Rehabilitációs medicina tanszéket alapított a Semmelweis Egyetem
SZEMlélek 2019. október 03.

Rehabilitációs medicina tanszéket alapított a Semmelweis Egyetem

Rehabilitációs medicina tanszéket alapított a Semmelweis Egyetem; az egyetem orvosképzését érintő reform szerves részeként alapított tanszéken 2020-tól az ötödéves gyakorlati képzésben lesz kötelező tantárgy a rehabilitáció.

rehab1.jpg

Az orvosi rehabilitáció oktatása a jövőben három helyszínen valósul meg: az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI), a Pető András Karon és az új egyetemi kórházként működő Szent Rókus Kórházban szerezhetik majd meg a hallgatók a szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.

Az egyetem közleményében azt írta, az új tanszék létrehozásának köszönhetően mélyülhetnek a már létező együttműködések az egyetem és az OORI között, emellett új, még hiányzó területek lefedése is megvalósítható; egyebek mellett új alapokra helyeződhet a posztgraduális szakorvos- és PhD-képzés is, megteremtve ezzel a közös kutatások lehetőségét.

(Forrás: MTI)