Nem esett jól mindig az újévi jókívánság
Dr. Fekete Ágnes 2020. január 04.

Nem esett jól mindig az újévi jókívánság

Tudom, hogy mindenki jó szívvel mondta, mégis sokszor nehéz volt válaszolni arra, hogy „Boldog új évet kívánok!”. Vajon mit jelentenek ezek a szavak? 

szilvi1.jpg

Vajon nem kellene újrafogalmazni sok mindent azért, hogy ismét tartalma legyen? Ismerős a világháló korában a bullshit generátor. Ezzel a programmal megadott szavakból tetszőleges szövegeket lehet alkotni. Valahogy így beszélünk ma. Folynak a szavak, és beadagolunk száz kifejezést, aztán mint valami verkli, tekerjük azt a semmit, amit mondunk. Szavaink szétmállottak a kezünkben.

A legjobban a szeretet és a békesség szavunk lett lejáratva. De miért éppen ez a két szó? Mert azt érezzük, hogy nincs meg a környezetünkben sem a béke, sem a szeretet. Éppen a hiányunkat fejezi ki ennek a két kifejezésnek az ismételgetése. Valószínűleg hasonlóan teszünk a boldogság kívánásával. Környezetünk azonban ma azzal csap be, hogy ha kimondjuk ezeket a szavakat, akkor el is jön az az érzés, amit takarnak. 

A csúsztatások korát éljük. Fogyasztói világ a miénk. A túltermelést csak úgy lehet túlfogyasztással ellensúlyozni, ha elhisszük azt, hogy szükségünk van arra a sokféle kacatra, ami körülvesz bennünket. Ez egy nagyon bonyolult gazdasági folyamat, de bennünket ebből elsősorban az érint, hogy a szavainkat is elfogyasztjuk.  Annak érdekében, hogy minél több vásárló legyen, össze nem illő fogalmakat összemosnak. Ki vásárolna annyit, ha felfogná, hogy igazán mire van szüksége? Akkor szépen otthon maradna, és inkább főzne valami egyszerűt, mintsem megvenné a különleges konyhai eszközt. De mi lenne „szegény” pénzes emberekkel, ha mindenki nevetne azon a feliraton, hogy itt mindent megvásárolhatsz, ami ahhoz kell, hogy mozogjál? Akkor senki sem nyújtaná oda a bankkártyáját a pénztárosnak azért, hogy kifizesse a különleges, lyukacsos, légáteresztő és testre feszülő gatyáját, ami felszívja az izzadságot, hanem egyszerűen csak futna egyet.  Ezért van ma nagy szükség már nemcsak a perceinkre, de a legszentebb szavainkra is. Elszivarozzák őket, ahogyan a Michael Ende Momojában a szürke urak elfüstölik az időnket.

Ha itt nem teszünk valamit, akkor létezésünket, keresztény hitünk alapját szüntetjük meg, mivel a mi hitünk alapja az, hogy a Szó, Isten kimondott akarata megvalósult. Karácsonykor ez történt! A szavak lejáratása elértékteleníti a hitünket is.

Volt egy kedves barátom, aki nagyon sokat káromkodott. Nem értettem miért. Pontosabban őt megértettem, mert egy végtelenül kedves ember volt, de furcsa volt az, hogy indulatait nem tudja kezelni. Aztán én is hasonló helyzetbe kerültem, és bevallom, sokszor kicsúszott a számon olyan szó, ami nem szalonképes. Mert vannak olyan feszültségek, amiket valahogy ki kell sütnie az embernek. Van, amikor a normális szótárunk címjegyzékében nincs egyetlen használható sor sem. Ebben az esetben az embernek az a célja, hogy indulatainak szabad folyást engedjen, és erre meg is találja a segítő szavakat. Igen, van ilyen helyzet! Ráadásul ez sokkal jobb, mint az, amikor még magunknak is hazudunk. Annál rosszabb állapot nincsen, mint amikor az ember érzi kiszolgáltatottságát és mély vágyait, viszont ezeket nem tudja, és nem akarja megfogalmazni. Helyette valami mást mond, például azt, hogy „a szeretet a legfontosabb”. De eközben képtelen arra, hogy sebzettségét feltárja, amelyet épp a szeretetlenség okozott.

Itt van a mi egyházunk nagy baja. Mert pontosan ugyanezt a folyamatot erősíti a konzum világ is! Ne mondd ki! Ne keresd a szíved mélyén a dolgok megoldását, hanem inkább vásárolj! Keresd a szeretetet egy jégkrémben, egy focimeccsen, meg a fodrásznál! Pótcselekvésekre ösztönöznek, mert így leszünk jó vásárlók. Amikor az egyházban szaporítjuk szavainkat, szétmállasztjuk őket, ugyanerre a folyamatra erősítünk rá. Ez a legnagyobb baj, ami köztünk történik.

A fogyasztásra is úgy vesznek rá bennünket, hogy egy álomvilágot festenek elénk, egyfajta kábítószerként javasolják a gyűjtögetés szenvedélyét. És nincs az a pont, amikor egy álomhoz képest azt mondhatnánk, hogy most már elég.

Sípoltunk nektek, és nem táncoltatok – mondják a gyerekek Jézus példázatában. Sose jó az, ami van! Mi is ezt gondoljuk sokszor. Pedig a másik ember valóságos tapasztalata, megértése, közelengedése a dolog kulcsa.

Milyen érdekes lenne egy kicsit csendben lenni, elhallgatni, és csak nézni egymást. Lehet, hogy elhozná ez a békét is, meg a szeretetet is! És talán boldog lenne az évünk is!

(Kép forrása: szilveszter.hu)