Az eddig ismert legrégebbi magyar dagerrotípia került elő
SZEMlélek 2020. február 13.

Az eddig ismert legrégebbi magyar dagerrotípia került elő

Nemrégiben a Francia Fotográfiai Társaság gyűjteményében, az ismeretlen alkotójú dagerrotípiák között egy Magyarországon készült szabadtéri felvételre talált dr. Fisli Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának főmuzeológusa.

dager.jpg

A kép magas kora ellenére jól tartja magát; az oxidáció nem bánt el vele, ma is tökéletesen kivehetők rajta a részletek. Furcsa, mert szabadtéren készült, nem műteremben, ráadásul egyetlen elegáns urat vagy hölgyet sem láthatunk rajta. Vannak viszont vászonruhás közrendűek és vannak állatok: kutya, lovak, magyar szürke igásökrök. Előttünk a „nép”, nem megfestve, romantikus egyszerűségben, hanem csak úgy, mint egy hétköznap, járva-kelve, nézelődve, várakozva az utca porában. Szépséges, furcsa tárgy ez, mert az ismert korai dagerrotípiák egyszerűen nem ilyenek.

A kép keletkezésének ideje a leltárkönyv szerint 1842, ugyanakkor a lemezén található „Christofle” ötvösjegy alapján legkorábban 1845-ben készülhetett. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy magyarországi a kép. A dagerrotípia egyik sarkában olvasható ugyanis egy magyar nyelven írott – feltehetően teljes – felirat: „Anisits Pál vegyeskereskedése”.

dager1.jpg

A cégnévben szereplő, bajai születésű Anisits Pál kalmár Nagykanizsáról költözött Zalaegerszegre, ahol 1843-tól működött.

A dagerrotípián látható térszerkezet az 1858. évi zalaegerszegi kataszteri térkép alapján azonosítható. Eszerint a helyszín az egykori városi Piactér lehetett, ahol valamikor a hetivásárokat tartották. Ha ez így van, a kép sarkában felsejlő épület a Mária Magdolna templom lábazata.

dager2.jpg

A dagerrotípia, mely – mai tudásunk szerint – az egykori Arany Bárány fogadó ablakából készülhetett – egy napos őszi vagy koratavaszi napon –, nem csak a vegyeskereskedés „kirakatát” és Anisits nevét őrizte meg. A vásártéren köznapi ruhában álldogáló-üldögélő, zömmel bőgatyás, posztókalapos férfialakoknak és a vászonszoknyás, fejkendős nőknek fogalmuk sem volt a fényképezésről. Eszük ágában sem volt hát látszani vagy mutatkozni, népként képviseltetve lenni. Viselkedésük épp ezért alighanem „természetes”. Vagyis – köszönhetően egy ismeretlen fotográfusnak – az 1848 előtti rendi társadalom néhány keresetlen másodpercére látunk, kis képzavarral: felülről, de alulnézetből.

(Forrás: mafot.hu)