Megáldott stadionépítők
GundelTakácsGábor 2019. november 07.

Megáldott stadionépítők

Bő egy héttel az új Puskás Aréna hivatalos megnyitása előtt több magyarországi felekezet lelkipásztora is áldást mondott azon az „egyszerű, nem nyilvános ökumenikus alkalmon”, ahova a stadion építőit hívták meg, végül a katolikus egyház papja felszentelte az épületet.

puskas0.jpg

Felvetődik a kérdés, hogy vajon miért kell felszentelni egy stadiont. De a választ hamar meg lehet találni. Egyrészt ma már bárki kérheti a lakása, vagy háza felszentelését, sőt munkahelyeket és közösségi tereket is fel lehet szentelni kérve Isten áldását. Másrészt valójában nem az épületre kérjük az áldást, hanem az ott élőkre, dolgozókra.

Az elmúlt évtizedek talán legnagyobb építkezése fejeződik be hamarosan, hogy november 15-én a stadion megnyithassa a kapuit a szurkolók előtt és új otthont adjon a magyar labdarúgó válogatottnak. Nem csak sportesemények, de koncertek, konferenciák, világtalálkozók otthona is lesz ez az új épület. Sok olyan eseményről beszélünk, amelyeken Magyarország látja vendégül külföldi vendégeit – immáron méltó körülmények között. Nem egyszer kúszik majd a nemzeti lobogó a magasba és sokszor fogjuk felállva együtt énekelni – akár 67.000 ember – a nemzeti imádságunkat, a magyar himnuszt. A nemzet fontos találkozási pontja lesz ez az épület és hosszú évtizedekig fogja képviselni Magyarországot már csak azért is, mert ezt az épületet magyar emberek tervezték és építették fel.

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik

Az ökumenikus alkalmon – amely a több éves óriási munka befejezését és azt az örömteli pillanatot kötötte össze, amikor a magyar emberek végre birtokba vehetik az új arénát – több egyház (katolikusok, reformátusok, evangélikusok, izraeliták, Hit Gyülekezete) képviselői mondták el gondolataikat, kértek áldást és szentelték fel az épületet.

Az építőknek szólt a köszönet és a hála.

Az isteni gondviselésnek köszönhetően elkészült időre ez az épület, minden egyes építőmunkás hazatérhet a családjához, és az Isteni gondviselést kérjük azokra is – szurkolókra, sportolókra, művészekre –, akik a jövőben ebben a stadionban Magyarországot képviselik.

A fotókat Csűry Csaba, Fabiny Tamás evangélikus püspök titkára készítette.