlölet, a szétszakadás, a bizalmatlanság törvénye. A szeretet pedig a közeledés, a jóérzés, a bizalom törvénye. Így van rendjén ebben a világban. De Jézus azt szeretné elérni, azért jött el ebbe a világba, hogy ami szétszakadt, legyen újra egy. Ő nem fogadja el ezt a rendet. A mágneses erőket nem fogadja el. Nem hisz a kétpártrendszerben. Jézus nem hisz ebben az egészben, hanem azt mondja: szeresd ellenségedet!

Nehogy azt higgyük, hogy ez azt jelenti, amit most elsőre gondolunk. Mert mi úgy szoktuk ezt érteni, hogy akkor most odamegyek a szomszédhoz, akitől egyébként nagyon ideges vagyok, rámosolygok, esetleg átviszek neki egy kedves ajándékot, és úgy teszek, mintha minden rendben volna. Mi sajnos ezt szoktuk tenni, én is éveken át ezt tettem. Rózsaszín mázzal mindent bevonunk, ami fekete, és akkor azt mondjuk: szeretem. Szeretem, mert nem ölöm meg. Szeretem, mert nem kiabálok vele. Szeretem, mert miután ellehetetlenítettem a helyzetét, rámosolygok. Miután jól kipletykáltam a háta mögött, szemébe mosolygok. Ez a kereszténység csődje. Sajnos az egyház a profizmus legmagasabb szintjén űzi ezt a játékot. Annyi változott az idők folyamán, hogy különböző hangnemben küldik el az emberek egymást a pokolba.

Mennyire felháborító lehet az, hogyha valakit megpofoznak, és az illető odatartja a másik arcát! Ez nem elszaladás, nem meghunyászkodás, hanem kiállás a javából. Nem hagyom magam. Nem állok ellent, de nem is megyek el. Mert megértettem: ha lerázom, akkor magamnak is ártok.

Amit Jézus kér, az egy teljesen ésszerű és racionális megfontolás. Jutsz-e valahova, ha lelökdösöd magadról azokat, akikkel nem értesz egyet? A felebarátod nagyon kedves. Jó, hogy vannak támaszaid, de igazi önmagadhoz nem visznek el. Testvérünk elaltat bennünket. Azt mondja örökké: jó vagy, rendben van minden, kedves vagy. De az ellenségünk felkorbácsol, idegessé tesz, megkérdezi, miért teszed ezt, miért teszed amazt, és állandó önvizsgálatra kényszerít.

Nem az a szeretet, hogy a lelki feszültségeimet mázzal vonom be. Ez tévút. Nem igaz az, hogy az ellenséged nélkül jobb lenne. Nem igaz az, amit a rosszabbik énünk diktál, hogy ha az anyósomat kiteszem az életemből, akkor majd boldogabb leszek.

Kettős a feladat: először meg kell látunk a szétosztottság világát, meg kell tudnunk ezt nevezni, és utána hinni kell abban, hogy Jézus eggyé teszi azt, ami e világban kettős. 

Ha belegondolok, a legnagyobb jót az életemben az ellenségeimnek köszönhetem.

33 éves koromig nem volt ellenségem. Ekkor megérkezett "az ellenség" az életembe, egy igazgató személyében. Egy fogyatékos otthon vezetője volt ő. Mivel kiálltam ezekért az emberekért, érdeket sértettem, ő teljes frontos támadást intézett ellenem: sajtó, önkormányzat, egyház, mindenhol lejáratott. Azóta értem csak ezt az egész kérdést: Jézus ebben a helyzetben nem meghunyászkodásra hív. Ha visszaemlékszem arra az igazgatóra, rengeteget tanultam tőle. Rájöttem a saját indulataimra, rájöttem még ilyen egyszerű dolgokra is, hogy nem tudok jól levelet írni. Vagy amikor egy volt III/3-as kollégával kellett együttműködnöm, aki folytonosan szeretett volna engem az állásomból kitessékelni, megtanultam, hogy küzdelem az élet. Megtanultam nevetni dolgokon, amik pedig nagyon nehezek voltak. Értem rengeteget tettek az ellenségeim. Utólag visszatekintve minden, de minden értelmet nyert.

Az ellenség szeretete nagy ajándék, csoda, Isten védő öve számunkra! Mert ha nem ebben élünk, akkor falkák vagyunk. Szaladunk arra, amerre a vezér mondja. Ez a világ törvénye, ezt teszik a vámszedők. Ott érdekek működnek. Az ellenség arra jó, hogy összetartsa a falkát. Közösen utálni valakit, az a legjobb módszer egy csapat egyben tartásához. De Jézusnak más gondolata van az életről. Ő az egységben hisz. Nem abban, hogy a jók jobbra mennek, a rosszak balra mennek. Nem a vámszedő pillanatnyi érdekében hisz, aki az országát is beáldozza egy zsák aranyért. De ha ezt a jutalmat akarjátok, már meg is kaptátok.