Szabad "együtt fájni" másokkal
Madocsai Bea 2020. január 11.

Szabad "együtt fájni" másokkal

Ugyan, mi értelme bárhová is fordulni segítségért, ami fáj az fáj... Akik rászánták magukat, hogy más egyedülálló szülőkkel közösen gondolkodjanak az újratervezésről, még ha így is gondolták, már másképp látják.

aa2_24.jpg
Létezik a reményvesztettségnek az a foka, amelyen azt gondoljuk, ha nem is pusztulunk bele a fájdalmas helyzetbe, de semmi jó nem sülhet ki belőle. Kilátástalan kétségbeesés környékezheti meg azt, aki egész lényét, minden erejét beleadta abba a kapcsolatba, amit hitvesével kölcsönösen esküvel is megerősítettek, és amiért ő a bajok ellenére még mindig képes lenne küzdeni.
A házasság kétemberes dolog, és most azzal szembesül, hogy egyedül van benne, becsapva, megalázva, megcsalva, vagy egyszerűen csak félreállítva, figyelmen kívül hagyva. Az elhanyagoló vagy bántalmazó kapcsolatból menekülni kényszerülő számára a környezet ítélkezése is nehéz teher.

Sokan mégis, talán utolsó erejükkel, talán a gyerekeik érdekében, hiszen azoknak talpon álló, derűs szülőre van szükségük, elindulnak, hogy sorstársak között megtalálják azokat a kapaszkodókat, külső és belső erőforrásokat, amik segítségével átvészelhetik a "lélek sötét éjszakáját". Mert egyszer csak valóban bekövetkezik a csoda, fény dereng az alagút végén, egyre rövidebbek a depressziós időszakok, és szertefoszlik az a pokoli érzés, hogy "boldogtalanságra vagyok kárhoztatva".

Három együtt töltött hétvége után az AVE kurzuson résztvevő egyedülálló szülők így fogalmazták meg a 
tapasztalataikat:
Keresztényként arra vágytam, hogy az Egyházban kapjak segítséget, de fogalmam sem volt, hogy hova forduljak. Szükségem volt arra, hogy az Isten tekintetének fényében gondoljam át a helyzetemet, de nem tudtam, hol van erre mód. Akkor hívták föl a figyelmemet az AVE kurzusra. A legnagyobb élmény az volt a számomra, hogy a személyes gondolataim, érzéseim, amit megosztottam a kiscsoportos beszélgetés során, az másoknak sokat jelentett. Gyógyulni jöttem, de hozzájárulhattam mások gyógyulásához is.
Ha teljesen még nem is rakatam rendet az életemben, de átrendezni már sikerült. Megpróbálom szem előtt tartani azt a gondolatot, hogy ne aggodalmaskodjam a jövő miatt, aznap úgyis megkapom, amire szükségem van.
"Sokzsebkendős" három hétvége volt. Bebizonyosodott számomra, hogy ha meg tudom élni a fájdalmat, meg tudom élni a kilépést is. Megéltem, hogy szabad "együtt fájni" másokkal.
Azt hiszem, sokkal irgalmasabban kell tekintenem a volt házastársamra. A gyerekeimnek fontos, hogy ne kelljen állást foglalniuk egyik szülőjük mellett vagy ellen sem. Engednem kell nekik, hogy szabadon szeressék az édesapjukat, még ha én haragszom is rá.
Mi nem házasodtunk össze a gyerekem apjával, mert nem tartottam szükségesnek a papírt, azt gondoltam, egy kapcsolat nem attól lesz jó vagy rossz, hogy bejegyeztetik-e az anyakönyvvezetővel. Érdekes, hogy pont itt, az egyedülálló szülők között hallottak alapján értettem meg, mi is az igazi házasság: életre szóló szövetség, amelyben egymást az üdvösségre segítjük. Ekkor fogalmazódott meg bennem az, hogy szeretnék társat találni, akivel igenis házasságban szeretnék élni!
A következő AVE kurzus egyedülálló szülőknek Budapesten indul január harmadik hétvégéjén. Bővebb információ és jelentkezés: www.avelap.hu