Paranoiából is megárt a sok
SZEMlélek 2019. október 01.

Paranoiából is megárt a sok

Korábban csak a politikai paletta peremén létezett számos összeesküvés elmélet. Mára az egész társadalmat átszövi ez a gondolkodás. Az alapvető tények dolgában sincs egyetértés. Hála a technológiának, mindannyian azt hisszük, hogy tisztában vagyunk a tényekkel” – írja William Davies politológus a Guardianben. 

18666.jpg

Mintha a társadalmi megosztottság erősödése összefüggésben lenne az összeesküvés-elméletek terjedésével. Korábban is számos ilyen elmélet látott napvilágot, de nem zavarta meg a demokrácia működését. Ma viszont egyre nagyobb válság van.

Mint Davies kifejti, a társadalmi együttéléshez elengedhetetlen alapvető bizalom látszik meginogni. Közvélemény-kutatások sora igazolja, hogy a médiába, a politikusokba és általában a társadalom alapintézményeibe vetett bizalom nagyon megcsappant. A paranoia persze mindig is jelen volt a társadalomban, de leginkább a széleken. Ma viszont a politikai paletta minden szögletében felütötte a fejét, és a racionális gondolkodás hívei maguk is összeesküvéseket gyártanak.

Davies hosszasan sorolja a paranoid gondolkozás elterjedésének okait. A mindenben hatalmi érdeket orrontó posztmodern elméletek aláásták az objektív igazságba, sőt az elfogulatlanságba vetett hitet. A média és a politikusok kapva-kapnak az alkalmon, hogy kielégítsék az összeesküvés-elméletekre szomjazó tömegek igényeit, és egymásra licitálnak szenzációhajhászásban.

Ám a legfőbb oknak Davies magát az információbőséget és a közbeszéd változását tekinti. Ömlik ránk az információ. Még ha akarnánk, sem tudnánk eligazodni a tények és adatok dzsungelében, és persze az álhírek miatt ez még nehezebb. Többnyire az egymással ellentétes értelmezések között sem tudunk igazságot tenni, hacsak nem világnézetünk és előítéleteink alapján. Ráadásul bárki közvetlenül, a hagyományos média intézményeinek közvetítése nélkül szólhat hozzánk. Ez azt az érzést kelti bennünk – véli Davies –, hogy a hagyományos média szükségképp elfogult tálalása nélkül, a maga valójában hozzáférünk a tényekhez. Közben a közéleti szereplők állandó rivaldafényben élnek, minden lépésüket kamerák és mikrofonok kísérik. Elég egy félresikerült mondat, szerencsétlen grimasz vagy egyéb ügyetlenkedés, és máris a támadások kereszttüzébe kerülnek. Nem csoda, hogy hasonlóan a médiához, a közszereplőkkel szembeni bizalom is mélyponton van.

A média és a közintézmények bizalomvesztése pusztító hatású – írja Davies. Hiszen az intézmények és a sajtó egyaránt a konszenzus és a mérséklet garanciái voltak. Ha az állampolgárok ezeket is a politikai lövészárok-háború szereplőinek tekintik, akkor nem jöhetnek létre a társadalmi békéhez szükséges kompromisszumok.

Peter Pomerantsev szerint a nyugati demokráciák is egyre inkább olyanná válnak, mint az oroszországi posztfaktuális politika. Az ukrán származású publicista szerint a közbeszéd egyre inkább posztmodern performanszhoz hasonlít. Az objektív igazság csak egy a lehetséges narratívák közül. A jövő a trollpolitikusoké. Így fogalmaz: „Nem csak arról van szó, hogy a politikusok és a média hazudnak, ők mindig is hazudtak, hanem arról, hogy már nem is számít, hogy igazat mondanak-e vagy sem.”

Már nem vélemények ütköznek, hanem alternatív valóságok csapnak össze, miután az alapvető tényekben sincs egyetértés. A politikusok már a látszatra sem ügyelve, szemrebbenés nélkül tesznek valótlan állításokat – utal Pomerantsev a Brexit-párti ferdítésekre és Donald Trump összeesküvés-elméleteket idéző kijelentéseire. Persze miért éppen Trump megnyilvánulásai vernék ki a biztosítékot, ha az iraki háborúhoz vezető hazugságoknak sem volt komoly következménye?

Pomerantsev nem magát a hazugságot tartja aggasztónak, hanem azt, hogy a politikusok mintha már nem is nagyon törekednének arra, hogy az igazság látszatát keltsék. Nincs is rá okuk, hiszen a választók nem nagyon büntetik meg őket a valótlanságokért. A politika – véli Pomerantsev – egyre inkább valóságshow-hoz hasonlít, ahol a politikusok népszerűségét performanszuk egyedisége és a kiváltott érzelmek, nem pedig a hitelesség és végképp nem a tények tisztelete határozza meg.

(Forrás: metazin.hu)