KSH: csökkent a születések, jelentősen nőtt a házasságok száma
SZEMlélek 2020. január 24.

KSH: csökkent a születések, jelentősen nőtt a házasságok száma

Csökkent a születések és a halálozások száma is, így mérséklődött a természetes fogyás, miközben a házasságok száma jelentősen nőtt a tavalyi év első tizenegy hónapjában az azt megelőző esztendő azonos időszakához képest.

elethalal.jpg

2019 januárja és novembere között a születések száma 1,5, a halálozásoké 0,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. Ezért a természetes fogyás 0,9 százalékkal, 341 fővel nőtt 2018 január-novemberéhez képest.

Január és november között 81 ezer 341 gyermek jött világra, ami 1274-el kevesebb az előző év adataihoz képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,48 volt a 2018 első tizenegy hónapjára számított 1,49-hoz képest.

Ebben az időszakban 117 ezer 964-en haltak meg, 933-mal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Az élveszületések száma nagyobb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2018 első tizenegy havi 36 282-vel szemben 36 623 fő volt. Ez 0,9 százalékos növekedés.

Az adatok szerint 61 979 pár kötött házasságot, ami jelentősen, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 2019. január-novemberi időszakban kötött házasságok száma 1989 óta a legmagasabb érték.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,2 halálozás jutott, mindkettő 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2018. január-novemberi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,1 ezrelékes érteke változatlan maradt.

2019 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 6,9 ezrelék volt, 1,5 ezrelékponttal több a bázisidőszaki értékhez képest.

A csak a tavaly novemberre vonatkozó adatok szerint 7257 gyermek jött világra, ami 52 újszülöttel, 0,7 százalékkal kevesebb, mint 2018 novemberében.

Ebben az időszakban 9729 ember vesztette életét, 700 elhunyttal, 6,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. novemberi 3120-szal szemben 2472 fő volt, ami 21 százalékos csökkenést jelent.

A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 4188 pár lépett frigyre, ami 112 százalékkal, 2213-al több a 2018 novemberi adatnál.

(Forrás: MTI)