Meghalt Tandori Ágnes író, műfordító
SZEMlélek 2020. január 05.

Meghalt Tandori Ágnes író, műfordító

Tandori Ágnes 1942–2020

2020010463.jpg

Tandori Ágnes Nagy Ágnesként Pécsett született. Gyermekéveit Erdélyben, Vácon töltötte, majd 1950-es években Budapestre költöztek. Francia-német szakon végzett az egyetemen. 1967-ben kötött házasságot Tandori Dezsővel. Előbb a Malévnél, majd az Iparművészeti Vállalat munkatársaként dolgozott. Az 1970-es években kezdett szellemi szabadfoglakozásúként, íróként és fordítóként, a Tandori-háztartás nélkülözhetetlen részeként, feleként dolgozni. „Másikunk”-nak is emlegeti. Szakmája innentől: „háztartásbeli”. Ez a háztartás azonban a Lánchíd utcai Tandori-otthon, mely magába foglalja a néha 19 lakóval büszkélkedő madárházat, a számos könyvben megjelenő medvekolóniát, valamint az ezen szerveződéseket egybefogó Kis- és Nagy Koala Kártyabajnokságot, az író és felesége által évtizedeken át játszott és rögzített francia kaszinó játék rendszerét. A lakás háromszobányi univerzumában Tandori Ágnes, akárcsak férje, egyszerre a mindennapi ügymenet szorgos felelőse és világokat igazgató demiurgoszi jelenség. 

Az elmúlt évtizedekben Tandori Ágnes neve számos alkalommal jelent meg Tandori Dezső neve mellett társfordítóként: egyik legrangosabb, közösen jegyzett munkájuk Arthur Schopenhauer A világ mint akarat és képzet című filozófiai főművének magyarítása, melyért 1992-ben Az Év Könyve jutalmat vehették át.

Több kiadást megért, nevezetes fordításaik közé tartozik Lénárd Sándor A római konyha című kötete, R. D. Laing Bölcsek, balgák, bolondok című munkája vagy Edmond Rostand Don Juan utolsó éjszakája című drámája. A házas- és írópár egyetlen közösen írt kötete a Natura kiadásában 1985-ben megjelent Madárnak születni kell..!, mely madártartásra vállalkozóknak szóló tanácsadó funkciója mellett az egyik első magyar etológiai érdeklődésű könyvnek tekinthető.

A Madárnak születni kell című kötet nyitó verse:

Végsőkig gyakorlatias
madár; így
diadalmaskodik végül is
létezésének
költészete:
maroknyi toll, széttiporva
a kövezeten, a szárnyak
széttárva szimmetrikusan,
mintha repülne,
a fej sehol,
a mellény fekete címerének
mintája már kivehetetlen,
végső képmása egy verébnek,
szikkatag ostya,
ennyi maradt, hogy
elmondja,
már nem harciasan, csak
véglegesen és szépen:
Ez voltam én,
egy veréb.
Megtettem, amire futotta;
ég veletek.

William Carlos Williams: A veréb

 (Forrás: Tiszatáj és konyvtar.dia.hu)