Köszönök mindent, amit tanítottál nekem!
SZEMlélek 2020. február 15.

Köszönök mindent, amit tanítottál nekem!

Egy francia újságíró nemrég elhunyt nagybátyja és keresztapja előtt tiszteleg.

web3-godfather-jean-eudes-lorne-down-syndrome-facebook.jpg

Violaine des Courières 31 éves újságíró, férjével 2 gyermeket nevel. Igazán különleges élete volt Down-szindrómás nagybátyjával.

Jean-Eudes Lorne 2020.január 2-án, 64 éves korában hunyt el. Középső gyermek volt 10 testvérrel. Szinte csak unokahúgának élt, akivel igazán különleges kapcsolatuk volt. Violaine csodálatos megemlékezést tartott a tiszteletére. 

„Jean-Eudes bácsi”- ahogy szeretett nagybátyját hívja, már nagyon korán megmutatta neki, hogyan lehet elfogadni valakit, aki teljesen másként éli az életét.

Jean-Eudes nővére, Guillemette is tanúja volt ennek a szeretettel teli leckének. A szülei halála után 15 évig együtt éltek testvérével. „Bár én vigyáztam Jean-Eudes-ra, mégis ő adott okot arra, hogy éljek. Segített nekem a belső átalakulásban, hogy egyszerűbben és emberibb életet éljek.”

Egy gyönyörű kötelék alakult ki a nagybácsival (akinek több mint 30 unokaöccse és unokahúga van), aki lassabb és törékenyebb volt, mint a többiek, de akit a kedvessége és az odaadása a család középpontjává tett. Ő volt az, aki nyírta a gyepet, aki elvégezte a ház körüli kisebb feladatokat és szeretettel készített italokat a testvérei részére.

„Valójában Jean-Eudes bácsi iránti figyelmünk összehozott minket.” - mondja Violaine.

Így szól a beszéd, melyben rá emlékezett:

„A keresztapám, Jean-Eudes bácsi múlt pénteken hunyt el. Temetése tegnap volt… Ő Down-szindrómás volt. Nem mindennapi dolog, hogy valakinek ilyen nagybátyja legyen. Elfogadtuk, mikor vele kommunikáltunk, hogy kevésbé hatékony és gyors. Nehezen fejezte ki magát. Dadogott. Ahhoz, hogy meghallgasd őt, türelmesnek kellett lenni. Amikor kicsi voltam, gyakran kért tőlem egy rajzot, amit én gyorsan megcsináltam. Ezután azt kérte, adjunk hozzá bizonyos részleteket: szivárványt, majd virágokat, felhőket, esőt… Én menni akartam. Menni akartam játszani, de meg kellett várnom.

Karácsonykor a nagynénémnek kellett meggyőznie őt, hogy adja nekem az ajándékot, amit a testvére készített. Ehhez is türelem kellett.

Vele nagyon fiatalon megtanultam, hogy a törékenység és a gyengeség az élet része. Azt is megtanultam, hogy ezekből áldás lehet. Réges-régen Jean-Eudes bácsi nagy betűkkel írta egy darab papírra, évekkel később a feszületben találtuk meg: ’Ők gyönyörűek. Én nem. Ők intelligensek, én nem. Én nem vagyok okos. De a mennyben majd másként lesz.’

A Földön te voltál az egyik legkisebb közülünk. A Mennyországban te vagy az egyik legnagyobb. A Földön hagyott emléked a mosolyod, ami úgy ragyogott, mint a Nap.

Köszönök mindent, amit tanítottál nekem!

Keresztlányod

Violaine

Forrás:aleteia.org