Egység a láthatáron?
Gégény István 2020. január 21.

Egység a láthatáron?

Az oltárközösség iránti vágyban már nagyjából közös nevezőre jutottak a keresztény felekezetek – ez értékelendő eredmény, ám sok még a tennivaló.

egyseg.jpg

Most zajlik az ökumenikus imahét, amikor az evangélikusok, katolikusok, reformátusok, baptisták és ki tudja, mennyi további keresztény felekezet tagjai ellátogatnak egymás templomaiba, hogy együtt imádkozzanak – ezáltal is közeledjenek egymáshoz.

Ilyenkor különösen is ünnepel a szívem. Számomra ugyanis ez a legvonzóbb, legfontosabb teológiai téma napjainkban, olyannyira, hogy a szakdolgozatomat is "Az egységtörekvések jövője" címmel írtam 17 évvel ezelőtt. Könnyű dolgom volt, mert annyira aktívan elmerültem már akkoriban is az ökumené világában, hogy nem tettem mást, mint nekiültem és tudományos kontextusban megírtam, amit megéltem, megtapasztaltam. A konzulensemnek tetszett is a diplomamunkám első olvasata, mindössze annyi kritikával élt, hogy illene több külső forrásanyagot használnom. Engedelmesen beillesztettem pár idézetet innen és onnan, de csak a rend kedvéért – a lényegnek már akkor is a saját hozzáadott értéket tartottam. Márpedig az ökumenét illetően megélt élményeim, más felekezetek teológusaival való diskurzusaim – néha élénk vitáim – és tanulmányaim alapján határozott vízióval rendelkeztem.

Persze, a fele se lett igaz (ki használja ma már a szekta kifejezést?), de jó érzés volt ezt a szakdolgozati témát felemlegetni 2019 végén Szemerei János evangélikus püspök társaságában egy evangélikus intézmény felújítását ünneplő esemény végeztével.

Egy olyan alkalomról van szó, ahol nem okozott megütközést a "Dicsértessék a Jézus Krisztus!" köszöntés mellett a "Shalom!" kivetítése sem, ahol az evangélikus lelkész zárásként "Soli Deo gloria" szavakkal búcsúzott, s ahol ugyanolyan egyenrangú szülőként voltam jelen katolikus hittanárként, mint a szintén katolikus államtitkár barátom.

Mindketten oda írattuk ugyanis be a gyermekeinket, a református lelkésszel együtt, aki az evangélikus templom felújításának idejére befogadta a maga református templomába a szomszédos, nem teljesen ugyanazt valló gyülekezetet. És ez ma már természetes. Nem volt mindig így.

– Nem hiszek a könnyelmű ökumenében – nyilatkozta pár napja megkeresésemre Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke, s nagyon egyetértek vele. Sok munka, tisztáznivaló, megimádkoznivaló áll előttünk, s a mi életünkben talán nem is érjük meg, hogy elérkezzünk a teljes egységhez, ami alighanem a teljes oltárközösségben fog megnyilvánulni. Mégis akad ünnepelnivalónk – ebben mindenképp egyetértettünk Szemerei Jánossal –, hiszen sok olyan dolog, amiről 20 éve még csak álmodoztunk, ma már valósággá vált. Ezt igazolják kicsit nagyobb távlatban az idén 90 éves Gyulay Endre nyugalmazott katolikus püspök szavai is, aki beszélgetésünk során felidézte, hogy 1980 környékén még katolikusok nélkül tartották az akkor már létező ökumenikus imahét alkalmait.

Nagy utat tettünk meg, s bár nem lehetünk megelégedettek, szabad örülni a részeredményeknek.

Egy kirándulás során nem csupán a célba érés a lényeg, hanem érdemes időnként megállni, s körbenézni. Nézd, onnan indultunk! Hú, azt a nagy hegyet tényleg megmásztuk? Mennyire más innen a táj, mint ahonnan indultunk! És arra vezet az út tovább...

A további útnak csupán egyik feladata az oltárközösség megvalósításán való fáradozás. Bőséggel akadnak olyan keresztény testvéreink (arányaiban többen, mint 17 éve feltételeztem volna, e téren sem láttam reálisan a jövőt), akik hitélete nem oltár-orientált. Szabadkeresztényként szoktunk hivatkozni rájuk, de már ez a kifejezés is kikopóban van.

A "golgis", "dicsi", "felházas", "hitgyüli" és hasonló szavak nagy tömegeket és többnyire igencsak élő hitet jelölnek. Tud-e, akar-e valamit kezdeni mindezzel az intézményes kereszténység, a "történelmi" felekezetek köre? Nem egyértelmű, hogy létezne egységes válasz erre a dilemmára.

Ahogy azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a katolikusoknak épp akad sepregetnivalójuk házon belül is: konkrétan egy újabb egyházszakadást lenne szükséges megakadályozni, amelyre nemrég Beer Miklós püspök is figyelmeztetett. A pápánál pápább irányvonalak képviselőinek elszomorító aktivitása alapján komoly fellegek gyülekeznek a katolikus egyház egén.

Van tehát tennivaló, kihívás, feladat előttünk, de az eddig megtett út során felszínre került sok érték, részeredmény, előrehaladás is megünneplésre vár.

Ilyen a kilátás számomra most, 2020 kezdetén a keresztény egysége felé vezető zarándoklat során. Menjünk tovább, haladjunk együtt, közeledjünk Jézushoz és egymáshoz!