Hogyan süllyedhetett idáig egy olimpiai bajnok?
Gégény István 2019. október 08.

Hogyan süllyedhetett idáig egy olimpiai bajnok?

A mocskolódó választási kampány olyan kérdéseket hozott felszínre, amikre politikától függetlenül is érdemes választ keresnünk.

borkaibajnok.jpg

A Borkai Zsolt kétes ügyeit tárgyaló blog és az azt recikláló újságcikkek rengeteg kérdést feltesznek; talán azokkal sem érdemtelen foglalkozni. Borzasztó, tragikus, és úgy egyáltalán a demokráciába vetett bizalmat – ha létezik még olyan hazánkban – megrengető infócunami árad ránk, és nem is biztos, hogy az a jó reakció, ha elmenekülünk ezen szennyáradat elől. Kihúzni a dugót, legyinteni, hogy a politika már csak ilyen – ez a könnyebb út, de nem feltétlenül a helyesebb ösvény.

Az első, amit a téma kapcsán érdemes megfontolnunk, fájdalmasan hűen megíratott Máté-Tóth András által – a társadalmi csőcselék-modellről szóló, gondolatot ébresztgető cikk ide kattintva olvasható.

Bennem az egész botrány kapcsán nem az merül fel, hogy ki áll a háttérben, kinek állhat mindez érdekében, mi a célja a lejáratásnak. Ennél számomra fontosabb, hogy

miként juthatott el oda egy valaha méltán közmegbecsülésnek örvendő sikersportoló, olimpiai bajnok, ahova.

Borkai Zsolt politikai pályája kapcsán az az üzenet villan fel bennem, ami Győrbe költözésünk idején lepte el a nagyvárost: a "bajnok Borkai, győztes Győr" mottó épp azért lehetett sikeres, mert ott volt mögötte egy megbízható személyiség aranyfedezetként. Ez a megbízhatóság fennállt akkor is, amikor megválasztását követően nem sokkal bepróbálkozott a helyi politikai elit, hogy amolyan bábként végrehajtasson vele olyasmit, amit elfelejtettek előzetesen egyeztetni a városvezetővel. Sokunk számára reményt adott, hogy Győr vezetője keményen fogta a gyeplőt, nem hagyta, hogy a farok csóválja a kutyát, sőt, amikor egyik alpolgármestere – szintén a mostani kormánypárt helyi embere – egy interjúban minimum relativizálta, hogy Borkai Zsolt lenne a felettese, a következő munkanapja kezdetén már búcsúzhatott is a jogköreitől.

"Bajnok Borkai" mintavárost épített Győrből, amiben kétségkívül jelentős segítséget nyújtott az autóipari fellegvárrá fejlődés. De ezt az előnyt el is lehetett volna szórakozni – tengernyi példát láthatunk a közéletben felelőtlen gazdálkodásra. A kisalföldi megyeszékhely napjainkban olyan erős gazdasági és társadalmi mágnes, amellyel szemben az lehet a legfőbb kritika, hogy túl erős a vonzereje. A fejlődés árnyoldalairól is bőven lehetne írni, de ez a cikk nem erről szeretne szólni.

Hanem arról, hogy az ember, aki valaha felért a sportvilág csúcsára, aki levezényelte Győr eddigi dinamikus fejlődését, miként futhatott eközben ennyire vakvágányra. Azért fontos feltenni ezt a kérdést, mert

innentől ez már nem Borkai Zsoltról szól, hanem bárkiről, bármelyikünkről. Mindannyiunknak érdemes és hasznos önvizsgálatot tartania.

Philippe Lamberts EP-frakcióvezető szavai jutnak eszembe, aki úgy fogalmazott – és most erős áthallás következik –, hogy a politika gyakorlása szinte droggá tud válni, függőséget képes okozni. Ő ezért jár rendszeresen lelkigyakorlatra, gyakran elvonul a világtól, hogy újra beállítsa a helyes irányba az életét, nehogy eltorzuljon a személyisége.

Részlet Philippe Lamberts vallomásából (a belga politikus SZEMléleknek adott interjúja ide kattintva olvasható teljes terjedelmében):

"a politika, a hatalom gyakorlása függőséget képes okozni – a természeténél fogva invazív, korrodálja a személyiséget. Még ha csak egy kicsiny hatalmat is kap valaki, olyan függőségi erő hatása alá kerül, mint ha elkezdene drogozni. A hatalom hajtóerő, üzemanyag az egoizmus számára, s ha nem figyelsz oda kellőképpen, teljesen felemészt. Ez az invazív része a dolognak, s ez okozza azoknak az emberi értékeknek a korrózióját, amelyekkel korábban rendelkeztél. Meggyőződésem, hogy minden ember nemes értékeket hordoz, ám ha függőségbe kerül az illető – legyen az pénz, szexualitás, hatalom –, könnyű eltérni a helyes iránytól. A függőségek felemésztenek, szertefoszlanak az igazi értékek."

Nem Borkai Zsolt az első ember, akit valamennyire közvetlenül ismerve – legutóbb az idei nyár folyamán egy győri barkácsáruház előtt futottunk össze, pár szót váltottunk aktuális témákról – meggyőződésem, hogy egy értékes embert "ledarált" a közélet, a személyiségét eltorzította a nagypolitika.

Sajnálom őt, egyben remélem, hogy nem politikai, hanem emberi értelemben talpra tud majd állni, hogy egyenes gerinccel nézzen a tükörbe. De most – és nem is ma, hanem a felhánytorgatott cselekmény elkövetésekor – valami eltört. Mostanra az egész ország elé került nem csupán intim, de botrányos ügye. Ezt a hatást meg lehet próbálni "kikommunikálni", hallgatással, tereléssel ellensúlyozni. De ha jelentene valamit az a "K" betű azon párt nevében, amely őt polgármesteri pályára állította, akkor a pártpolitikai kármentés helyett/mellett olyasmit kellene látnunk, amire nem nagyon volt példa az elmúlt évtizedek hazai történelmében.

Másokra mutogatás, felelőskeresés, felelősséghárítás helyett ideje és helye lenne valami minimum gerinces, de még inkább keresztényi megnyilvánulásnak (jelen sorok írásakor ez még sajnálatosan várat magára).

Ha nem így lesz, akkor még torzabb, egyre hazugabb karikatúrává válik a keresztény jelző rendszerszintű pártpolitikai hiába vétele – amely ellen a 2. parancsolat konkrétan szót emel.

Az mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy nem jó az ördöggel cimborálni.

(Nyitókép forrása: kisalfold.hu)