Filmajánló pároknak
Dr. Fekete Ágnes 2020. január 29.

Filmajánló pároknak

Nemsokára, február 9-16. között ünnepeljük a Házasság Hetét. Erre készülve két filmet ajánlunk filmkedvelőknek, nem csak pároknak! Mindegyikben az a végeredmény, hogy egy megingó, kiüresedett kapcsolat újra élettelivé válik.

belle-epoque-boldog-idok-1.jpg

Két olyan filmet néztem meg mostanában, amelyek a kapcsolatokról, a házasságról szólnak. Mind a két filmben arra jutnak - férfi és nő, hogy nem véletlenül találtak egymásra. Sőt, mintha valamiféle forgatókönyv szerint alakulnának a dolgok!  Az egyik film: Boldog idők, Nicolas Bedos, francia vígjáték, 2019.  (Most adják a mozikban!) A másik: Egy makulátlan elme örök ragyogása, Michel Gondry amerikai romantikus dráma, 2004. 

Olybá tűnik, mintha Valaki elrendelte volna, hogy egymásra találjanak, hogy megszeressék egymást, hogy éppen akkor és ott találkozzanak. Mindenképpen játsszák a forgatókönyvet!

Az első filmben egy retro környezetbe megy vissza az elhagyott férj vígasztalódni, és kiderül, hogy mindig ugyanaz történik. A második film egy Sci-fi, melybe beemelt egy orvost a rendező, aki képes kitörölni bizonyos dolgokat, emlékeket az ember memóriájából: például a párját, ha megunja. Mégis kiderül, nem is olyan könnyű kitörölni a dolgokat, mert azok újra és újra megtörténnek.

Az is különös, hogy mind a két filmben a nő az, aki végül is megunja a kapcsolatot. Úgy érzik, nem tudnak kiteljesedni. Mintha minden elszürkülne körülöttük, színeket, életet, valami különlegeset és fiatalosat keresnek. Az Boldog időkben egy idősödő párról van szó, ahol a feleség - mondjuk így, - nem szeretne megöregedni.

Összefüggésben vannak ezek a filmek azzal a társadalmi tapasztalattal, hogy amíg korábban a férfiak életközepi válsága volt gyakran a válások oka, mert új kapcsolatba léptek, és otthagyták korábbi családjukat, most sok esetben a hagyományos konvenciókkal szemben a nők lépnek fel.

Mind a két filmben az idővel való érdekes játékot láthatunk. Pszichológiai tapasztalat, hogy kapcsolatainknak valóban ugyanúgy van íve, mint saját életünknek. Nem csak úgy növünk fel, mint egyén: kicsi kor, kamaszkor, időskor: a bizalom, a lázadás és az elfogadás ideje. Ugyanígy nő maga a kapcsolat is, amely két ember között megszületik. Utat járunk be együtt is, és megéljük a gyerekkort, a felnőttkort, a lázadás korát és öregség idejét. Mind a két film játszik az idővel, amit furcsa eszközök segítségével tesz meg.

Az Egy makulátlan elme örök ragyogásában látjuk, ahogyan a kapcsolat emlékei elmúlnak a férfi memóriájában, ugyanakkor bekúsznak gyermekkori élmények, amelyek a nőt az anyához kötik. Minden mindennel összeér, ahogyan az életben is. A másik alkotásban pedig filmes kalandra hívja a fiú az apját, ahol újra élhesse retro környezetben azt, amikor találkozott feleségével és beleszeretett. Szép emléket is állít ezzel a film a hippikorszaknak, az elképzelt-, korlátlan álom-szabadságnak. A főhősnek végre nem kell telefonokat és egyéb kütyüket nyomkodnia, amik elveszik biztonságérzetét. De végül kiderül, hogy mindez mindegy is, hiszen az időn túl nincs jelentősége.

Mert nem úgy van, hogy minden gyógyulás egyfajta időutazás? Hiszen, ami velünk megtörtént, jó és rossz, azt már soha nem tudjuk megváltoztatni. Ott dolgoznak bennünk az élmények. Csak azt lehet tenni, hogy a szívünk-, a lelkünk erejével visszamegyünk, és új élményként megkapjuk azt, ami volt. Talán erre utal Simone Weil szép mondata:

Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.