Tudtad, hogy egy hatalmas kereszt áll a Time Square közepén?
SzőkeTibor 2019. november 05.

Tudtad, hogy egy hatalmas kereszt áll a Time Square közepén?

Vágytam New York-ba menni, és mikor lehetőségem lett, ezerrel agyalni kezdtem, miért is.

img_05112019_073829_780_x_455_pixel.jpg

Mert a világ közepe, mert nincs nap, hogy ne jönne szembe egy NYC feliratos kamasz, vagy felnőtt, vagy csak egyetemista, vagy ne olvasnék egy hírt, ami érinti a helyet.

Ugyan nem néztem utána, de aki sok amerikai filmet látott, az nagy valószínűséggel jobban vágyik a Nagy Almába harapni, mint az, akit ezek annyira nem mozgatnak. Az Amerika-rajongók közé tartoztam én is mindig, mert gyermekéveim vélt és valós börtönében a szabadsághoz Disneyland, hamburger, óriási játékok, nagy tér és lehetőségek társultak. Minden, ami nagy volt, nagynak tűnt, ami fontos lehet, az mind-mind Amerikából jött és valahogy az volt az érzésem, hogy Amerika a mennyország és később, hogy maga New York a közepe. Lehet túl sokat tévéztem, na de ez a része már mindegy is.

Egész más leírni most a város nevét, miután legyalogoltam benne 90 kilométert 6 nap alatt.

Lenyűgözött, csodálatos volt, meg monumentális és egyéb hangulatkeltő és hangulatfokozó szavak, amiket nehéz leírni. Illata volt, pedig szagos és annyira intenzív rezgése, ami mindennél jobban vonzott. Erre voltam a legjobban kíváncsi, hogy mit fogok érezni ott és majd utána. Hogy mi ez a szívmágnes, ami annyi embert hívogat?

fb_img_1572945260544_2.jpg

Hihetetlen erős és szuggesztív a marketing ereje, maga New York egy világmárka. Mindenütt, mindenhol jelen van és tudatosan törekszenek arra, hogy ez így is maradjon. Világot alakító döntések és találkozások színhelye, trendek szülővárosa és mindenféle kultúra olvasztótégelye. Nekem bejött, hogy valaki énekelt meg táncolt a metrón, ahogy az is, hogy ez senkit nem érdekelt. Az már kevésbé, hogy az üvöltő és panaszkodó hajléktalanok sem.

Nehéz az ingerküszöböt átlépni, de érdekes módon több szemkontaktot találtam, mint amit Budapesten szoktam. Nagyon sokszor néztek vissza rám, ha valakin megakadt a szemem. Mert kíváncsian méregettem, ki lakik odabent. Érdeklődve tekintek az emberekre, szeretem szemlélni, ahogy jönnek, mennek, beszélnek, kávéznak, olvasnak. Megnyugtató érzés, hogy vannak. Hogy ennyien és így vagyunk ebben a végtelen nagy világban. Ott meg aztán mindenféle színben, méretben, nemben, öltözékben előfordulnak mindenhol.

Amit röpke kint létem alatt megéltem, hogy a világegyetem itt van a Földön és végtelen idő megismerni az itt keringő galaxisokat, akik egymás közt embereknek hívják magukat és képesek egy városban majd annyian lakni, mint mi itt egész kis nagy Magyarországon. Az ember tudja, hogy nagy a világ, meg minden...de ezt eddig még nem éreztem át ennyire.

A méretektől s a mérnöki csodáktól nyaki izmaim megnyúltak, a szám pedig gyakran maradt tátva s nemcsak sokat gondoltam a wow szóra, hanem több alkalommal hangosan kimondtam. Senki nem szólt érte, egymást érték a szelfiző, szájtátó turisták a világ minden tájáról. Ennyit, ilyen rövid idő alatt még nem csodálkoztam, megfejelve ezt még azzal, hogy életemben először is repültem. Az út egy 7000km hosszú szülőcsatorna volt, aminek a végén igyekeztem holtfáradtan újjá születni. Van, akinek minden vágya a repülés, lelke rajta. Sajnálom, hogy én nem tartozok közéjük.

Ennyi fény, ennyi ember, ilyen magas rezgésszámmal nagyon be tud szippantani. Mintha belecsöppentem volna egy amerikai filmbe. Az egyik legjobb érzés az volt, hogy a világ másik végén szeretettel vártak, mert barátokhoz mentem. A másik, amikor megpillantottam a Szabadság-szobrot az ötödik napon a hajóról, amin odamentünk. A harmadik, kevésbé kellemes, de nagy érzés, ami nagyon kerülgetett, hogy mindent megvettem volna mindenhol, mindenkinek. A bőség New York-ban új értelmet nyert, hála Istennek, hogy egy pénzügyileg fegyelmezett barátom sétált mellettem a Broadway-en.

Ahogy átgyalogolt rajtam a fogyasztási láz elemi ösztöne és elhittem, hogy ekkora házak valóban léteznek, mert kettőt meg is másztam, kidurrant a NewYork lufi. Mert hiába nagy és szép és lenyűgöző, igen kevés számú szeretetkapcsolatom volt jelen. A családom hiánya is rám szakadt, meg mi tagadás, a határidős munkáim is bekúsztak gondtalannak tűnő óráimba.

Mikor megnéztük a Time Square-t, ami sok óriás képernyő reklámmal és Szilveszterkor biztos nagyon nagy élmény lehet, megpillantottam a közepén álló hatalmas keresztet. Amit Francis P. Duffy püspök tiszteletére emeltek és bevillant a szűk kapuról és a keskeny útról szóló igeszakasz. Ott az „Idő tér” közepén megpillantottam az örökkévalóságot. És azt, hogy a világ mekkora erővel azon van, hogy elterelje a figyelmet a lényegről s mégsem megy neki. Hiszen a kereszt mindenhol ott áll, hogy ne tudjuk kikerülni s ne mondhassuk: mi sosem láttuk.

 

Még a világ egyik leghíresebb terének közepén is.

img_05112019_073756_1688_x_3000_pixel.jpg

 

A kereszt és az előtte álló szobor Francis Patrick Duffy katolikus pap emlékére lett állítva, aki az egyik  leghíresebb katonalelkész Amerikában

Duffyt 1896. szeptember 6-án szentelték pappá, 1905-ben szerzett az Amerikai Katolikus Egyetemen doktori címet, majd a St. Joseph College-n oktatott, emellett pedig a York Review, a kor legmodernebb teológiai kiadványának szerkesztője volt. A kiadványt eretnekséggel vádolták, így ez később megszűnt. Duffy ezután a bronx-i egyházközségben tevékenykedett és továbbra is oktatott nyári iskolákban és táborokban.

Bár a spanyol-amerikai háborúban is szolgált, igazán ismertté az I. világháború alatt Franciaország nyugati frontján végzett szolgálata tette. Duffy részt vett a legtöbb harcban, amikor is a hordágyat vivőket kísérte, segítve ezzel a sebesült katonák megtalálását és ellátását. A legnehezebb terepen is rendszeresen gyóntatott és misézett.

A háborúban végzett szolgálatáért később kitüntették, emlékműve a Time Square egyik részét alkotja. Ezt a kis teret hívják Duffy Square-nek és a legtöbb szelfie-t itt készítik. (wikipedia)

Igazán mennyei érzés volt ezt megélni és összeségében nem csalódtam kicsit sem. Úgy vélem, hogy van bennünk egy csomó pozitív érzelem az amerikai filmeknek köszönhetően, amiket össze is kapcsolunk New York-kal a számtalan ott forgatott intenzív érzelmi töltésű jelenet miatt. Sokan vágyunk rá, hogy odamehessünk s érezhessük azt, amit a filmek adnak nekünk. Az emberek alapvetően mindenhol segítőkészek voltak, pedig nem kevés interakciót bonyolítanak nap, mint nap. 

A város, mely sosem alszik nagy ébredések színhelye is lehet.