A ravasz kígyó
Dr. Fekete Ágnes 2019. december 09.

A ravasz kígyó

Egyszer az utcán merengve járkáltam, és a szemem elé ötlött egy plakát, amely egy katolikus iskolát reklámozott.

brown_python_snake_rigged_mb0_jpg28e6ac77-9f56-47b9-adf0-e366588f7f1ezoom.jpg

Egy fiatal, jóképű pap volt az előtérben, és a háttérben fiatal lányok. Mintha a tudatom alól jöttek volna elő gondolatok, azonnal az jutott eszembe, nézve a plakátot: na ez a pap is nyilván azért szeret ezen az udvaron "tanároskodni", mert ott vannak azok a fiatal lányok. Megdermedtem a saját gondolataimtól. Én, aki nagyon sok remek papot ismerek. Én, aki tudom, hogy mennyire tudatosan oltják bele a lelkünkbe, hogy azok is csak emberek, hogy nem igazi az a szentség, ez csak mese. Igen, éppen az én agyamon futott át ez a gondolat egy ártatlan plakát láttán.

Azért volt ez az élmény számomra érdekes, mert szembesülnöm kellett azzal, hogy engem is mennyire meghatároznak azok a képi üzenetek, amikkel körülvesznek minket. Óhatatlanul belénk oltják a kérdést, görbévé teszik az egyenest: Vajon tényleg? Biztosan? Hihetetlen erővel ólálkodik körülöttünk valaki vagy valami, ami megbontja azt, ami addig egész volt. Én nem szerettem az ördögökről szóló meséket. Az különösen taszított mindig, amikor az egyházban az ördögről és nem a megváltásról hallottam a beszédet.

Mostanában mégis egyre jobban szembesülnöm kell azzal, hogy tényleg van egy olyan erő, amely azt súgja a fülünkbe, amit a ravasz kígyó egykor az Édenben: Tényleg? Ez a hang befolyásol minket, és szedi szét lelkünk egységét. Vajon mit akar tőlünk igazán elrabolni a Gonosz? Nem szemből támad, mint a mesebeli sárkány, aki a kezünkből veszi ki a kincset, nem fedi fel igazi létét, nagy titokzatosság övezi. Azt sem mondja meg, hogy mit akar.

Éva egyszer csak egy beszélgetés közepén találja magát, aminek egyetlen tétje az, hogy a megértett szavak értelmüket veszítsék. Ezt akarja igazán: hogy ne legyenek szavaink. Ne legyen Igénk. Babits Mihálynak van egy nagyon érdekes prózai műve: a Tímár Virgil fia. Mintha jelképesen a mai korunkat írná le benne. A ciszterci szerzetes által felnevelt diák megtagadja jótevőjét, nemet mond az egyházi közegre, és egy hajón elutazik újságíró apjához, aki addig nem törődött vele. Ezt olvassuk: "Vitányi Vilmos típusa volt annak a modern újságíró intelligenciának, mely mindenhez tud egy kicsit, és semmit sem vesz egészen komolyan, mindenről van apercue-je, de semmiről sincs véleménye, sőt a véleménytelenséget elvvé és a fölényes intelligencia egyetlen kritériumává magasítja."

Egy régi rádióműsorom után telefonált egy hallgatónk. A műsor Székely Lajosról szólt, aki egy vers lemásolása miatt 1956 után a Duna deltában raboskodott. Azt fejtette ki, hogy sokkal reálisabb lenne a műsor, ha egy szekus vagy ÁVO-s tisztet is megszólaltatnánk, hogy ő is elmondja véleményét. Elvégre - a "beszéljük meg!" elve alapján - a pártatlan médiának feladata, hogy mindenkit meghallgasson. Az ember elképzeli, ahogyan feltámadnak a lelőtt emberek, és az őket lelövő emberekkel szépen megvitatják a dolgok állását. Faramuci világban élünk, annyira beteljesedett Babits művének gondolata, tele vagyunk emberekkel, akiknek benyomásuk van a dolgokról, fecsegnek, hozzászólnak, de nem akarnak érteni. Szétszedik a világot darabokra, de összerakni nem tudják.

Advent van. Azt ünnepeljük, hogy Valaki eljött, hogy összetegye a világot. A Megváltó nem elmondta, hogyan kell jól élni, hogyan kell a világot egységessé tenni, hanem eljött közénk az egység forrásaként. Létével egybetette azt, amit mi szétdaraboltunk. Ma, amikor nem a szavak lettek hűtlenek hozzánk, hanem mi veszítettük el értelmüket, érdemes meglátni Krisztust, aki életével az elvesztett szavaknak, a Szónak értelmet adott.