Rászoruló csecsemőknek adományozta anyatejét, miután meghalt a kisbabája
SZEMlélek 2019. november 14.

Rászoruló csecsemőknek adományozta anyatejét, miután meghalt a kisbabája

Alexis és Michael nagylelkűen és szeretettel nézett szembe a legrosszabb dologgal, amelyet szülőként megtapasztalhatnak.


alexis-marrino-mum-milk.jpg

Elég csupán egy óra, hogy megváltoztathassa a világot. Ez nem egy szlogen, hanem egy tény az életben. Ha ennél jobban szeretnénk bonyolítani a dolgokat, csak kifogásokat keresnénk. A létezésünk valódi értékét Tolkien így fogalmazta meg:

„Csupán azt kell eldöntenünk, hogy mivel töltjük az időt, amit kaptunk.”

McKinleigh Marrino élete rövid volt: mindössze 8 hónap anyja méhében majd egy óra szülei karjaiban. Jelenléte, gondolata azonban nem illant el szellőként, amely alig rezegtet meg néhány falevelet.

Alexis (22) és Michael Marrino (25) egy fiatal, dél-dakotai pár, akiknek meg kellett tapasztalni a szülőként megélhető legszörnyűbb fordulatot: a gyermekvárás kezdeti lelkesedése után a felfedezést, hogy gyermekük nem életképes. Gyermeküknél egy, az agyvelőt érintő fejlődési rendellenességet diagnosztizáltak, melynek következtében a gyermek agya nem fejlődik ki megfelelően. Szembesültek azzal, hogy ez a diagnózis nem hagy reményt a kezelésre, csak egy kis ablakot adtak a túléléshez a méhben: ezek az újszülöttek csupán néhány percig vagy egy óráig képesek életben maradni.

A pillanatra emlékezve Alexis így írt a Facebookon: „Sosem fogom elfelejteni azokat a szavakat: „Nem találtunk semmilyen agyi tevékenységre utaló jelet.” és egyszer csak minden üressé vált. Nem kaptam levegőt. Az a boldogság, amit éreztünk, hogy egy kisbabát hozunk erre a világra, aztán kiderül, hogy el fogjuk őt veszíteni, túl sok volt.” Néhány napig tartó küzdelem után úgy döntöttek, szeretnék „látni és a kezünkben tartani őt. Nagyon örülök, hogy így döntöttem.”- írta Alexis a posztban.

2019. július 29-én, szinte egy hónappal korábban megszületett McKinkeigh Jade Marrino, aki szülei karjában 1 óra 10 percet élt. Alexis a Facebookon így emlékezett: „Igazán varázslatos élmény volt érezni a kis, meleg testét a mellkasomon. Ameddig velünk volt, megkereszteltük, majd átkerült a karjaimba. Felöltöztettük őt, láb és kézlenyomatot vettünk tőle, Michael néhány órával később a ravatalozóba került és el kellett engednünk őt.”

 A várandósság egy kapcsolat, nem csak az anya állapota.

Alexis teste készen állt arra, hogy táplálja az újszülött életet. Mielőtt diagnosztizálták a fejlődési rendellenességet a babánál, Alexis nagy lelkesedéssel fogadta a szoptatás gondolatát, sokat olvasott ebben a témában, így próbálta felkészíteni magát. Miután lányuk megszületett, majd túl hamar ment a mennybe, Alexis nem tudta szoptatni őt, ezért úgy döntött, hogy az anyatejét rászoruló csecsemőknek adományozza. „Őt nem tudtam megmenteni, de legalább az anyatejjel sok kisbabával megtehetem.”- irta a Facebookon.

Tehát 7 héten át, a szülési szabadsága alatt leszívta az anyatejet és megfelelő gondossággal csomagolta, tárolta azt. Összesen közel 33 és fél liter gyűlt össze, amelyet a kórháznak adományozott.

Ez egyáltalán nem volt könnyű. Egy másik bejegyzésében a következőket mesélte: „Hosszú, nehéz és fájdalmas út volt, de megérte. Voltak napok, amikor csak sírtam, mert arra gondoltam, mennyire igazságtalan, hogy ezt valaki más babája kapja meg, nem a sajátom. De végigcsináltam és végre vége! Azt akartam, hogy McKinleight büszke lehessen rám és jó tudni, hogy megtettem.”

Ahogy ebből és a számos nyilvános posztból tudhatjuk, Alexis férje végig mellette állt és támogatta őt. Az a döntésük, hogy felismerték gyermekük életének értékét, bármilyen rövid is volt az, majd megosztják Alexis anyatejét a rászoruló gyermekekkel… ez egy szép bizonysága annak a szeretetnek, amit egymás, a lányuk és s család többi tagja iránt éreznek. Semmi sem enyhítheti a gyászt, amit éreznek, de az, hogy a hatalmas fájdalomban is szeretnek, az erős emberi lelküket tükrözi.

Forrás:aleteia.org