Azbej Tristan szerint cselekvéssé kell válnia az üldözött keresztények iránti elköteleződésnek
SZEMlélek 2020. február 10.

Azbej Tristan szerint cselekvéssé kell válnia az üldözött keresztények iránti elköteleződésnek

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár hétfőn beszélt erről az M1 csatornán.

20181217t1109-1514-cns-iraq-mosul-rebuild-1024x683_1.jpg    
Az államtitkár hozzátette: a dokumentumok, ha nem követik tettek, nem érnek semmit, de Magyarország és az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy együttműködésük jegyében minél többet tegyen a népirtást túlélt vallási kisebbségekért Irakban.
    
Elmondta: Magyarország és az Egyesült Államok Észak-Irak legnagyobb keresztény többségű városának - az Iszlám Állam által 2014-ben lerohant Karakosnak - az újjáépítésén dolgozik. Egy másik, népirtást elszenvedő vallási közösséget, a jazidiket is támogatják abban, hogy meg tudjanak maradni Irakban.
    
Emlékeztetett, az Egyesült Államok magyar mintára indított keresztényeket megsegítő programot.
    
Azbej Tristan kitért arra is, hogy a vallásszabadság kérdése kiemelt téma volt a múlt heti, 68. nemzetközi imareggelin Washingtonban, ahol Magyarország képviseletében kormánypárti és ellenzéki politikusok is részt vettek. Az imareggelire 140 országból háromezer politikus, közéleti szereplő érkezett - mondta, megjegyezve, hogy Magyarország 25 találkozón próbált az üldözött keresztények ügyének további támogatókat megnyerni.

(Forrás: MTI, fotó: cruxnow.com)