Kinek fáj a házasság hete?
Madocsai Bea 2020. február 06.

Kinek fáj a házasság hete?

Mit szólnak a házasságukban „hajótörést szenvedettek” vagy a párra vágyó magányosok a szerelmesek napja köré épült rendezvénysorozathoz?

aa1_56.jpg
Amikor a férjem elhagyott, még a parkba sem szerettem kivinni a gyerekeket, mert a padon üldögélő szerelmespárok látványától elsírtam magam – ez sok elváltnak a tapasztalata, ahogy az első időkben a romantikus filmek bizonyos jeleneteinél is inkább kikapcsolják a tévét, annyira fáj szembesülni az ott látott boldogság hiányával.


– Én tudok szívből együtt örülni azokkal, akik megtalálják a párjukat – mondja a negyvenes évei elején járó Anikó, aki számára az egyedüllét nem választott „szingli” életforma, hanem egyszerűen csak nem jelent még meg az életében az, akivel össze tudná kötni az életét. – Vannak azonban olyan barátnőim, akik mások esküvőjén nem csak a meghatottságtól sírnak, hanem azért is, mert fáj arra gondolniuk, hogy talán sosem fognak ők ott állni az oltár előtt, hogy kimondják a boldogító igent.
aa1b_2.jpg

– Azt hiszem, nagyon sok fiatal – még ha a szüleik együtt is maradnak – nem látják, hogy a házasság valóban jó dolog: olyan biztonságot nyújtó kapcsolat, amelyben mindketten kiteljesedhetnek. Sajnos az én gyerekeim számára sem volt jó minta az, amit a családban láttak. Szerencsére, még ha a házasságunkat nem is sikerült megmentenünk, a szeretet igen: a gyerekeink érdekében megtaláltuk egymással a békés hangot, igyekszünk együttműködni és több tisztelettel fordulunk egymáshoz, mint amikor együtt éltünk. Szomorú vagyok, hogy így alakult. Én még harcoltam volna a házasságunkért, de a feleségemnek lett valakije, akitől már gyereke is született – meséli Péter.
aa3_21.jpg

– Ami az elköteleződést illeti, igent mondani a másikra, akibe szerelmes vagyok, nem is lenne nehéz – vélekedik Katalin, aki évekig hiába várta, hogy udvarlója megkérje a kezét. – A házassággal együtt járó életforma, az alkalmazkodás, nagyvonalúság, lemondás, a másikban a jó meglátása, a jószándék feltételezése, a gyengeségei elfogadása; aztán ha jön a gyerek, akkor az éjszakázás, az addigi korlátlan szabadság megszűnése… Na, ez az, amire nehéz igent mondani. Szerintem a Házasság Hete felhívja a figyelmet arra a nagyobb jóra, amiért mégis érdemes mindezt vállalni.
aa2_33.jpg

– A gyerekeinknek, a fiataloknak arra van szükségük, hogy el tudjuk velük hitetni, hogy az élet szép, és érdemes élni! Tőlünk, elváltaktól azt tanulhatják meg, hogy a legreménytelenebb helyzetben belekapaszkodhatunk Isten kezébe, hogy talpra lehet állni, és nincs végleg elrontott élet: bármilyen körülmények közé kerülünk, mindig dönthetünk a szeretet és a megbocsátás mellett. A válás sebeit hordozva is élhetünk teljes és boldog életet! – véli Barbara, akinek kamasz gyerekei vannak. – Azt viszont, hogy majd a párkapcsolatukat hogyan ápolják, miként kommunikáljanak, milyen buktatókra számítsanak, mit tegyenek, ha krízisbe jutnak, azoktól a házaspároktól leshetik el, akik a látókörükben vannak. Ezért hálás vagyok még a küzdelmes házasságban élőknek is, hogy kitartóan törekszenek a kapcsolatuk megőrzésére, mert így az én fiaim is láthatják, hogy van más megoldás, mint hogy ha valami nem tökéletes, abból kiszállunk. A Házasság Hete erre is fölhívja a figyelmet. Örülök neki!
(Fotó: pxhere)