Előttünk az özönvíz?
Gégény István 2019. november 01.

Előttünk az özönvíz?

Olyan közéleti fórumon jártunk, ahol a klímahelyzetről problématakargató udvariaskodástól és érzelmi szélsőségektől mentesen folytattak szakmai vitát a tudomány képviselői.

0.jpg

Miközben örömmel szemlélhetjük a környezettudatosság egyre átfogóbb társadalmi elterjedését, óvatosságra inthet sokakat a közeli klímakatasztrófát hirdetők és a klímaváltozás tényét tagadók, avagy szkeptikusan fogadók szélsőséges kommunikációja. Az igazság valahol középen van – ennek feltárására tettek kísérletet a Felelős értelmiség október 31-én tartott rendezvényén.

A politikai korrektség finomkodását mellőző összejövetel üzenetét tömören úgy lehetne összefoglalni, mint egy markáns vészjelzést, ami nyomokban bizakodást is tartalmaz. Olyannyira áradt ránk a számszerűsített drámai jövőkép, hogy a nap végére már meg sem hökkentünk az újabb és újabb adatokon, amelyek egyöntetűen arra utaltak, hogy a mai tendenciákat alapul véve ne nagyon akarjuk megérni 2050-et. Nem azért, mert ne ismernénk a kiutat az egyre inkább ránk telepedő önpusztító válságból:

a tudomány nem csupán felmérni és modellezni képes a környezeti folyamatokat, hanem válaszokat, megoldásokat is kínál. De ismerve önmagunkat, az emberiséget, aligha fogjuk megtenni, amivel menthető lenne a helyzet.

A kiművelt emberfők, kutatók iránymutatásai alapján a veszedelem igenis megúszható lenne, de ehhez olyasféle változásra lenne szükség, amire eddig még nem nagyon mutatott hajlandóságot a globális társadalom.

Az előzőek alátámasztásaként részletekbe menő tudósítás helyett az alábbiakban inkább néhány beszédes kijelentést idézünk az előadóktól, amelyek azt a bizonyos reménysugarat is megvillantják.

"Statisztikákat tudunk csinálni, eredményeket nem."

"A klímaváltozás visszafordíthatatlan, megállíthatatlan, lelassítani is nagyon nehéz lesz."

"Már 1958-ban megírták: ha van klímaváltozás, az migrációt fog előidézni."

"Nem a bioszféra van végveszélyben, nem is a homo sapiens, hanem a technológiai civilizáció."

"A klímaváltozás új típusú betegségeket is előidéz. Fontos, hogy előbb találjuk meg ezeket a patogéneket, mielőtt ők találnak meg bennünket."

"A víz a legnagyobb gyilkos."

"Már 200 éve tudtuk, mi fog történni, nem érhette meglepetésként a világot a klímaváltozás, csak nem vettük komolyan."

"Nem a természetbe kell beavatkozni, hanem a társadalmi viszonyokba."

"Iszonyatos erők tartják vissza a társadalmat a változástól."

"Magyarországon elkezdődött a probléma tudatosulása."

"Sok ember még a felmerülő kérdések egy részét sem érti."

"Remek alibijeink vannak, hogy ne tegyünk semmit."

"Az ember-természet kapcsolat nem elsősorban gazdasági kérdés, hanem létkérdés."

"Nagy dolgokat mindig emberek kis csoportjai indítottak el."

Mindezen kiragadott gondolatmorzsák természetesen a teljes szövegkörnyezetben kapnak igazán értelmet, ám azt önmagukban is hűen mutatják, hogy a baj nagy, de legalább odáig már eljutottunk, hogy nem félünk tükörbe nézni. Mivel a rendezvény műfaja vitafórum volt, a felvezető előadásokat kérdések, hozzászólások követték, s abban nem maradt senkinek kétsége, hogy a helyzetet nem a jelenlévők fogják megoldani. – Csapdahelyzetben vagyunk – fogalmazott egy résztvevő, s egyértelműen a "politikai gondolkodás", közéleti működés problematikájára utalt. – Ki tud erre válaszolni – dobta volna tovább a labdát a moderátor valamelyik előadónak, viszont a keserű általános derültségben benne foglaltatott a nyilvánvaló felelet. Nem is akadt válaszadó...

Márpedig a hogyan tovább, a tudomány által feltárt megoldási lehetőségek gyakorlatba ültetése nem fog menni közpolitikai szándék, ebből fakadóan pedig a szükséges döntéseket támogató konkrét politikai változás nélkül. Ez nem feltétlenül jelent például kormányváltást, elég lenne hozzá az adott politikai vezetésnek bátran újraterveznie az irányt, a meglévő erőforrásokat klímafelelősebb szempontok szerint felhasználni.

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik az eseményen készült fotóinkból

A Felelős értelmiség közössége a maga munkáját nem csupán elvégezte, hanem minden bizonnyal a továbbiakban is felkínálja a társadalom javára. Ha nem akarunk megvárni akár egy özönvizet, akár a Föld felforrósodását – jelenleg a "business as usual" (így tovább) hozzáállással erre haladunk –, akár környezeti értékeinket felélni, azok felhasználását "túllőni", ahhoz döntéseket kell hozni.

Konkrét tetteknek lehetnek mérhető eredményei.

Az a bizonyos reménysugár létezik. De vajon le tudjuk-e győzni a másokra váró, öncélú társadalmi szokások ördögi visszahúzó erejét? A következő évek, évtizedek bizonyosan választ fognak adni erre a kérdésre.