Néha a börtön ablakába is besüt a Nap
SZEMlélek 2019. december 24.

Néha a börtön ablakába is besüt a Nap

Beszámoló egy teltházas dupla előadásról, amelyben egyetlen színész sem szerepelt, épp ettől lett mindkét darab igazán felemelő.

01_12.jpg

Az alábbi beszámoló összes fotóját Török Brigi készítette. Köszönet érte!

Kígyózó sor hétköznap délelőtt a budapesti József Attila Színház előtt. Erre az előadásra biztosan nem lehetett volna szeptemberben megváltani a bérletet. Rendkívüli dupla-matinére érkezünk: a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szervezésében és támogatásával, a Szent Adorján Millenniumi Emlékév záróeseményeként a Balassagyarmati Fegyház és Börtön színjátszó csoportja adja elő a Szent Adorján életéről írt musicalt, majd Böjte Csaba testvér nevelt gyermekei érkeznek Déváról, akik A muzsika hangja szintén musical feldolgozását hozzák el nekünk az ünnepek előtt.

A színházban kiosztott programtervezet szerint sűrű és feszített napnak nézünk elébe, a matiné erősen a délutánba fog hajlani, és a színpadra egyetlen hivatásos színészt sem várunk. Nem sokkal kezdés előtt azonban a nézőtér már teltház-gyanús.

A Szent Adorján élete és mártírhalála című darabbal kezdünk, melyet a Balassagyarmati Fegyház és Börtön „Adorján” színjátszó csoportja ad elő. Szent Adorján története egy önmagában is érdekes legenda Maximianus római császár egykori katonatisztjéről, aki a keresztényeket üldöző és bálványimádó elöljárójának a parancsát – és ezzel korábbi saját tetteit is – megtagadva maga is megtér, hithű keresztény lesz, és vértanúhalált hal. Megtérésében nem kis szerepe van ifjú feleségének, Szent Natáliának, aki a hitéért súlyosan megkínzott férjét haláláig ápolja a börtönben, majd egy kényszerházasság elől menekülve maga is üldöztetésnek lesz kitéve, melyből végül álmában megjelent férje menekíti ki.

11_6.jpg

Az előadás két főszereplője azonban nem Adorján és Natália, hanem a földi szenvedések ellenére üdvösséget ígérő Isten angyala, és a kétségeket és félelmet a fülekbe suttogó Gonosz, akik a szellemi világban maguk is megvívják saját harcukat.

Két világ csap össze, melyben az egyik azt kérdi, „Milyen Isten az, aki saját fiát megöli?”, a másik szerint viszont „Isten annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte”.

Színe és visszája ez a megtörtént valóságnak, mely harc minden emberi lélekben lejátszódik legalább egyszer az életben: el kell döntenünk, kinek hiszünk, kihez tartozunk. A szereplők mindeközben korhű jelmezben vannak, ügyesen kijátszva az Istenhez és a Sátánhoz tartozó lelkek megjelenítésére a fekete és a fehér színek ellentétét.

Azon gondolkodom végig a darab nézése és hallgatása közben, hogy aki ezt a darabot megírta, annak személyesen kell ismernie a Jó és a Rossz harcát.

001_7.jpg

A mű szerzője „Kígyó”, a Gonosz szerepében a színpadon álló fogvatartott, és Natáliát kivéve minden szereplő a börtönben tölti hétköznapjait (Natáliát Várnagy Andrea zongoraművész alakítja). A valós életükben mindannyian buktak már el – legalább egyszer – ebben a harcban, és ők testközelből tudják, milyen nagy a tét:

ők nemcsak játszanak ebben a darabban, hiszen a saját bűnük miatt a szabadságukat, a családjukat, a közösségüket veszítették el néhány hónapra vagy hosszú-hosszú évekre.

Számomra a darab jelentősége ebben áll: a Sötétség és a Fény harcát olyan emberek tolmácsolják számunkra, akik pontosan tudják, mi a következménye, ha az egyik, vagy a másik utat választjuk.

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik a fogvatartottak előadásának fotóiból (Török Brigi/Brigipix Media)

Szent Adorján élete után a színpadot átveszi A muzsika hangja című musical, melyben Georg von Trapp, az elbukott Osztrák-Magyar Monarchia egykori tengeralattjáró-parancsnoka és Mária, az apácának készülő nevelőnő története elevenedik meg a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek előadásában. A dévai Kolostori Kölyökszínház már több éves múltra tekint vissza, és nevelőtanáruk, Páll Éva évről-évre meglepi a közönséget. Az 1930-as években játszódó, amerikai rendezésű klasszikus filmdráma adaptációja jól áll a fiataloknak a színpadon: a jelmezekkel sikerül megeleveníteniük a történelmi kort, és tudják hozni a valós személyek ihlette karaktereket is – nem mentes hát az előadás az intrikától és a humortól sem. A darabot Várnagy Andrea zongorajátéka kíséri.

29.jpg

Mindkét élmény feledtette velem az apró bakikat, a néha félrecsúszott hangokat, vagyis azt, hogy nem egy profi előadáson ülök, mert ahogy az eseményen részt vevő és felszólaló Böjte Csaba testvér is elmondta, „ez így volt tökéletes”.

A program délutáni részében került sor a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület által gyűjtött „cipősdoboz” adományok átadására a budapesti Cseppkő Gyermekotthoni Központ részére, majd

a Balassagyarmati Fegyház és Börtön személyi állományából álló együttes adta elő a büntetés-végrehajtás himnuszát, a sort pedig a fogvatartottak és a dévai gyermekek közös dala zárta.

A helyszínen lehetőségünk volt megvásárolni egy CD-t is, melyet Várnagy Andrea kilenc magyarországi börtön kórusával állított össze karácsonyi ajándékként a fogvatartottak családjainak, hozzátartozóinak. A dalokat Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai szakítják meg a bűnről, a bűnös emberben szenvedő Krisztusról, és a kiút során kulcsszerepet játszó családról és közösségről.

Galéria a dévai gyerekek színdarabjáról (Török Brigi/Brigipix Media)

Itt be is fejezhetném a cikket, de a beszámoló nem lenne teljes, ha nem adnék hírt egy, a két előadás szünetében lezajlott zártkörű rendezvényről. Mi, nézők erre nem kaptunk meghívást, de ez így is van jól: a nézőtér ugyanis egy fél órára kapcsolattartási „beszélővé” alakult át, ami a színpadról éppen távozó fogvatartottak és – az előadást látva nyugodtan mondhatjuk, hogy a rájuk méltán büszke – családtagjaik, köztük gyermekeik találkozásának adott teret. Azt hiszem, ennél szebb karácsonyi ajándékot nem adhattak volna egymásnak.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön – dr. Budai István parancsnok és Deák Ferenc börtönlelkész vezetésével – nem először mutatja meg nekünk, a börtönfalakat csak kívülről ismerőknek, hogy

az elkövetett bűn és az azt elkövető ember nem azonos, és utóbbi, az „ember” igenis képes a megtérésre, a változásra és a jó cselekedetekre.

30.jpg

Hát mi ez, ha nem a Krisztus által javasolt út?

Sáhó Eszter