Krasznahorkai regénye amerikai Nemzeti Könyvdíjat nyert
SZEMlélek 2019. november 22.

Krasznahorkai regénye amerikai Nemzeti Könyvdíjat nyert

A Báró Wenckheim hazatér  című kötet nyerte el az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díját, a Nemzeti Könyvdíjat. Krasznahorkai László műve.

kraszna.jpg

"Hihetetlen öröm, hogy a fordítóink révén átkelhetünk a határokon és még Amerikában is otthon lehetünk" - mondta a díj kapcsán Krasznahorkai. A szerző olyan kollégáival versengett a Khaled Khalifa, Scholastique Mukasonga, Yoko Ogawa vagy Pajtim Statovci az angolra fordított művek kategóriájában. A kategóriáját tavaly hozták létre, akkor Margaret Mitsutanit kapta az elismerést. 

A regényt Ottilie Mulzet fordította és a New Directions kiadásában jelent meg.

Az amerikai Nemzeti Könyvdíjat tegnap egy ünnepség keretében adták át.

A National Book Award a Pulitzer-díj utána második legjelentősebb irodalmi díj az USA-ban, és évente ítélik oda. A díjat kezelő fikciós, nem fikciós, költészeti, ifjúsági és – tavaly óta – idegen nyelvről angolra fordított kategóriában hirdet győztest. Az elismerés 10 ezer dollárral is jár.

Az író a Báró Wenckheim hazatér című regény 2016-ban jelent meg magyarul a Magvető Kiadónál, és a következő évben, 2017-ben elnyerte az Aegon Művészeti Díjat és a vele járó a 3 millió forintot. Krasznahorkai rendszeresen szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes írók között. 2015-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, de azóta már második alkalommal is szerepelt az elismerés jelöltjei között. 

Az amerikai Nemzeti Könyvdíjat tegnap szépirodalom kategóriában Susan Choi (Trust Exercise), az ismeretterjesztő irodalom kategóriában Sarah M. Broom (The Yellow House), a költészet kategóriában Arthur Sze (Sight Lines), a fiatal írók kategóriájában pedig Martin W. Sandler (1919 - The Year That Changed Americai) vehette át. Az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriáját, amelyben idén Krasznahorkai nyert, tavaly hozták létre, akkor Margaret Mitsutanit ismerték el. 

A Könyves blog ezt írta róla:

Krasznahorkai nagy trükkje, hogy a szuperlassan folydogáló fő történetszálat ezerféle nézőpontból mutatja meg, mintha egy valóságshowt néznénk, amiben minden felbukkanó szereplő saját kamerát és hangrögzítőt kapna, és a rendező csak ül egy nagy vezérlőfülkében, ahol minden kamerát egyszerre, párhuzamosan lát működés közben, majd a legjobb ritmusban váltogat közülük, amit adásba ad. Ezt megerősíti a regény elején, a szennycímlap után olvasható Figyelmeztetés című rész is, ahol egy karmester (Whiplash-sztiló!) néhány pontban összefoglalja, milyen alapszabályai vannak a közös dolgozásnak és gondolkodásnak, ami csak látszólag közös, mert inkább diktatúra, amiben neki, a karmesternek mindent tudnia kell, és bár ez mindenki számára kemény, rideg, fájdalmas közös munka lesz, aminek igazi eredménye nem lehet más, mint az, hogy létrejön az alkotás. Utána következik csak a címlap, majd a regény maga.

A báró gyerek volt, 17, majdnem 18 éves, amikor elhagyta Magyarországot, de ez nem a saját döntése volt, hanem a családja hagyta el az otthonát. A könyv bárója beteges módon érzékeny, fiatal korában is az volt, és később sem változott. Az ő viszonya az otthonhoz azt hiszem, gyökeresen más, mint amit normális viszonynak tekintünk, és ennek az egyik oka, hogy számára az otthon nem magától értetődő hely. Nem tartozik azon szerencsések közé, akiknek a lélegzés például magától értetődő. Báró Wenckheim még a saját lélegzetvételét sem tekinti magától értetődőnek, mivel semmit sem képes annak tekinteni. Az emberek számára a lélegzetvétel egy olyan adottság, ami csak úgy megy magától. Senki nem gondol arra, hogy vajon mekkora az a belélegezhető levegőmennyiség a Föld körül, amelyből ő is beszippantja egy életen át a magáét, és ha megszorozza azt 7 milliárddal, akkor az körülbelül mennyi időre elég, amennyiben nem termelődik újra és újra ez a fajta belélegezhető levegőtömeg. Mi van, ha egyszer csak belélegezzük a Föld körüli levegőt? A báró például kiszámolta fiatalkorában, hogy hány embernek kell élnie ahhoz a Földön, hogy egy adott pillanatban a lélegzésvétellel eltüntessék a belélegezhető levegőmennyiséget. Mi most mosolygunk ezen, de a báró nem mosolygott annak idején. Számára minden kérdés átgondolandó volt, és az átgondolás után súlyos krízisek álltak elő. Mert mindent képes volt a végletekig elvinni, és ilyen módon alakult ki az élettel szembeni alapvető bizalmatlansága. A báró egyik legmélyebb tulajdonsága, hogy abszolút bizalmatlan az élet bármilyen megnyilvánulásával vagy szereplőjével szemben, ennek tünete a bátortalanság és a félelem. Egyetlen emberrel szemben alakult ez másként, és ez az a kislány, akibe tizenvalahány éves korában beleszeretett, akit az életét megtartó erőként, élete értelmeként kezel, és akihez aztán öreg korában ebben a regényben visszatér.

(Forrás: fidelio.hu, könyves.blog.hu)