Különleges arcra bukkantak a felújított genti oltárképen
SZEMlélek 2020. január 29.

Különleges arcra bukkantak a felújított genti oltárképen

A nyugati művészet egyik legnagyobb klasszikusa a késő középkori genti oltár, amit Jan és Hubert van Eyck festett a genti Szent Bavo-székesegyház számára. A 12 táblaképből álló szárnyasoltárt 1432-ben állították fel, és hosszú története folyamán sokszor szétszedték, összerakták, egyes darabjait ellopták, visszaadták. 

31246801_390a8830893450060751f3c18c893a3e_x.jpg

A kép mindig visszakerült Gentbe, és 2012-ben a belga Királyi Örökségvédelmi Intézet (KIK-IRPA) belevágott a mű restaurálásába. Ez már csak a mű méretét tekintve is óriási vállalkozás, de anyagi értelemben is az: 2,44 millió dollárba került az eddigi két ütem, és még hátravan a harmadik, a felső sor képeinek restaurálása. A munkát a genti Szépművészeti Múzeumban végezték, és az eddig elkészült elemek most január 24-én kerülnek vissza a székesegyházba. (Nyolc korábban elkészült külső tábla viszont februárban a múzeum Van Eyck kiállításán lesz látható, a nyolc felső tábla restaurálása pedig csak 2021-ben kezdődik - még mindig évekbe telik, míg az egész oltár újra összeáll.)

A fenit bárány nem valami eldugott mellékszereplő, hanem az egész szárnyasoltár legfontosabb, középső festményének, A bárány imádásának a központi motívuma. A bárány imádása lenyűgöző szépségű késő gótikus remekmű. Fákkal övezett, zöld, paradicsomi tájban gyűlik össze öt embercsoport egy oltár és egy szökőkút körül. A szökőkút az élet forrása, az oltárt tizennégy angyal állja körül, akik Krisztus passiójának eszközeit tartják - az oltáron magán pedig glóriás bárány áll, Krisztus, Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. A bárány oldalán seb tátong, a kiszökő vér egy kehelybe hullik alá. A jelenet hátterében Jeruzsálem csipkés tornyai látszanak, az égen a Szentlélek galambja árasztja szét sugarait az összegyűltekre. A bárány imádása misztikus-áhítatos festmény, a hit legnagyobb, ésszel felfoghatatlan titkának képi megjelenítése.

Kiderült, hogy pont a főalak, a bárány feje, ami egyenesen a nézőre néz, teljesen át lett festve 1550-ben. A módosítás ráadásul tartalmi okokból történhetett, mert alatta az eredeti réteget épen megtalálták. A semleges, hétköznapi bárányfej helyett közel ülő, átható tekintetű szemek, húsos, rózsaszín száj és orrlyukak néztek vissza a restaurátokra és az oltár csodálóira.

A restaurált kép bemutatása óta lángol a vita, hogy jó ötlet volt-e feltárni az eredeti bárányfejet, és hogy egyáltalán mi ez, ami előkerült. Hélène Dubois, a restaurátorcsapat vezetője egy interjúban így fogalmazott:

"Ez az átfestés annyira korán készült, olyan szorosan követte az eredeti formákat, és az eredetihez annyira hasonló pigmentet használt, így a többi részhez hasonlóan öregedett, hogy nem is szerepelt a technikai dokumentációban, amikor az oltár először bekerült a műhelybe. Soha ehhez hasonlót nem láttunk még korai németalföldi festményen." 

Dubois a bárányról azt mondja, az "eredeti sokkal intenzívebb interakcióban volt a nézőkkel", és hogy még kutatnia kell a szakértőknek, hogy miért választották a művészek ezt a "rajzfilmszerű" megjelenítési módot. A döntés mindenképpen tudatos volt, mert a Van Eyck-fivérek a kép minden részletét természethű pontossággal festették meg, a virágok és a növények pontosan azonosíthatók (kivéve pont az átfestetteket). Nyilván tudtak volna másféle bárányt is festeni, ha ez lett volna szándékuk.

A régi-új bárány legfontosabb tulajdonsága, hogy erősen antropomorf, a tekintete nem állati jellegű, pont ez teszi zavarbaejtővé - ez az állati testben lakozó Isten ábrázolása. "A gondos átfestés finoman adaptálta a formákat a kor megváltozott ízléséhez, és bizonyos mértékig semlegesítette Van Eyckék intenzív és humanizált bárányábrázolását

(Forrás: index.hu)