Jövő héten kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019
SZEMlélek 2019. október 09.

Jövő héten kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019

A globális vízválság megelőzésével, a vízügyi problémák rendezésével foglalkozik az október 15-én kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozó 2019, amely a figyelemfelkeltés mellett cselekvésre is buzdít.

vizellatasi_krizis.jpg

A három napos rendezvényt a magyar kormány szervezi. Fővédnöke, Áder János köztársasági elnök nyitja meg a nemzetközi találkozót a Millenárison; felszólal a nyitóünnepségen Kambodzsa miniszterelnöke, India vízügyi minisztere, az Ázsiai Infrastrukturális és Beruházási Bank elnöke is. António Guterres ENSZ-főtitkár videóüzenetben köszönti az érdeklődőket.

A konferencia célja, hogy a világ politikai döntéshozói, a vízügyi szakemberek és a finanszírozási intézmények képviselői együtt, a legmagasabb szinten foglalkozzanak a globális vízválság megelőzésével és a vízügyi problémák rendezésével.

A rendezvényre több mint kétezren jelezték részvételüket 100-nál több országból. A vendégek jelentős része érkezik Délkelet-Ázsiából és Afrikából, azokból a térségekből, ahol már most, napi szinten is szembesülnek a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémákkal.

A három nap során tíz plenáris szekcióban több mint 80-an tartanak majd előadást, emellett a rendezvény margóján további tizenhat kísérő esemény várja az érdeklődőket a helyszínen.

A rendezvény programjában kiemelt figyelmet kap a víz értéke, a vízkészletekre nehezedő nyomás és a tömeges migráció közötti összefüggések, valamint a tudomány és a technológia lehetőségei és szerepvállalása a közelgő vízválság elkerülésében.

A nemzetközi találkozó a figyelemfelkeltés mellett cselekvésre is buzdít, ezért a konferencia zárásaként Budapest Felhívás címmel nyolc pontban fogalmazzák majd meg a javaslatokat a vízzel kapcsolatos kihívások kezelésére - mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára, az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke. A rendezvényt október 17-én délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszéde zárja.

A konferencia részeként "Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások" címmel megrendezett vízipari szakkiállításon (BWS 2019 Expo) 30 kiállító mintegy 2000 négyzetméteren mutatja be a hazai vízipar innovatív megoldásait. Ennek keretében a Millenárison folyamatos szakmai bemutatókkal és programokkal várják az érdeklődőket.

Az eseményt a második és harmadik napon, október 16-17-én helyszíni regisztrációval bárki látogathatja.

Magyarország édesvízkészletét a jövőben a jelenleginél "sokkal óvatosabban és nagyobb tartalékolással" kell kezelni - mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 rendezvényhez kapcsolódva.

Ferencz Orsolya, aki egyúttal az űrkutatásért felelős miniszteri biztos is, közölte, hogy Magyarország vízellátottsága jelenleg jónak tekinthető, de a jövőben a klímaváltozás miatt a magyar folyók vízgyűjtőterületein akár alacsonyabb is lehet a vízhozam, ezért a vizet óvatosan kell felhasználni.

A szakértő szerint meg kell akadályozni, hogy a jövőben az Alföld bizonyos területei félsivatagossá váljanak. A Kárpát-medence csapadékeloszlása az elmúlt évtizedekben csökkenő tendenciát mutat - mondta.

A mezőgazdaságra térve kiemelte: az emelkedő hőmérséklet miatt az öntözéses gazdálkodásra nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Egyúttal fontosnak nevezte az esővíztároló rendszerek fejlesztését, és a termőtalaj vízmegtartó-képességét növelő új, innovatív technológiák alkalmazását is.