Advent van. Ez a várakozás vajon tényleg olyan fontos?
Dr. Fekete Ágnes 2019. december 19.

Advent van. Ez a várakozás vajon tényleg olyan fontos?

Ha valami eljön úgyis, akkor nekünk mi dolgunk? A völgynek és a hegynek a képe világíthatja meg a választ. 

depositphotos_14029965-stock-photo-forest-with-path.jpg

A fénytan legalapvetőbb törvénye, hogy a fény (homogén közegben) mindig egyenes irányban terjed. Tehát, ha beengedem a fényt egy helyiségbe, de mégis megakadályozom, hogy egyenes irányban bejöjjön, például egy labirintussal, akkor a fény, legyen bár a legerősebb, nem fog világítani. A fény erejéhez nem kell hozzátennünk semmit sem. Azonban a fényt egyenesen kell fogadnunk.

Keresztelő János Jézus előhírnöke volt. Nem véletlenül - kendőzetlen embernek ismerjük meg őt. Azt mondta: Jézust nem lehet befogadni úgy, hogy taktikázunk. Nem áldozatocskákra, kis elhatározásokra, sírmeszelésekre van szükség. Egyenes és világos gondolatokra, nyíltságra, őszinteségre. Meg se forduljon a fejünkben, hogy Istent lehetne sunyin, elrejtőzködve befogadni. A fény csak egyenesen terjed. Ha várakozunk Istenre, ha szeretnénk tőle valamit, akkor először is lelki egyenességre van szükségünk. Arra, hogy higgyünk a gondolatok, a szavak tisztaságának erejében. Ez az első, e nélkül semmi sem megy. Ha valami rossz, akkor mondjuk ki világosan, fogalmazzuk meg, hogy mi az, és változtassunk rajta. Például a csokoládét, tegyük el, ha már elhatároztuk!

Adventben az útkészítés azt jelenti, hogy próbáljuk a szavainkat kiegyenesíteni, a létünket kendőzetlenné tenni.
No, de ki képes erre? Keresztelő János egy igazi hős volt, egy remete, egy szent. Teveszőr ruhát viselt, szinte nem evett semmit, a pusztában, a társadalomból kivonulva élt. Mi ezt nem tehetjük meg.
Mielőtt még beleélnénk magunkat abba, hogy ez úgysem megy nekünk, gondoljunk bele abba a képbe, amit János idéz Izaiás könyvéből: ez az út képe. "Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává!" (Lk 3:4-5.) Nyilván nem autópályára gondoltak akkor, hanem olyan ösvényre, ami emberek által rendszeresen járható. Ha ezzel a képpel eljátszunk, akkor azt mondhatjuk, hogy Isten nem repülőgéppel jön el. Nem belerepül egy egészen más világba, és mindent felforgat. Isten nem is settenkedve jön el, sziklamászó kötéllel, és bozótvágó késsel, olyan helyen, ahol többé senki sem járhat. Ő egy járható úton jön el, ahol rendes emberi-járótempóban lehet közlekedni. Kőről kőre rakom a lábamat. Taposom az ösvényt, izzadsággal. Egyetlen göröngy sem marad ki. Ez azt jelenti, hogy elhatározásról elhatározásra, rakodásról rakodásra, imáról imára haladunk az úton, amelyen eljön az Úr.
Tegyétek a göröngyöset egyenessé! Azaz, vegyétek el életetekből azt, ami kilóg, ami akadályozza a fényt! Töltsétek föl a halmokat, azaz ahol hiányzik az erőbedobás, ahol sajnáljuk az emberi izzadtságot, ott ne sajnáljuk bevetni magunkat! Mindezt nem azért kell megtennünk, mert Isten fényét még fényezni kellene, hanem azért, hogy ne egy labirintusba fogadjuk Őt.