Advent margójára
Dr. Fekete Ágnes 2019. december 01.

Advent margójára

Advent ünnepünk értelme mögött a latin adventus, eljövetel szó áll. A kereszténység első századaiban az egyház a parúszia görög kifejezést használta inkább. Az inkarnációt ez sokkal pontosabban fejezi ki, mert maga a létezés szó is szerepel benne. Az éves ünnepi cikluskörben ez az időszak a negyedik században alakult ki, amióta karácsony is megjelent az ünnepek sorában. Hármas várakozásról van szó!

vierge_l_enfant_compi_gne_1267_2.jpg

Krisztus három módon jön el: először eljött egykor testben és gyengeségben, azután eljön ma is minden nap a mi életünkbe, végül majd eljön a történelmi idő végén erővel és hatalommal.

Az advent, hasonlóan a zsidó nép Messiás utáni vágyódásához, a földi élet összebogozottságának, megoldhatatlanságának, kiúttalanságának a végső és pozitív kibontakozására való várakozás.

A "Béke hercegére" várunk, akiről Ézsaiás próféta beszél, aki ugyanakkor „az Isten báránya”, akinek az eljövetelére Keresztelő János felkészített.

Az Advent tehát egyfajta játék az idővel. Várjuk azt, ami már itt van, és ami már megtörtént. Az idő dimenziói egybecsúsznak, és mintha minden égtáj, minden idősík felől maga Isten jönne felénk.

A várakozás mindig egyfajta visszafogottságot igényel.

Ezért kiemelten szokás volt böjtölni ilyenkor. A bűnbánat témája mára nagyon elhalványult az ünnep várása mellett, de az ortodoxok mai is beszélnek adventi nagyböjtről. Adventjük hat hétig tart, és november 15-én kezdődik. Az advent liturgikus színe természetesen lila, de kicsit örömtelibb tónusú, mint a Húsvét előtti időszaké. A születésre emlékezünk majd, és most várjuk annak a kiteljesedését. Különösen Advent harmadik vasárnapján láthatjuk ezt a tónust, hiszen ez Gaudete napja, ami azt jelenti, Örülj!  "Legyen mindig öröm, az Úr közel van!” – énekeljük majd az antifónában.

Advent kezdete a liturgikus év kezdete is egyben. Az ortodox egyházi év kezdete szeptember 1., Tisri hónap, a zsidó hagyományából örökölt időpont.

Az adventi időszak, jóllehet a „világ végére”, a történelmi idő befejeződésére is figyel, mégsem arra hív, hogy elkezdjük számolgatni az eseményeket, vagy jóslásokba kezdjünk. Örök kísértés volt az egyházban. A világ végéről szóló bibliai részek adatait sokszor kezdték el szó szerinti számokként és történelemként értelmezni. Vizsgálják ma is sokan az eget, a földet, hogy pontosan mi mit jelent. Pedig ebben az adventi időben mindennél jobban érezzük, hogy közeledik valami, de nem tudjuk pontosan mi az. Ezek a leírások viszont magatartásformákat tárnak elénk: a kétségbeesett, menekülő emberről, a tömegről és ezzel szemben a megváltást váró népről.

Képszerű a Biblia szava: Amikor nagy nyomorúságok jönnek el, amikor az egész világ megbolondul, amikor mindenki tömegként zúdul félelmében ide-oda - ismerős képek -, ti emeljétek fel fejeteket, mert közel van üdvösségetek. (Lukács evangéliuma 21, 25.) A nyomorúságok általában inkább lefelé vonzzák a tekintetünket. És akkor úgy járunk, mint Kain, akire Istennek rá kellett szólnia: Miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jót tettél, emelt fővel járhatsz. A nyomorúság a földre nyomja a tekintetet. Kain megölte Ábelt. Mi is egymás ellen fordulunk, lehorgasztjuk fejünket, pedig Isten szeretné felemelni arcunkat, hogy észrevegyük az ő kinyújtott karját.

A Szent Írás adventi kérése: Emeljétek fel fejeteket! Nézzetek fel! Lehet, hogy valami egészen mást fogtok észrevenni, mint amit eddig láttatok. Lehet, hogy ott, ahol bosszúság, ellenségeskedés, szegénység és elviselhetetlen terhek voltak, egyszerre Advent lesz. Eljövetel. Az elnehezedett szív megkönnyebbül és meglátja, hogy az élet igazi értelme a Megváltás, a Megbocsátás, a Hazatalálás.

(Fotó eredete: Szűz Mária gyermekével, 1267 Sainte-Corneille monostor, Compiegne, Franciaország)