Nagymaroson ismét ifjúsági találkozó lesz
SZEMlélek 2019. október 02.

Nagymaroson ismét ifjúsági találkozó lesz

A találkozó főelőadói Nyuli Gábor és felesége, Tobisch Bori, a magyarországi Cor et Lumen Christi közösség vezetői lesznek.

img_php.jpg

“Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Kor 9,24b) Szent Pál apostol szavai indítanak útra bennünket a következő Nagymarosi Ifjúsági Találkozó felé, amelyet október 5-én, 9 órától tartunk a nagymarosi templomkertben. Az előző találkozókon a beavató szentségekkel, majd a gyógyulás szentségeivel foglalkoztunk, ez alkalommal pedig figyelmünk az elköteleződés szentségei – a házasság és a papság szentsége – felé fordul majd.

Mit jelent elköteleződni? Az elköteleződés életre szóló döntést jelent Jézus mellett az Egyház közösségében, a Jézus mellett elkötelezett élet pedig az életszentségre szóló meghívásunk örömteli elfogadása. Az elköteleződés személyes szövetség Istennel, és ezáltal hatalmas hajtóerő, kegyelem, megtartó erő.

A főelőadást követően idén is számos fakultáció, lelkiségi műhely várja az érdeklődőket. A zenei szolgálatban délelőtt a Te Deum dicsőítő zenekar, a négy órakor kezdődő szentmisén pedig – amelynek főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök lesz – a pilisszentiváni Vox pro vobis ének- és zenekar működik közre.

(Forrás: Facebook)